Magyarország is megy a 2019-es Universiadéra

 

A címvédő oroszok, az amerikaiak és a csehek is csoportellenfeleink lesznek az egyetemisták és főiskolások világjátékán Krasznojarszkban.

A milliós szibériai nagyváros a következő év márciusának első tizenkét napján ad otthont a rendezvénynek, amelynek menetrendje immár publikussá vált. Universiadét kétévente tartanak, egyebek mellett jégkorongtornával, amelyen ezúttal Magyarország is szerepelni fog. Hogy pontosan milyen csapattal, az a későbbiekben derül ki, de az már biztos, hogy komoly ellenfeleink lesznek.

A meccsbeosztás szerint a tizenkét csapatos mezőnyben egy csoportba kerültünk a címvédő Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, Csehországgal, Szlovákiával és Japánnal. Elkerültük többek között Kanadát, Svédországot és azt a Kazahsztánt, amely a novemberi budapesti EIHC-tornán legyőzött bennünket. (Illetve verte az A csoportos olaszokat és az onnan kiesett Dél-Koreát is, így pontveszteség nélkül vihette haza a kupát.) Emlékezetes: a közép-ázsiai válogatottat a Tüskecsarnokban irányító Jurij Mihajlisz vezetőedző előzetesen arról beszélt, az Universiadéra készülő kerettel érkeznek, hiszen az a céljuk, hogy jól szerepeljenek Krasznojarszkban. Ezért volt a csapat alacsony átlagéletkorú és kísérleti jellegű, minthogy a 2019. évi játékokon 1994-es születésű és annál fiatalabb sportolók vehetnek részt.

A legutóbbi téli Universiadét a kazahsztáni Almatiban rendezték 2017-ben, ahol a házigazdák ezüstérmesek lettek Oroszország mögött, míg a harmadik helyen Kanada, a negyediken Csehország végzett. Két évvel korábban, 2015-ben egészen pontosan ugyanez volt az első négy sorrendje Granadában, miután a KHL-es perememberekre és VHL-esekre építő oroszok az elődöntőben Kanadát, a döntőben a kazahokat is legyőzték. Az utolsó nem orosz aranyért 2013-ig kell visszamenni, amikor Kazahsztán ugyancsak döntős volt, és ugyancsak veszített – de akkor a CIS-es játékosokra építő Kanada diadalmaskodott. Az oroszoknak be kellett érniük a harmadik hellyel Trentinóban, ellenfelük a bronzmeccsen az NCAA3-ban hokizó egyetemistákkal felálló Egyesült Államok voltak.

A krasznojarszki Universiade jégkorongtornájának a 3500 férőhelyes ékszerdoboz, a Cristal Ice Arena ad otthont márciusban. A két hatcsapatos csoportban mindenki játszik mindenkivel, és az első két-két válogatott jut tovább. Ők “keresztben” elődöntőznek, azután kerül sor a bronzcsatára és a fináléra. A két záró találkozót március 12-én rendezik Krasznojarszkban.

A magyar válogatott mérkőzései a 2019. évi téli Universiadén (helyi idő szerint):

március 1. 12:30 Magyarország–Japán
március 3. 12:30 Magyarország–Egyesült Államok
március 5. 12:30 Magyarország–Csehország
március 7. 16:00 Magyarország–Oroszország
március 8. 09:00 Magyarország–Szlovákia

cristal

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 19:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum