Rafajt és Ládayt eltiltották a tömegbunyó után

   

A Ferencváros játékosa 2 meccset kénytelen kihagyni, a Titánoké 1-et.

Emlékezetes tömegverekedés alakult ki az FTC-Telekom–Fehérvári Titánok Erste Liga-találkozó második harmadának vége felé hétfőn. A videót már megmutattuk, népszerűnek bizonyult, alighanem sok szurkoló levonta a maga következtetéseit. Elmondták véleményüket a történtekről az érintett csapatok vezetőedzői is.

Alapos mérlegelés után megtette ezt a fegyelmi bizottság is. Ennek eredményeként Rafaj Attilát, a zöld-fehérek támadóját 2 mérkőzésre, Láday Tamást, a Titánok bekkjét 1 találkozóra eltiltották. A tumultusban részt vevő további jégkorongozók zöme esetében is jelezték, hogy a játékvezetők által a jégen meghozott ítéletek az indokoltnál mérsékeltebbek voltak. Emlékeztetőül: végleges fegyelmit csak Rafaj Attila kapott a bíróktól.

Idézünk az fb határozatából:

Rafaj Attila, az FTC-Telekom játékosa a mérkőzés 37. percében ellenfelét botjával többször megütötte, meglökte, ezzel provokálva dulakodást, verekedést. Az őket szétválasztani igyekvő játékvezetőknek ellenállt, ellenfelét tovább rángatta, nem engedte el. Eközben kialakult egy másik páros verekedés az FTC-Telekom játékosa, Pozsár Márk és a Fehérvári Titánok játékosa, Láday Tamás között. A verekedés a Fair Fight keretein belül zajlott, a játékosok jégre kerülésével véget ért.

Az FTC-Telekom játékosa, Roczanov Dezső a jégre került Láday Tamást rángatni kezdte, a csapattársáról akarta leszedni a Fehérvári Titánok játékosát. Ennek hatására a Fehérvári Titánok kapusa, Kornakker Dániel dulakodni kezdett Roczanov Dezsővel. A dulakodáshoz csatlakozott az FTC-Telekom csapatából Rantanen Anssi és Karmeniemi Lauri Johannes, a Fehérvári Titánok csapatából Hamvai Szilárd és Császár Hunor, valamint Mazzag Dániel. Ebbe a jelenetbe beleavatkozott Láday Tamás is.

A Fegyelmi Bizottság két játékost emel ki az esetből:

Rafaj Attila agresszorként lépett fel, szándéka egyértelműen a verekedés kezdeményezése volt. Sportszerűtlen magatartása közvetlen kiváltó oka volt az ezt követő tömegjeleneteknek.

A Fegyelmi Bizottság Rafaj Attilát, az FTC-Telekom játékosát 2 mérkőzésről eltiltja.

Láday Tamás a verekedését követően beavatkozott az újonnan kialakult dulakodásba is.

A Fegyelmi Bizottság Láday Tamást, a Fehérvári Titánok játékosát 1 mérkőzésről eltiltja.

A Fegyelmi Bizottság megállapítása szerint az FTC-Telekom csapatából Roczanov Dezsőt, Rantanen Anssit és Karmeniemi Lauri Johannest, valamint a Fehérvári Titánok csapatából Kornakker Dánielt, Hamvai Szilárdot, Császár Hunort és Mazzag Dánielt Nagybüntetéssel és Végleges Fegyelmi Büntetéssel kellett volna sújtaniuk a játékvezetőknek.

A Fegyelmi Bizottság kiemeli még a kapus szerepét, miszerint a kapust, aki leveszi a botos vagy lepkés kesztyűjét, hogy az ellenféllel dulakodásba keveredjen, Fegyelmi Büntetéssel kell sújtani az esetleges egyéb más büntetések mellett.

Az eset összes körülményére tekintettel a Fegyelmi Bizottság Rafaj Attila és Láday Tamás eltiltásán túl a verekedés többi érintettjével szemben szankciót nem alkalmaz.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 25., péntek
FELK 09:45 UTEVAS 3-3VÉGE
FELK 18:00 MISKOS 2-1 HVÉGE
EL 18:30 DEBFTC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 G99AVS 6-4VÉGE
szeptember 26., szombat
EWHL 13:20 KMHMAC 3-1VÉGE
szeptember 27., vasárnap
EL 16:30 FTCMAC 5-4 HVÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 29., kedd
EL 18:30 DEBBRA 3-4 HVÉGE
szeptember 30., szerda
EL 18:30 FTCSCC INFO
október 2., péntek
EL 18:00 MACSCC 
EXL 18:00 MISDTR TÖRÖLVE
EL 18:30 DEBGYE 
EL 18:40 VASBRA 
ICEHL 19:15 AVSKAC 
    • DIGI SPORT 2
október 4., vasárnap
EL 14:05 FTCGYE 
    • M4 SPORT+
EXL 16:00 NITMIS TÖRÖLVE
ICEHL 17:30 VICAVS 
EL 18:30 MACBRA 
Partnerünk
Archívum