Odnoga Lotti szépen gyűjtögeti a pontokat

 

Tengerentúli légiósunk jól teljesít. Ismét jelentkezünk heti összefoglalónkkal a magyar női jégkorong világából.

EWHL

A KMH Budapest esélyeshez méltóan, 10-1-re verte Fodor Zoltán vezetőedző és Tóth Enikő csapatát, a Lakers Kärntent. A Tüskecsarnokban a hazaiak már negyed óra után négy góllal vezettek, Gasparics Fanni és Horváth Tifani duplájával. Az osztrák együttes a második harmad elején szépített, de a meccs derekáig erre hárommal válaszoltak a hazaiak. Az utolsó felvonásban sem állt le a KMH, ekkor próbálkozott a legtöbb lövéssel, és két emberelőnyös góllal, majd az utolsó percben Huszák Alexandra második találatával fölényessé tette a sikert. Gasparics Fanni 3+3-mal, Horváth Tifani és Huszák Alexandra 2+2-vel zárt. A KMH továbbra is hibátlan mérleggel áll az élen. A Kärnten a másik magyar alakulat, a Budapest Select U25 ellen sikerrel járt. Az első harmadban a vendégek lőttek két gólt ? Tóth Enikő egyet maga szerzett, egyet előkészített ?, de az FTC és a MAC Marilyn vegyes csapata ezt a második felvonásban meg tudta fordítani Kiss Andrea és Seregély Mira vezetésével. A vendégek azonban az utolsó harmadot megnyomták: egy büntetővel egyenlítettek, majd fél percen belül két gólt ütöttek, a hajrában még egyszer betaláltak, a Budapest Selectnek erre már nem volt válasza. Az U25-ös gárda három győzelemmel és hat vereséggel hetedik.

DEBL

Magyar rangadót rendeztek az osztrák bázisú ligában, amelyen a KMH II 2-1-re verte a MAC Marilynt a Tüskesátorban. A második játékrészben Kerekes Kármen emberhátrányos góljára Csiszer Sarolt válaszolt, de az 59. percben Horváth Dominika a hazaiaknak szerezte meg a győztes találatot. Az FTC két ráadásos vereséggel folytatta. Az SPG Kitzbühel vendégeként a magyar együttes kétszer is vezetett Józsa Orsolya és Söléd Orsolya révén, de az 56. percben az osztrák együttes újra egyenlíteni tudott. A hosszabbításból 47 másodperc telt el, amikor a hazaiak ismét betaláltak, eldöntve a meccset. Egy nappal később újra ez a két gárda találkozott, és megint hasonló volt a forgatókönyv: az FTC szerzett vezetést, ezúttal a 33. percben, és erre a 49.-ben válaszolt az osztrák csapat, ráadásul emberhátrányban. A zöld-fehérek voltak aktívabbak, többet lőttek kapura, ám újabb gól nem született, ezúttal a ráadásban sem. A szétlövést az SPG bírta jobban, így újabb győzelmet gyűjtött be.

U25-ös bajnokság

Három mérkőzést rendeztek az elmúlt héten, ezek közül kettő igazán nagy különbséggel ért véget. A KMH 18-1-re verte a hatvani csapatot, és ezzel a harmadik helyre jött fel. Metzler Regina, Schmidt-Natkay Alíz és Szelényi Hang Lilien is 5-5 gólt szerzett. Volt egy ötgólos az Angels NJSE-ben is: Tóth Boglárka járult hozzá ennyivel a DVTK 10-2-es legyőzéséhez. Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia Óbudán tudott nyerni 6-3-ra. A második felvonás végén egyenlő volt az állás, de a fehérváriak még háromszor betaláltak. Ferik Evelin négy góllal vette ki a részét a sikerből. A győzelemmel két pontra csökkent a különbség a két együttes között.

Légiósok

A svéd ligában Jókai Szilágyi Zsófia csapata, a Lulea három győzelmet aratott. A Brynäst kétszer verték (3-0, 3-1), majd a HV71 ellen 5-1-re nyertek, így már a második helyen állnak. A magyar válogatott játékos ezúttal nem játszott sérülés miatt. Pintér Lili csapata, az SDE kétszer kikapott. A HV 71 3-1-re ? a magyar játékos gólpasszt adott ?, az utolsó Göteborg szétlövéssel 3-2-re diadalmaskodott a kilencedik helyezett együttes ellen. Volt magyar assziszt a svéd másodosztályban is: Pártos Réka csapata, a Karlskrona 4-2-re verte a Hvidovrét, és továbbra is az élen áll.

A Dartmouth az amerikai egyetemi bajnokságban kétszer is kikapott a Maine vendégeként, mindkétszer 4-1-re, de Odnoga Lotti csapata mindkét találatában szerepet vállalt. Már öt asszisztja van, ezzel a csapat legjobbja.

Lotti_Odnoga_RIT18_DA

Magyar érdekeltségű női jégkorong-bajnokságok elérhetőségei:

EWHL
DEBL

Magyar női U25-ös bajnokság

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum