A jégkorong az jégkorong, ez Linzben is így lesz

   

Szokás szerint hátrányból fordítva nyert pénteken a Fehérvár, de Linzben sem lesz könnyű dolga a magyar EBEL-csapatnak.

Hannu Järvenpää vezetőedző elégedetten nyilatkozhatott a Villacher SV legyőzése után, hiszen csapat mínuszról indulva ismét behúzta a három pontot. Tette mindezt a ligautolsó ellen, nem utolsó sorban Sille Timotej szenzációs egyéni akciójának köszönhetően. Sille Tamás fia egyre kifejezőbb erényeket csillogtat, nem véletlenül került feljebb a negyedik sorból, és áll helyt rutinos sortársai mellett is. A légiósnak ez a győztes találat volt a negyedik gólja a szezonban, ha így folytatja, meghatározó támadója lehet csapatának. Az előrejátékban szerencsére mások is meg-megmutatják magukat, elnézve a hokit, amit a Fehérvár produkál, inkább az a benyomásunk, hogy a védekezést kellene összeszedettebbé tenni valahogyan. (Nem nagy felismerés ez, lévén, hogy a mieink kapták eddig a legtöbb gólt, szám szerint 82-t.)

A javításra máris jó alkalom nyílik vasárnap Linzben. Azért is mondjuk ezt, mert a két gárda e szezonbeli első összecsapásán ugyanúgy potyogtak a gólok, mint sokszor máskor is a szeptemberi szezonkezdet óta. Október 5-én 6-5-re nyert a Raktár utcában a Linz hosszabbításban, úgy, hogy a hazaiak akkor sem álltak messze a rendes játékidős győzelemtől, végtére menet közben egyetlen egyszer sem hagyták vezetni az vendégeket. Joggal nyilatkozta a történteket értékelve Järvenpää, hogy ”természetesen szívszaggató így veszíteni, de a jégkorong az jégkorong, minden megtörténhet, el kell fogadnunk a végeredményt”.

Míg a Volán a nemzetközi szünet óta lejátszott négy mérkőzéséből kettőt megnyert és összesen hét pontot szerzett – a Graz ellen túlórában szenvedve vereséget –, addig a Linznél ugyanez a mutató két győzelem és két vereség, rendes játékidőben. A képet árnyalja, hogy ők egy kivétellel élcsapatokkal találkoztak, amelyek közül a Salzburgot és a Grazot verték, a Znojmótól és a Klagenfurttól ellenben kikaptak, így jelenleg az EBEL-tabella 6. helyén állnak, 6 pontra a 9. pozícióban tartózkodó Fehérvártól. Ez természetesen nem behozhatatlan előny. Az mondjuk nyilvánvaló, hogy a fogadóirodák kevesebb pénzt kínálnak hazai siker esetére, ám ez nem kell hogy feszélyezzen senkit, nem esélytelenek Hári Jánosék sem. Hiszen: a jégkorong az jégkorong.

Az összecsapás 17:30-kor kezdődik Linzben.

avsehl-201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Linz Fehérvár 4-2

   

Az első harmadban elment két góllal a hazai csapat, aztán hozzátett még egyet, a magyar EBEL-klubnak csak közelebb kerülnie sikerült.

Az első nagyobb helyzet a második percben alakult ki, Carruthnak kellett játékba avatkoznia, a másik oldalon Glenn próbálkozott. Az első Volán-fór a 6. percben jött – később még 7-et összeszedtek a linziek –, de nem tudott komoly nyomást gyakorolni ellenfelére a csapat. Öt az öt ellen Erdély és Szabó Krisztián is veszélyeztetett. Maradt támadásban a magyar gárda, jó néhány helyzetet kialakítottak. Az osztrákok távoli lövésekkel kísérleteztek, majd kimaradt egy újabb előny, ami nem ment végig egy fehérvári kiállítás miatt. A 13. percben megszületett az első találat, az osztrákok lőtték, Jonathan D’Aversa vágta a pakkot a léc alá (1-0). A következő támadás után újra Volán-fórt ítéltek, ez kimaradt, majd linzi, ebből ellenben gól lett, Rick Scofield érte el (2-0). A lefújás előtt Szabó Krisztián is kapott két percet.

A fehérvári védelem állt a lábán négy az öt ellen megint, a kiegészülés pillanatában Rutkowski lőtt sikertelenül. A 23. perctől újabb magyar fór maradt ki. Innentől fölénybe került a Linz, és a játékrész közepén Dragan Umicevic egy hosszú passz után nem hibázta el a szólót (3-0). Egy perccel később Ober és Harty akaszkodtak össze, négy a négy ellen folytatódott a játék, majd Scofield is követte társát. Ekkor már csak betaláltak a vendégek, Andrew Sarauer kotorta be a kipattanót (3-1). Kóger kék vonalas bombája után Kuralt piszkálhatta volna be a pakkot, nyomott a magyar gárda, ám egy kontra végén Brian Lebler egyedül maradt a kapu előtt, és Scofield kipattanóját átjuttatta a gólvonalon (4-1). A lefújás előtt Woger ütközött Carusóval, a bekket be kellett kísérni az öltözőbe, a hazai támadó 2+2-t kapott.

A négyperces előny első fele eseménytelenül telt, majd Hári veszélyeztetett, gól azonban most sem született. A 48. percben igen, Hári adott középre, Eric Meland a hálóba bombázott (4-2). Mezőnyjáték követketett, egyik csapat sem tudta áttörni a másik védelmét, maradt a kétgólos különbség. A végére a vendégek játszottak aktívabban, Hannu Järvenpää a kapusát is lehozta. Nem sikerült azonban betalálni, a Linz mind a három pontot beseperte.

Folytatás kedden, amikor is ismét a Graz 99ers érkezik az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba.

linfeh

Mindannyian emberek vagyunk és hibázunk

 

Hannu Järvenpää Fehérvár AV19-vezetőedző csapata linzi vereségéről.

“Az első harmadban, a két gól ellenére, úgy látom, hogy rendben volt a játékunk. Az első gólnál nem sikerült elhozni a bulit, a játékosok pedig nem kommunikáltak egymással a jégen, ebből vezetést is szerzett az ellenfél. A második találat szintén egy kisebb hibából született, hátrányban nem az a legfontosabb, hogy korongot szerezve elinduljunk, hanem hogy mindenki fogja a saját emberét. Tudom, mindannyian emberek vagyunk és hibázunk. A második harmad a túlélésről szólt, a Linz úgy játszott, ahogy egy csapatnak hazai pályán kell. A záró játékrész volt a legjobb a mérkőzésen, de sajnos nem sikerült közelebb kerülnünk az ellenfélhez. A találkozó során három kapuvasat is lőttünk, ezek sajnos nem befelé pattantak, de kedden már új mérkőzés vár ránk, a tabellaelső Graz ellen.”

EBEL, 4600 néző. Játékvezetők: Ofner, Piragic, Nemeth, Soos.
Kickert: 93,8% (Ouzas)
K
Carruth: 87,5% (Kornakker)
D'Aversa, Altmann, Umicevic, Locke, Davies
1
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Kóger
Rutkowski, Kapstad, DaSilva, Schofield, Lebler
2
Meland, Caruso, Erdély, Koskiranta, Szabó K.
Kragl, Brocklehurst, Woger, Brucker, Kristler
3
Tikkanen, Stipsicz, Phillips, Sarauer, Sille
Korecky, Matzka, Ober, Freunschlag, Koudelka
4
Glenn, Szita, Reisz, Sárpátki
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 12:55 EHL D'Aversa Locke
2-0 18:35 EHL PP Schofield Davies D'Aversa
3-0 30:27 EHL Umicevic Altmann D'Aversa
3-1 33:38 FHA PP Sarauer Hári Glenn
4-1 35:57 EHL Lebler Schofield DaSilva
4-2 47:07 FHA Meland Hári Kuralt
32 Kapura lövések száma 32
16 Kiállításpercek 10

A Linz–Fehérvár mérkőzés összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum