A Jegesmedvék leszakíthatják a Zsolnát

   

Tabellaszomszédok találkoznak kedden Miskolcon, ahol elszánt vendégcsapatra kell számítani.

Az MsHK Zilina nagyon elrontotta az elmúlt heteket az Extraligában. A DVTK Jegesmedvék mai ellenfele 5 meccses vereségszériában van, novemberben még nem tudott nyerni egyáltalán, utolsó sikerét október 31-én aratta, amikor is elvitt két pontot a Tüskecsarnokból. Különösen fájó lehet a zsolnaiak számára a legutóbbi nullpontos találkozójuk, hiszen úgy kaptak ki hazai jégen a szintén közvetlen rivális Gyetvától, hogy 28 másodperccel a vége előtt egyenlítettek, ám a vendégek a következő támadásból mégis megszerezték a 3 pontos sikert jelentő újabb találatot. Ennek a vesszőfutásnak mindenesetre az lett a következménye, hogy a csapat beragadt az utolsó helyre a bajnokságban – nem számítva a szlovák juniorválogatottat –, és hátránya az előtte álló Miskolchoz képest 5 pontra nőtt.

Nem nagy ördöngősség kiszámítani: egy számunkra nem kívánt vendéggyőzelem esetén ez a differencia közel minimálisra csökkenne, míg a nagyon is remélt hazai diadal esetén jelentős mértékűvé növekedne. A Jegesmedvék utolsó két meccse sem sikerült – hatalmas csatában kaptak ki a MAC Újbudától és a HK Nitrától –, előtte viszont komoly tempóban gyűjtögették a pontokat, összességében nyilván jobb formában vannak, mint a zsolnaiak. Akikről tudják is, hogy nem verhetetlenek, minthogy első Extraliga-sikerüket éppen ellenük hozták össze még szeptember 16-án. Az a 6-2 aztán jelentős lökést adott a piros-fehéreknek, és nagyon jó lenne, ha ismét valami hasonló történne, hasonló hatásokkal.

“A keddi találkozó remek alkalom, hogy újra a győzelem útjára térjünk – mondta Glen Hanlon vezetőedző a hivatalos klubhonlapnak. – Hazai pályán nem is lehet más a célunk, mint megnyerni a mérkőzést, ehhez azonban az kell, hogy javuljon a helyzetkihasználásunk, mert ez az utóbbi időben nem működött megfelelően. Számítunk a szurkolóink segítségére. Bízunk benne, hogy hozzásegítenek minket ahhoz, hogy azokat a korongokat, amik eddig kifele pattantak, most be tudjuk juttatni az ellenfél kapujába.”

Az összecsapás 18:30-kor kezdődik a Népkertben, és a Digi Sport élőben közvetíti.

miszil2018089

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

DVTK Jegesmedvék–MsHK Zilina 4-2

   

A miskolci csapat megtette, amit meg kellett tennie, a Zsolna elleni győzelmével le is szakította a táblázaton riválisát.

A közvetlen tabellaszomszéd Zsolna látogatott kedden este a Népkertbe, így nagy küzdelemre volt kilátás. A Jegesmedvék – akiknek soraiban már ott volt a tengerentúlról hazatért Gőz Balázs – nagy lendülettel kezdtek, és a 3. percben már emberelőnybe is kerültek, de két perc múlva is ugyanaz az állás szerepelt az eredményjelzőn. Rögtön ezután megismételhették speciális játékukat a házigazdák, és bár ebben már több volt a veszély, a gól viszont nem. Teljes létszámban is megmaradt a hazaiak dominanciája, a Zsolna csak ritkán tette tiszteletét Vay kapuja előtt. A 12. percben megszerezték a vezetést a Jegesmedvék. Loiseau szerzett korongot a sarokban, a középen érkező Magosihoz passzolt, aki egy csel után helyezte a korongot az elfekvő kapus mellett a hálóba (1-0). Egyoldalú játék folyt a jégen, a Zsolna erejéből csak a védekezésre futotta, ám abban is olyan hibákat vétetettek, amelyekkel nem egyszer hozták helyzetbe a miskolciakat. A 17. percben harmadszor kapták meg az esélyt a hazaiak, hogy emberfórban játszanak, de ezt sem sikerült kihasználni, főként az egy hete igazolt kapus, Fucík remek védéseinek köszönhetően.

A második harmad hasonló forgatókönyvvel indult, mint az első, annyi különbséggel, hogy itt már két perc elteltével előnybe kerültek a hazaiak, de ez is megmaradt a lehetőség szintjén. A 25. percben aztán szinte a semmiből egyenlítettek a vendégek: 3 a 2 ellen vihették a korongot, és Huna a harmad közepéről milliméter pontossággal lőtt a jobb kapuvas belső részére (1-1). Vérszemet kapott a Zsolna, a korábbinál többet és veszélyesebben támadtak, Vaynak gyakrabban kellett közbeavatkoznia. A harmad derekán kapta első fórját a szlovák csapat, de ők sem jeleskedtek ebben. A 34. percben visszavette a vezetést a Miskolc: Kulmala kerülte meg a kaput, az alapvonaltól visszapasszolt Vasnak, aki a hosszú sarokba lőtt (2-1). Az utolsó percekben csak a kimaradt ötödik miskolci előnyt jegyezhettük fel, illetve azt, hogy a lefújás pillanatában történt egy hazai szabálytalanság.

A harmadik játékrész így vendégfórral indult, amelyből 37 másodperces kettős előny lett. Ezt még nem, de a sima létszámfölényt gólra váltották, miután a kapu előtt teljesen üresen hagyott Hudec a hátsó palánktól érkező passzt kapásból vágta a hálóba (2-2). A 46. percben viszont ismét eggyel több gól állt a hazai oldalon az eredményjelzőn. A vendégek a támadóharmadban adták el a korongot, Magosi végigvitte a pályán, majd egy szép csel után átverte Fucíkot is (3-2). Másfél perc múlva megduplázta előnyét a hazai gárda: egy kapu előtti kavarodás után Loiseau a kék vonal közeléből, visszafordulva lőtt, Magosi beleért, Fucík tehetetlen volt (4-2). A csapatkapitány ezzel mesterhármast ért el. A hátralévő időben nagy izgalmak már nem borzolták a szurkolók idegeit, gólok nem születtek, így a Jegesmedvék fontos három pontot gyűjtöttek be egy közvetlen riválistól.

miszil01

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Mindig futottunk az eredmény után

   

Vezetőedzők a DVTK Jegesmedvék–MsHK Zilina mérkőzésről.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “A Zsolna szervezetten, egységesen játszott, és ezzel megnehezítették a dolgunkat. A mai győzelem titka az volt, hogy néhány kulcsjátékosunk remek egyéni teljesítményt nyújtott.”

Pavel Paukovcek, MsHK Zilina: “Egyenlők erők küzdelme volt ez a mérkőzés, de mindig futottunk az eredmény után. A fordulópont a harmadik gól volt, onnan már nem tudtunk felállni, és ellenfelünk jól használta ki a hibáinkat.”

Extraliga, 2018. nov. 20., kedd.
Vay: 94,7%
K
Fucík: 90,5%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Kucny, Piegl, Hvila, Surovka, Balej
Szirányi, Slovák, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Jankovic, Hudec, Mily, Podesva, Huna
Milam, Miskolczi, Galanisz, Somogyi
3
Bagin, Matejka, Ruckay, Jencik, Hrazdira
Gőz, Vojtkó, Ritó, Láda, Hajós
4
Duben, Huzevka, Rehák, Sikela
Glen Hanlon
E
Pavel Paukovcek
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:14 MIS Magosi Loiseau
1-1 24:06 ZIL Huna Ruckay Hudec
2-1 33:29 MIS Vas Kulmala Pance
2-2 42:26 ZIL PP Hudec Huna Podesva
3-2 45:05 MIS Magosi Harrison
4-2 46:35 MIS Magosi Loiseau Harrison
42 Kapura lövések száma 38
8 Kiállításpercek 14

A Jegesmedvék–Zsolna galériája

 

Így intézték el a Jegesmedvék a Zsolnát

   

A DVTK–Zilina összefoglalója, négy magyar góllal és Magosi Bálint mesterhármasával.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum