Ken Hitchcock lett az Oilers vezetőedzője

   

Az edmontoni szakember 23 éves karrierje során valahogy mindig elkerülte szülővárosát, de a nyugdíjból visszatért oda.

Todd McLellan menesztése után Ken Hitchcock próbálhatja meg rendbe tenni Connor McDavid csapatának dolgait. Az Edmonton vesszőfutása még tavaly kezdődött ? vagy folytatódott, nézőpont kérdése. A csapat a 2006-os döntő után sorozatban 11 alkalommal maradt le a rájátszásról, majd Connor McDavid kapitányságának első évében megtörte a szériát. Igaz, hogy a második kanyarban kiestek, de a szurkolósereg és a csapatvezetés joggal gondolhatta, hogy innen felfelé visz az út. A nyáron alaposan kiköltekezték magukat: előbb McDavidet láncolták magukhoz 8 évre, összesen 100 millió dollárért, majd csapattársát, a német Leon Draisaitlt is, szintén 8 évre, 68 millióért. Ráadásul mindezek előtt a szabad piac megnyitásának napján Milan Lucicot is megszerezték hét évre évi hatmillióért. A három csatárnak tehát évi 26 milliót fizettek, ami kissé kockázatosnak tűnt.

A 2017/18-as szezon előtt mindenesetre általános volt a vélekedés, hogy az Oilers nagyot dobhat. Ám a felfokozott várakozásokhoz képest az eredmény lesújtó volt, a csapat az egy évvel korábbi 103 pontjához képest mindössze 78-at gyűjtött, kevesebbet az egész ligában csak 9 csapat produkált. Mindez nem McDaviden múlt, de még csak nem is Draisaitlön. Előbbi sorozatban másodszor lett az NHL pontkirálya, utóbbi is 70 egységet hozott össze. A legnagyobb csalódás Lucic teljesítménye volt, aki mindössze 34-et termelt. Nyáron nagyobb erősítésre nem került sor, a szakmai stábban a másodedzőket cserélték ki, így érkezett a klubhoz például Manny Viveiros, aki 2007 és 2015 között a Klagenfurt vezetőedzője volt, és az utolsó öt évében emelett osztrák szövetségi kapitány is.

Ez azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, és a fiatalok beépítése sem történt meg. Az a Jesse Puljujarvi például, aki a 2016-os junior-világbajnokság 12 meccsén 17 pontot elérve a torna MVP-je lett, még mindig az AHL-ben játszik. Csak emlékeztetőül: azon a vb-n olyan játékosok kerültek a kanadai tabellán Puljujarvi mögé, mint Sebastian Aho, Patrik Laine, Auston Matthews, Matthew Tkachuk, Alexander Nylander, Mitch Marner, Mikko Rantanen és Brayden Point.

mclellan_hitchcock

Mindezek eredményeként az Oilers idén is szenved, 20 meccsen 19 pontot gyűjtött, négy hellyel van lemaradva a Wild Cardról. A szakvezetés eddig nézte tétlenül, hogy kínlódik a csapat, és most cserére szánta el magát. Todd McLellan ugyan nem tehetett Peter Chiarelli általános igazgató rossz döntéseiről, de ahogy a mondás tartja, nem az ő hibája volt, ami történt, de az ő problémája lett. A helyére az NHL egyik legtapasztaltabb vezetőedzője érkezett, az elvileg már visszavonult Ken Hitchcock. A 66 éves szakember 1995/96-ban debütált az NHL-ben, tavaly a Dallas Starsszal nem tudta megváltani a világot, ezért nem hosszabbították meg szerződését. Most karrierje végén hazatér. Edmontoni születésűként ráadásul még soha nem állt a város csapatának kispadján. Edzőként háromszoros olimpiai bajnok, 1999-ben a Stanley Kupát is megnyerte a Dallasszal, 2012-ben az év edzőjének választották az NHL-ben. 1536 alapszakaszmeccsen volt vezetőedző, ezzel az örökranglistán az ötödik helyet foglalja el, a jelenleg is aktív szakemberek között pedig második Barry Trotz mögött.

Nincs könnyű helyzetben az az edző, aki ilyen körülmények között átveszi az Oilers kispadját, hiszen a két topcsatár mögött senki nincs, aki gólt lőne, a védelem katasztrófa, Cam Talbot 88,8%-kal áll. Ken Hitchcock mégis tökéletes választás ebben a helyzetben. Egyrészt ha nem jutnak rájátszásba, akkor borítékolható, hogy Chiarellinek is mennie kell, és ilyen bizonytalan helyzetben képtelenség lett volna másik edzőt találni. Másrészt a két fél a szezon végéig állapodott meg, senki nem beszélt hosszú távú elköteleződésről. Ez nem sok kellemes percet ígér a játékosok számára, hiszen Hitchcock a semmiből érkezik, nem tervez hosszú időre, tehát nem is kell tekintettel lennie senkire. Ráadásul eleve nem is áll játékospárti edző hírében. Erről Ty Rattie tudna bővebben mesélni. A 25 éves szélső lényegében Hitchcock elől menekült el Carolinába, majd Edmontonba, azok után, hogy alatta négy évig hiába küzdött a helyéért a Bluesnál.

De nem is biztos, hogy túl sok simogatásra van szükség egy olyan klubnál, ahol a játékosok képtelenek felnőni csapatkapitányuk ? a világ egyik legjobb játékosa ? mellé, aki az Oilers idei 57 góljából 28-szor szerzett pontot.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum