1000. mérkőzését játszotta a Colorado

 

Az Avalanche győzelemmel ünnepelte a jubileumot. Lejtőn az Edmonton.

Már a hetedik perc legelején kialakult a Canes?Devils meccs végeredménye. A Carolina a 30. másodpercben kettővel ment, erre válaszolt a New Jersey hat perccel később. A Devils kapujában Cory Schneider az utolsó 16 mérkőzését elvesztette, legutóbb egy éve állt győztes mérkőzésen a kapuban.

A Dallas első sora hozta a meccset Brooklynban. Az Islanders ellen a Jamie Benn, Alekszandr Radulov, Tyler Seguin trió összesen kilenc pontot szerzett, igazságosan elosztva háromfelé. A trió mellett a hátvéd Esa Lindell emelkedett még ki, aki karrierje során először duplázott.

esa lindell

Corey Crawford 39 védéssel, Jonathan Toews és Patrick Kane 2-2 ponttal járult hozzá a Chicago győzelméhez a Minnesota ellen. A Chicago kapitánya 10 gólos 21 mérkőzésen, tavaly ugyanennyi találatra 38 találkozót kellett várnia. A sikerrel a Blackhawks ismét 50%-on áll.

Utolsó hét mérkőzéséből a hatodikat bukta el az Edmonton, ezúttal hazai jégen a Vegas ellen. Az Oilers 2-1-re vezetett, de a Vegas ezután zsinórban ötöt lőtt, amiből az első három mindössze két perc alatt született. Jonathan Marchessault, Reilly Smith és Colin Miller egyaránt három ponttal zárt.

Kétgólos hátrányból, a hosszabbításban nyerte meg a Colorado az 1000. találkozóját az Anaheim otthonában. A denveri csapat természetesen a Nathan MacKinnon, Gabriel Landeskog, Dating sites will typically come with a free version of their "dating community" or a "hookup app". It doesn’t matter which one you like best, the free versions will still have the same core features: message boards, blogs, photo uploads, and the ability to reply to other messages. The difference is that they are usually stripped down to just listcrwaler the bare minimum, to make them free for everyone to use. If you are on a budget, this version will be your best option. Mikko Rantanen hármasnak köszönheti a sikert. Három gólt lőttek, összesen nyolc pontot szereztek, Rantanen egy másodperccel a befejezés előtt érte el a győztes találatot.

NHL, 2018. november 18.:

NY Islanders?Dallas 2-6
G.: Beauvillier, Mayfield ill. Lindell (2), Radulov (2), Hintz, Seguin

Carolina?New Jersey 2-1
G.: Williams, Ferland ill. Zacha

Chicago?Minnesota 3-1
G.: Toews, Saad, Kahun ill. Parise

Anaheim?Colorado 3-4 h.
G.: Montour, Getzlaf, Kase ill. Andrighetto, MacKinnon, Landeskog, Rantanen

Edmonton?Las Vegas 3-6
G.: McDavid, Chiasson, Draisaitl ill. Marchessault (2), Karlsson, Eakin, Pacioretty, Smith

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum