A KMH továbbra is 100 százalékos az EWHL-ben

 

Ezentúl heti rendszerességgel közlünk összefoglalót a női jégkorong eseményeiről.

EWHL

Mindkét magyar együttes győzött az osztrák központú liga legutóbbi fordulójában a Neuberg Highlanders ellen. A KMH Budapest nagy fölénnyel, 13-1-re nyert. Jókai Szilágyi Kinga a 6. percben vezetéshez juttatta a hazai csapatot a Tüskecsarnokban, az osztrák rivális a 17. percben egyenlített, de fél perc múlva már újra a KMH-nál volt az előny. A magyar alakulat még ebben a harmadban két gólt szerzett, majd folyamatosan növelte a különbséget. Az utolsó játékrészben volt olyan három perc, amely alatt négyszer is betaláltak a KMH-s lányok. Gasparics Fanni 4+1-gyel, Huszák Alexandra 3+1-gyel zárt, a csapat továbbra is százszázalékos az EWHL-ben.

A másik magyar együttes, a Budapest U25 Select nagyobb csatában múlta felül a Neuberget. A lövések aránya kiegyenlített volt, de az FTC és a MAC Marilyn vegyes csapata 4-2-re nyert. Az első harmadban a hazaiak, a másodikban az osztrákok szereztek gólt, így a találkozó az utolsó játékrészben dőlt el, akkor négy perc alatt kétszer is betaláltak a magyarok. A Neuberg az 52. percben még közelebb zárkózott, de Pintér Hanna második gólja a hajrában mindent eldöntött ? a válogatottban is jól játszó támadó két találata mellett két gólpasszt is adott Kiss Andreának.

Fodor Zoltán vezetőedző és Tóth Enikő csapata, a Lakers Kärnten 2-1-re győzött a Salzburg vendégeként.

DEBL

Két nappal a vegyes csapat meccse előtt, pénteken a MAC és az FTC összecsapott egymással, és a meccs a zöld-fehérek 3-2-es sikerével zárult a Kisstadionban. A MAC 25 perc után két góllal vezetett, innen fordított a Fradi, a győztes találatot Söléd Orsolya szerezte az 51. percben. Az FTC eddigi négy meccsét megnyerte a ligában. A MAC egy nappal később javított, Dettrich Szilvia és Gondos Tamara góljával 2-1-re nyert az SPG Caps Flyers/Highlanders együttese ellen, és a tabella második helyén áll.

A KMH Budapest II két idegenbeli győzelemmel folytatta menetelését, és továbbra is veretlen. Linzben a DHC Ice Cats ellen 10-0-ra nyert a magyar együttes, Horváth Dominika, Metzler Regina és Szick Dorka is duplázott. A harmadik helyezett SPG Kitzbühel/Kufstein csapatától sem kaptak gólt a magyarok, a 3-0-s sikerből Szick Dorka kettő, Horváth Dominika egy góllal vette ki a részét.

U25-ös bajnokság

Az FTC továbbra is százszázalékos mérleggel áll, miután hátrányból fordítva nyert 5-1-re a dunaújvárosi Angels NJSE ellen. Az újvárosi csapat előzőleg meglepetésre legyőzte a KMH-t, az 5-2-es sikerből Tóth Boglárka két góllal vette ki a részét. A fővárosiak javítani tudtak következő meccsükön: 14-0-ra kiütötték a DVTK-t. Pál Vanda öt, Rác Szabó Lilla és Koczka Jozefina három-három gólt szerzett. Nyert az előző játékhéten a MAC Marilyn és az Óbuda Hockey Academy is.

Légiósok

A svéd ligában Pintér Lili csapata, az SDE négy nap alatt kétszer is kikapott a Djurgardentől, előbb 5-2-re, majd 4-2-re, és a Linköping is legyőzte 2-0-ra a kilencedik helyezettet. A Lulea ? Jókai Szilágyi Zsófiát ezúttal nélkülözve ? két győzelemmel a harmadik helyre lépett elő. Mindkétszer az AIK volt az áldozat, mindkét meccs 4-1-gyel ért véget. A svéd második vonalban Pártos Réka csapata, a Karlskrona három sikerrel folytatta, és vezeti a bajnokságot.

Az észak-amerikai egyetemi ligában a Dartmouth 3-1-re verte a Vermontot, Odnoga Lotti két gólpasszt is kiosztott. A Rochestertől 5-1-re kapott ki a csapat, pedig még a meccs elején vezetett, majd 2-2-t játszottak a felek, ezen a találkozón két lövése volt a magyar válogatott játékosnak.

kmhneu

Fotó: Somogyi Viktor

Magyar klubérdekeltségű női jégkorong-bajnokságok elérhetőségei:

EWHL
DEBL

Magyar női U25-ös bajnokság

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum