Fontos lesz, hogy mi szerezzük meg az első gólt

   

Indul az Extraliga-alapszakasz harmadik köre, a DVTK Jegesmedvék másodszor látogatnak Nyitrára.

Alig két hónap telt el szemtember 14-e óta, és máris lezajlott két teljes kör az ötből a szlovák bajnokságban. A nyitány akkor az egyik magyar újonc számára sem sikerült fényesen, hiszen a MAC Újbuda hazai jégen, a DVTK idegenben szenvedett súlyosnak mondható vereséget. Azóta szerencsére kiderült, hogy az összességében 2-13-as start ellenére jégkorongunk mindkét reprezentánsa képes helytállni ezen a szinten is. A Jegesmedvék hamarabb elkapták a fonalat, jó ideig a középmezőnyhöz tartoztak, ám később egy hosszabb vereségsorozat lejjebb taszította őket. A novemberi nemzetközi szünet előtti és utáni periódusban aztán ismét felszívták magukat a miskolciak, egymás után aratták a győzelmeket, illetve szerezték a pontokat. Így volt ez ezen a számukra négymeccses héten is, amelyet kétszer három ponttal kezdtek, majd következett egy vereség az újbudai presztízsrangadón. Ez azt jelenti, hogy a 9. helyről visszacsúsztak a 11.-re, ám a mezőny e része elképesztően sűrű, két csapat áll 29 ponttal, kettő 28-cal, egy győzelemmel is nagyot lehet lépni előre.

A vasárnapi ellenfél, a HK Nitra ebben a szezonban egyelőre nem számít élcsapatnak, a Dukla Trencínnel párban a középmezőnyt képezi, az elsőktől alaposan lemaradva, a mögöttük jövőket nagyobb különbséggel megelőzve. Éppen ezért is érhet sokat egy vele szemben elért 3 pontos siker, egy olyasféle, amilyen a Trencsén felett aratott diadal is volt szerdán. Végtére a cél nem más, mint a playoff, és egy rájátszásbeli pozíció elérésének a legbiztosabb módja az első hatban végezni az alapszakasz végén. Ehhez nem elég a most közvetlen riválisoknak tűnő csapatokat megelőzni, a középmezőnyhöz tartozókat is muszáj befogni valahogyan. Vas Jánosékat ez ügyben tovább fűtheti, hogy a Nyitrától eddig még egy pontot sem sikerült elvenniük, lévén, hogy másodjára is a szlovákok győztek 3-1-re, mégpedig október 14-én a Népkertben.

“Izgatottan és kíváncsian várom a vasárnapi találkozót, hiszen azzal a nyitrai csapattal játszunk idegenben, amely ellen az első mérkőzésünket vívtuk az alapszakaszban, így most remek visszajelzést kaphatunk, hogy mennyit fejlődtünk azóta – mondta Glen Hanlon vezetőedző a hivatalos klubhonlapnak. – Fontos lesz, hogy ezúttal mi szerezzük meg az első gólt, és ne kelljen az eredmény után futnunk. Ellenfelünk rendkívűl gólerős, és a liga talán leggyorsabb hokit játszó csapata, ezért csak úgy van esélyünk, ha felvesszük vele a tempót, és a védekezésben stabilak leszünk. Megvan a pontos tervünk arra, hogy hogyan győzzük le őket, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt véghez is vigyük.”

Az összecsapás viszonylag korán, 16 órakor kezdődik a nyitrai jégcsarnokban.

misnit201810

HK Nitra–DVTK Jegesmedvék 3-0

   

Kiélezett, nagy küzdelmet hozott a miskolciak második idei nyitrai vendégjátéka, de ezúttal sem sikerült pontot elhozni onnan.

A mérkőzés első percében mindkét kapust megkínálták a csatárok egy-egy lövéssel, de ezek csak a bemelegítés részét képezték. Némileg óvatos játékkal indítottak a felek, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, a tempó pedig csak a harmad felénél kezdett gyorsulni. A Nitra dominált, Vaynak jóval több munkája volt, mint túloldali kollégájának. A 15. percben a hazaiak nagy tűzijátékot rendeztek a miskolci kapu előtt, de egyik próbálkozásukat sem akadt meg a hálóban. A játék képéről sokat elárul a 15:4-es kapura lövési arány, persze a Nyitra javára.

A második harmadot hasonló lendülettel kezdték a csapatok, mint amilyennel az első befejezték. A 22. percében Pance ugorhatott ki szólóban, de lövését lekapta a levegőből Simboch. Ismét többet támadott a Nyitra, de két perc múlva újra Pance került helyzetbe, ám közeli lövésébe még bele tudott piszkálni egy védő, a lelassult korongot pedig már könnyen rúgta oldalra a kapus. Kiegyenlítettebb lett a játék, a Nyitra nem tudott olyan nyomást helyezni a Jegesmedvékre, mint az első harmadban, és a helyzetek eloszlása is testvériesebb lett. A 31. percben a hazaiak a saját harmadukban vesztettek korongot, amiből ziccerbe kerültek a miskolciak, de a nagy helyzet kimaradt. A következő cseréket nagyon megnyomta a Nyitra, ekkor Vay védéseire volt szükség, hogy ne változzon az állás. A nyomás a 35. percben érett góllá, amikor egy kipattanót a kapu előtt egyedül hagyott Lantosi bombázott kapásból a jobb felső sarokba (1-0). A felek nagyon sportszerű küzdelmet vívtak a jégen, így az első kiállításra a 38. percig kellett várni, amikor Szirányit ültették ki a büntetőpadra a játékvezetők. Az emberelőnyben egyenlítettek a Jegesmedvék Magosi nagy bombájával, a hazaiak azonban azt reklamálták, hogy a korong elhagyta a játékteret a kispadnál. Így videózás következett, amelynek végén a találatot törölték, a fór pedig megadott gól nélkül pergett le. Ha idéztük az első harmad statisztikáját, akkor citáljuk ide a második jóval kiegyensúlyozottabb számait is, ami végül 14:13 lett a miskolciak javára.

A harmadik játékrész áthúzódó vendégfórral indult, de a Jegesmedvék nem tudtak egyenlíteni. A Nyitra elherdálta második emberelőnyét, illetve a Jegesmedvék védekezték ki azt. Ugyanígy tettek két perc múlva a harmadik fórjukkal, annyi különbséggel, hogy ebben a legnagyobb izgalmat egy miskolci kontra okozott, de ebből sem lett gól. Teljes létszámban gyors ide-oda játékot láthattak a szurkolók, ami azonban főként a mezőnyre korlátozódott, a kapusok ekkor egy kicsit fellélegezhettek. Az 55. percben második előnyét is megkapta a miskolci csapat, ám nemcsak felállni nem sikerült benne, de öt másodperccel a fór lejárta előtt Marek Slovák kapott hosszú indítást, bevitte a korongot a támadó harmadba és kegyetlenül kilőtte a hosszú felső sarkot (2-0). Két perc volt a lefújásig, amikor Glen Hanlon levitte kapusát, de ebből Majdan lőtt gólt, végleg eldöntve a három pont sorsát (3-0).

misnit2

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Az ellenfelünk jól játszott, keményen védekezett

 

A szakvezetők a HK Nitra–DVTK Jegesmedvék mérkőzésről.

Glen Hanlon vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: “Alapvetően jól játszottunk a mérkőzésen, de a helyzeteinket nem használtuk ki, márpedig lőtt gólok nélkül nem lehet meccset nyerni. Ezen kell dolgoznunk, hogy javítani tudjunk.”

Stanislav Petrík segédedző, HK Nitra: “Sokáig tartott, míg meg tudtuk szerezni a vezető találatot, hiszen az ellenfelünk jól játszott, keményen védekezett. Kapusunk, Juraj Šimboch nagyszerűen védett. Örülök, hogy a végén sikerült bebiztosítanunk a győzelmet.”

Extraliga, 2018. nov. 18., vasárnap.
Simboch: 100% (Foltán)
K
Vay: 94,9% (Adorján)
Mezei, McCormack, Blackwater, Slovák M., Lantosi
1
Crawford, Kiss, Magosi, Loiseau, Kulmala
Rais, Morrison, Majdan, Kerbashian, Scheidl
2
Szirányi, Milam, Pance, Vas, Harrison
Pupak, Sloboda, Rapác, Bortnák, Fominih
3
Láda, Slovák T., Miskolczi, Galanisz, Somogyi
Korí­m, Hrusík, Caladi, Richard, Bucek
4
Vojtkó, Ritó, Vincze, Hajós
Antonín Stavjana
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 34:07 NIT Lantosi McCormack Blackwater
2-0 56:32 NIT SH Slovák M. Pupak
3-0 58:19 NIT EN Majdan Bortnák Rapác
41 Kapura lövések száma 24
4 Kiállításpercek 6

A HK Nitra–DVTK Jegesmedvék összefoglalója

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum