Kötelező a győzelem a Gyergyói HK számára

   

Legalábbis elvben. A Hokiklub Budapest ugyanakkor feljövőben van, és biztos, hogy nem újabb súlyos vereségért érkezik.

Amennyiben a gyergyóiak szeretnének az alapszakasz végén a felsőházban versenyezni, nem hullajthatják el csak úgy a pontokat. Pont a fele telt el az alapszakasznak a piros-fehérek számára, és jelen pillanatban 14 vesztett pontra vannak az 5. helytől. Nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak, de ahogy a szurkolók túlnyomó többségét, úgy talán a klub vezetőit is elvarázsolta kissé a leigazolt orosz játékosok pedigréje. Sajnos túlnyomó többségüktől messze nem azt kaptuk, amit reméltünk. A Gyergyó pillanatnyilag a három részre szakadt mezőny középső csoportjának tagja a Fehérvári Titánokkal egyetemben. Az élcsoport hat csapata ellen csak elvétve sikerül a pontszerzés – 30-ból 4-et tudtak behúzni, 1 győzelem és 9 vereség a mérleg, –24-es gólkülönbség mellett –, ugyanakkor az utolsó három helyezett ellen 21-ből 18-at megszereztek. Fájó pont viszont az életükben a Vienna Capitals farmcsapatától elszenvedett hazai vereség. A nemzetközi szünetben és az azt követő pár napban sem tétlenkedett a Gyergyó, négy meccset is lejátszott a romániai bajnokságban. Keserű pirula, hogy a tavaly még piros-fehérben játszó, a Progymben megvívott 198 meccsén szerzett 348 pontja miatt nagy népszerűségnek örvendő Vitalij Kiricsenko vezérletével a Galati kétszer is legyőzte őket, előbb 4-2-re, majd 4-3-ra. E hét elején aztán a Sapientia U23 ellen javítottak valamelyest, egy 6-1-es és egy 9-2-es győzelemmel.

Az ellenfél Hokiklub Budapest sem nagyon kápráztatta el eddig a nézőket a játékával. Bár újabban egyre inkább vannak biztató jelek és teljesítmények is a csapatban, összességében eddig csak ritkán tudtak kellemetlenségeket okozni ellenfeleiknek, a papírformát pedig egy alkalommal tudták felborítani, a Fehérvári Titánok elleni győzelmük alkalmával. Legutóbb a Ferencváros ellen nagyon rosszul kezdtek, pedig Fodor Szabolcs sem volt elégedett a csapatával.Aztán a második harmadra összekapta magát a HKB, még az egyenlítés is benne volt a játékukban. Végül ez nem jött össze, a Fradi felgyorsult és ellépett az újonctól. A középső 20 perc játékára azonban lehet építenie Dusan Kapustának és stábjának. Mindenképpen örömhír a csapatnál, hogy az első fordulóban elszenvedett sérülését követően végre ismét jégre léphetett a cseh Robin Kovar, aki egyelőre még keresi önmagát, de potenciálisan húzóembere lehet a gárdának. A keret mélysége mindenesetre jelentősen megnőtt a visszatérésével. Így Petres a második sorba lépett vissza, ahol Godó és Szűcs társaként rohamozhatja az ellenfél kapuját, és a harmadikba is jutott ponterős játékos Egyed Márk személyében. “Megpróbálunk egy kisebb csodát tenni” – mondta a Ferencváros elleni meccset követően már a túrára célozva Dusan Kapusta vezetőedző. Az erdélyi kiruccanás két állomása közül az eddigi teljesítmények alapján erre inkább Gyergyóban lehet esélyük – annak ellenére, hogy ugyanott első nekifutásra 9-1-re kikaptak október 5-én –, így mindenképpen elszánt csapatot várunk péntek este.

GYE-2-900

Gyergyói HK–HK Budapest 6-4

   

A gyergyószentmiklósiak sorozatban negyedik győzelmüket aratták.

A találkozó első játékrésze egyetlen gólt hozott, Makszim Vesutkin juttatta vezetéshez a Gyergyói HK-t. A középső harmadban öt találat esett. A 25. percben hiába egyenlített Berendi Dominik – a 22 éves csatárnak ez volt pályafutása második Erste Liga-gólja –, alig több mint 3 perc múlva már 3-1-re vezettek a hazaiak: Dmitrij Pesztunov és Csergő Hunor 72 másodperc alatt növelték kétgólosra a differenciát. A 33. percben Szécsi Patrik révén emberelőnyben felzárkózott a HKB, aztán a játékrész utolsó percében Péter Zsolt 4-2-re módosította az eredményt. A záró húsz perc elején Pavel Vorobjov még tovább növelte a gyergyói előnyt, majd a felvonás felénél Péter Zsolt meglőtte önmaga 2., csapata 6. gólját. Ezt követően a Hokiklub Budapest kozmetikázott az eredményen, Orbán Attila emberhátrányban, Szappanos Dávid emberelőnyben lőtt gólt Sztepan Gorjacsevszkihnek.

A Gyergyói HK 6-4-re győzött, Pavel Vorobjov 1+3 ponttal kiemelkedett a hazaiaktól.

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 850 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Péter, Fehér.
Gorjacsevszkih: 82,6% (Ruczuj)
K
Kiss: 86,0% (Hajek)
Jezsov, Kozma, Tománek, Pesztunov, Constantin
1
Szécsi, Orbán A., Egyed, Kovár, Szappanos
Góga, Orbán Sz., Vesutkin, Péter, Vorobjov
2
Lakatos, Csíki, Petres, Godó, Szűcs
Nagy, Ferencz Csibi, Daradics, Csergő, Timaru
3
Lévai, Jancsó, Köllő, Albert, Németh
Barabás, Benedek, Elekes Darabont
4
Bernáth, Berendi, Horváth, Izsák
Vitali Donika, Novák Václav
E
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 17:05 GYE Vesutkin Vorobjov
1-1 24:36 HKB Berendi Horváth
2-1 26:45 GYE Pesztunov Jezsov Tománek
3-1 27:57 GYE Csergő Góga Ferencz Csibi
3-2 32:45 HKB PP Szécsi Orbán A. Kovár
4-2 39:12 GYE Péter Vorobjov
5-2 43:00 GYE Vorobjov Nagy
6-2 50:57 GYE PP Péter Vorobjov
6-3 53:26 HKB SH Orbán A. Egyed
6-4 58:33 HKB PP Szappanos Kovár Egyed
43 Kapura lövések száma 23
24 Kiállításpercek 14

A Gyergyó–HKB videó-összefoglalója

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum