Az UTE–DEAC a szerda Erste Liga-rangadója

   

A lila-fehérek egyelőre kevésbé érezhetik magukat biztonságban, mint a debreceniek.

A szerdai forduló rangadója kétségtelenül az UTE–DEAC mérkőzés. Mindkét csapat az élmezőny tagja, csatájuk az alapszakasz végkimenetele szempontjából is fontos lehet. Bár az alapszakasz eredményeit a középszakaszban korrigálni lehet, a hat élcsapatból egynek nagyon fog fájni a végeredmény, hiszen csak öten lesznek tagjai a felsőházi középszakasznak. Ebből a szempontból az UTE egyelőre kevésbé érezheti magát biztonságban, mint a DEAC. Miután a vezető hatos tagjai a többiek ellen a megszerezhető pontok több mint 90%-át begyűjtötték, így nyilvánvaló, hogy az egymás elleni eredményeknek döntő fontosságuk lesz, miközben a többieket kötelező legyőzniük. A debreceniek eddig ebben valamivel jobban teljesítenek, mint az UTE. Mindketten 6 meccset vesztettek el a többi élcsapattal szemben, ebből 4-et rendes játékidőben, viszont a DEAC-nak ezenkívül csak 3 pontos győzelmei vannak, míg az Újpestnek  becsúszott egy hosszabbításos siker is. Ebből adódik, hogy az UTE ebben a körben a vesztett pontokat tekintve egy egységgel rosszabbul áll. A további különbség a másik 5 csapat ellen jött össze, itt az UTE már 4 pontot vesztett el – mindet a Titánok ellen –, míg a Debrecen csak a Vasas ellen bukott egyet.

Két nagyon jól védekező csapat csatázik este a bajnoki pontokért a Megyeri úton. A kapott gólok átlagát tekintve a DEAC és az UTE a mezőny második és harmadik helyén áll, nem túl jelentős eltéréssel. Mindketten 52 gólt kaptak, csak a DEAC eggyel többször játszott. A debreceni kapuban Hetényi Zoltán az egész szezonban kiemelkedőt nyújt, és úgy tűnik, Duschek Dávid érkezésével az Újpest is visszatért a helyes útra. Ugyanakkor a DEAC az ellenfél kapuja előtt jóval eredményesebb, már 79 gólnál tartanak az UTE 68 találatával szemben. Ez abból is következhet, hogy a két csapat más karakterű meccseket játszik. A DEAC általában sok lövést kap, az eddigi mérkőzéseken majd 200-zal többet, mint az UTE, miközben nagyjából ugyanannyiszor lő kapura. Azaz a debreceniekkel szemben az ellenfelek jóval támadóbb szellemben lépnek jégre, mint teszik azt az UTE ellen, ahol általában a lilák diktálják a tempót. Turcotte-ék számára ez, úgy tűnik, nagyon is megfelelő, Hetényivel a kapuban átengedhetik a kezdeményezést az ellenfélnek, így a gyors ellentámadások során sok helyük marad, és meglehetősen jó hatékonysággal tudnak lőni. Az újpestiek erőteljes játéka viszont azt eredményezi, hogy az ellenfél a kapuja elé szorul, és ezzel szemben gyakorta hiába keresik a jó megoldást.

Lényeges lehet még a fegyelem is a szerdai rangadón. Ebben a lilák lényegesen jobban állnak, meccsenként több mint egy kisbüntetéssel kevesebbet kaptak. Ugyanakkor a DEAC a mezőny legjobb speciális egységeivel rendelkezik. Ők a legjobbak a büntetésölésben és az előnyök kihasználásában is. A lilák emberhátrányban ugyancsak jók, de előnyeikkel valamit kezdeniük kellene, ebben ugyanis csak a KMH-t és a Vasast előzik meg. A két csapat eddigi két mérkőzése óriási csatát és szoros eredményt hozott. Debrecenben a DEAC nyert 4-3-ra, Újpesten az UTE 5-3-ra. Az előzmények alapján szerda este is hasonló intenzitású küzdelemre és szoros eredményre lehet számítani.

UTE-DEB_20181008_TSH4359-900

fotó: TSH fotó

“A válogatott szünetben a csapatnak sikerült felfrissülnie – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Akik nem voltak összetartásokon, azok három nap pihenőt kaptak, a válogatott játékosok pedig új impulzusokban részesültek. Jó állapotban tréningeztek mindannyian az elmúlt két napban, a szünetről visszatérve. Jó hír, hogy Nagy Nilan is teljes erővel edzett már, és pályára is léphet többhetes kihagyását követően. Viszont Duschek Dávid vírusos fertőzést kapott, magas lázzal küzdött, az orvosok ezen a héten még nem engedik őt játszani. Szerencsére Ales Sila már kilábalt betegségéből. Sági Martin is edz már, de a visszatéréséig még várni kell. A Debrecen ellen szoros mérkőzésre számítok. A DEAC-nak két nagy erénye van. Az egyiket úgy hívják, hogy Hetényi Zoltán. A válogatottban is mindenki láthatta, hogy újra a legjobb napjait idéző formában van, nagyon fontos pillére csapatának. Másrészt rengeteg kreatív és gyors csatáruk van, akik pillanatok alatt képesek helyzetet kialakítani és kihasználni. A DEAC góljainak nagyon nagy része korongszerzéseket követő gyors ellentámadásokból születik. Éppen ezért az egyik legfontosabb feladatunk, hogy sokat és jól dolgozzunk a kapujuk előtt. Nekünk kell tudnunk begyűjteni az esetleges lecsorgó korongokat, és másodszándékból is gólratörően játszani. A korongvesztésekre pedig figyelnünk kell, nem szabad hagyni, hogy a csatáraik meg tudjanak iramodni. Ha végképp nem tudunk mit kezdeni a koronggal, akkor jó mélyre kell süllyeszteni. Nagyon fontos lesz az esetleges korongvesztések után a visszazárás, ezt gyorsan és hatékonyan kell végrehajtanunk, hogy lehetőleg már felállt védelemmel találják szemben magukat a játékosaik.”

UTE–DEAC 6-2

   

Az újpestiek a második harmadban döntötték el a debreceniek elleni mérkőzésüket.

A találkozó első húsz perce 1-1 kihagyott emberelőnyt, valamint egy DEAC-gólt hozott: a 17. percben Izacky juttatta vezetéshez a vendégeket. A második harmad elején Sikorcin egyenlített, ám két perccel később újra a debrecenieknél volt az előny, miután Kovács Bronson révén kihasználtak egy emberfórt. Az UTE Szalma révén 42 másodperccel egaliztált, majd a meccs közepén hatalmas lehetőség adódott a lila-fehérek előtt. Németh Attila 2+2 perces büntetést kapott, alig két percre rá pedig Silló Arnold és Kovács Bronson is begyűjtött egy kétperces büntetést, így komoly 5 a 3 elleni időszak várt a hazaiakra. A kettős fórban Hebar fordított, Csányi kétgólosra növelte az előnyt. A negyedik bekapott gól után David Musial időt kért. A DEAC trénere rendet tett a fejekben, sokáig nem esett újabb találat. A végjátékban végleg eldőlt a mérkőzés, amikor Sikorcin emberelőnyös, Nagy Nilan üres kapus emberhátrányos gólt lőtt.

Az UTE 6-2-re győzött, ezzel megerősítette 5. helyét, 4 pontra megközelítette a DEAC-ot. A debreceniek a vereségük miatt nem tudták megelőzni a dobogós Brassót, véget ért négymeccses győzelmi sorozatuk.

ute

Fotó: TSH Fotó

Erste Liga, Megyeri út, 520 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Váczi, Kövesi.
Sila: 92,9% (Sági Máté)
K
Hetényi Z.: 88,1% (Gönczi)
Huba, Szaller, Sikorcin, Hebar, Ropret
1
Vuorijarvi, Kovács B., Turcotte, Izacky, Salló
Rusk, Kiss, Benk, Stefishen, Csányi
2
Antal, Behal, Németh, Hári, Kafka
Varga, Kovács A., Nemes, Szalma, Gálos
3
Hetényi P., Berta, Silló, Kulesov, Molnár
Nagy N., Mansson, Kovács S., Kocsis
4
Erdei, Vincze, Márton, Szokolov
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 16:24 DEB Izacky Turcotte Salló
1-1 23:47 UTE Sikorcin Ropret Varga
1-2 25:48 DEB PP Kovács B. Turcotte Hári
2-2 26:30 UTE Szalma Hebar Ropret
3-2 31:17 UTE PP2 Hebar Ropret Sikorcin
4-2 31:54 UTE PP2 Varga Csányi Stefishen
5-2 54:19 UTE PP Sikorcin Kocsis Huba
6-2 59:08 UTE EN Nagy N.
43 Kapura lövések száma 28
12 Kiállításpercek 12

Az UTE–DEAC videó-összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum