Szakaszról szakaszra fejlődne tovább a MAC

   

Az újbudai Extraliga-csapat közvetlen riválishoz utazik, Gyetváról szeretné elhozni a pontokat.

Ami nem ment Majoross Gergely csapatának az eddig eltelt időszakban: győzelmeket aratni olyan szlovákiai csapatok ellen, amelyek közvetlen riválisoknak számítanak aktuálisan. A Liptószentmiklós, Gyetva, Zsolna trió tagjai minden alkalommal legyőzték a MAC-ot, otthon és idegenben is, öt mérkőzésen mindössze két pontot sikerült elvenniük tőlük Nagy Krisztiánéknak. Ezen a tendencián kellene módosítani ahhoz, hogy a nagycsapatokat időről időre bravúrosan verő kékek ténylegesen felzárkózhassannak a középmezőnyhöz.

A HC Detva sikeresen zárta a bajnokság nemzetközi szünetig tartó szakaszát, minthogy idegenben legyőzte a Dukla Trencínt 4-2-re, míg előtte a bajnok Besztercebányát is verte 2-1-re. Azt megelőzően ellenben hatmeccses vereségsorozatba voltak, ilyesmit kellene velük újrakezdetnie a MAC-nak. A magyar csapat legutóbbi három mérkőzésének mindegyikén pontot szerzett, igaz, két alkalommal csak egyet-egyet, mivel túlórában kikapott a Zsolnától és a listavezető Zólyomtól. A kettő között ugyanakkor története talán legnagyobb győzelmét aratta Kassán. Itt kell megemlíteni, hogy a MAC védelme immár egy rutinos bekkel erősebb lesz, kíváncsian várjuk az ígéretes pedigrével érkező John Negrin bemutatkozását.

“A szünet után Gyetván folytatjuk a versenyfutást a pontokért a szlovák bajnokságban – mondta Majoross Gergely a klub hivatalos közösségi oldalán. – Azt hiszem, mindenki fel tudta kicsit tölteni az energiaraktárakat, még azokról is elmondható ez, akik a válogatottaknál voltak. Úgy gondolom, a mi eddigi heteinknél ez a válogatott hét mindenképpen könnyebb volt. A hétfői és keddi edzéseink is ezt támasztották alá, nagyon magas volt az energiaszint, így két kiváló napot tudhatunk magunk mögött. Stábszinten elég sokat elemeztük az eddig lejátszott meccsek statisztikáit, próbáltunk ezekből következtetéseket levonni arra vonatkozólag, hogy mire kellene esetleg nagyobb hangsúlyt fektetnünk, hol vannak olyan részei a játéknak, ahol előre kell lépnünk, hogy sikeresek és hatékonyabbak tudjunk lenni. Találtunk is bőven ilyen területet. Elsősorban azt találtuk, hogy továbbra is nagyon nagy a fejlődés a bajnokságban, szakaszról szakaszra, aminek örülünk. Ám azt is tudjuk, hogy tovább kell erőltetnünk a dolgokat ahhoz, hogy ez a fejlődés megmaradjon, pontokban is egyre jobban látszódjon, és felfelé tudjunk lépkedni a tabellán. Egy-egy ilyen dolgot már gyakoroltunk is, úgyhogy bízom abban, hogy ennek lesz már hatása szerdán.”

Az összecsapás 18 órakor kezdődik Gyetván.

mac

Fotó: Koncsár Irma (MAC)

HC 07 Detva–MAC Újbuda 4-5

   

A gyetvaiak hiába jöttek vissza háromgólos hátrányból, a fővárosi együttes a 2+2 pontot gyűjtő Langkow vezetésével legyűrte ellenfelét.

A mérkőzés elején a MAC játszott jobban, aztán néhány percet követően a gyetvaiak váltak kezdeményezőbbé. A harmad közepén Bodó passzát Langkow közelről kapura lőtte, a korongot Petrík mamuttal megállította, ám ez már csak a gólvonalon túl sikerült neki. A játékvezetők videobíróztak, megadták a gólt. Ezt követően nőtt a nyomás Rajna kapuján, egy esetben hatalmas bravúrt kellett bemutatnia a magyar kapusnak egy kapu mögött eladott korong után. A 15. percben sikerrel zárult egy magyar kontra: Terbócs korongot szerzett, 2 az 1 ellen megléptek Nagy Krisztiánnal, végül utóbbi fejezte be góllal az akciót. A játékrész végén emberelőnybe kerültek az újbudaiak, fel is álltak, a korongjáratás végén Langkow belőtte a 3. magyar találatot.

A második húsz percre egy agilis Gyetva érkezett, immáron Riecickyvel a kapujában. Alig telt el másfél perc, amikor Tibensky egy kapu mögül érkező passzból szépített. A 23. percben egy kapu mögött eladott korongot büntettek meg a szlovákok, két passzból kijátszották a magyar védelmet, Gaspar lőhetett az üresen maradt kapuba. A mérkőzés közepén hiába védte Daloga közeli próbálkozásait Rajna, a hátvéd a kipattanót Viktor Fekiac elé ütötte, aki a kiszolgáltatott kapus mellett gólt szerezve egyenlített. A második MAC-előny során a hazaiak jártak közelebb a gólhoz, Rajnának 3 az 1 elleni helyzetben kellett bravúrt bemutatnia. Ami nem ment 5 a 4 ellen, ment teljes létszámban: Langkow körbe lőtte a palánk mellett a korongot, Orban a kapu mögül Bodónak passzolt, aki újra vezetéshez juttatta a fővárosiakat. A középső harmad végén egy kibekkelt emberhátrány után Dudas a kék vonalnál megkapta a korongot, addig lopta a távolságot, amíg egy csuklóból eleresztett próbálkozással ellőtte a korongot Riecicky füle mellett.

A harmadik felvonás lassabb játékot hozott, mint az előző két harmad. A játékrész közepén Gaspar lövését hiába védte Rajna, a kipattanóra Viktor Fekiac ért oda a leggyorsabban, így 1 gólra felzárkóztak a gyetvaiak. A végjátékban a hazaiak küzdöttek a hosszabbítás kiharcolásáért, a kapusukat is lehozták, hiába, a magyar együttes hősiesen kibekkelte a végjátékot. A meccs bunyóval ért éget, Sládok és Langkow ledobták a kesztyűket, előbbi az ökölcsata után egyből be is vonult az öltözőbe.

A MAC 5-3-ra győzött, megelőzte a zsolnaiakat, feljött a 11. helyre és 3 pontra megközelítette a 10. Detvát.

maclangkow

Fotó: Dömötör Csaba (MAC)

Extraliga, 2018. nov. 14., szerda.
Petrik: 81,2% (Riecicky: 88,9%)
K
Rajna: 92,7%
Kuklev, Chovan Martin, Scurko, Murcek, Pulis
1
Vokla, Dudas, Orban, Langkow, Bodó
Sladok, Hrasko, Daloga, Fekiac V., Gaspar
2
Burt, Fejes, Klempa, Brown, Dansereau
Fekiac F., Simon, Tibensky, Chovan Matus, Zilka
3
Pozsgai, Bugár, Szabad, Nagy Krisztián, Terbócs
Gachulinec, Král, Valent, Gilak, Surovy
4
Odnoga, Szigeti, Majoross, Kreisz
Josef Turek
E
Majoross Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:11 MÚB Langkow Orban Bodó
0-2 14:03 MÚB Nagy Krisztián Terbócs
0-3 17:31 MÚB PP Langkow Orban Bodó
1-3 21:30 DTV Tibensky Chovan Matus
2-3 22:50 DTV Gaspar Daloga Fekiac V.
3-3 26:58 DTV Fekiac V. Daloga Gaspar
3-4 33:20 MÚB Bodó Langkow Orban
3-5 37:34 MÚB Dudas Bodó Orban
4-5 47:16 DTV Fekiac V. Gaspar
55 Kapura lövések száma 34
43 Kiállításpercek 43

Egymás után lőtte a nagyszerű gólokat a MAC

 

Orban Bodónak adott passzát a negyedik előtt különösen érdemes megnézni, de Rajna védését is a három-az-egyes Gyetva-kontra végén.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum