Először játszanak a Titánok a Capitals II-vel

   

A fehérvári fiatalok a bécsi farmcsapatot fogadják, ha nyernek, egy pontra megközelítik a hetedik Gyergyói HK-t.

A Fejér megyeiek 21 pontot gyűjtöttek 18 meccs alatt, ezzel a nyolcadik helyen állnak, de két meccsel kevesebbet játszottak, mint a 25 pontos székelyek. Ha tehát szerdán rendes játékidőben győznének, azzal komoly lépést tennének azért, hogy pontszámban beérjék erdélyi ellefelüket: a különbség egy pontra zsugorodna, miközben egy meccsel még így is kevesebbjük lenne. A Vienna Capitals ideális ellenfél ehhez, hiszen ugyanannyi meccsből tíz ponttal kevesebbet hoztak össze, mint a Titánok, 11 pontjukkal a Hokiklub Budapesttel holtversenyben állnak a tabella 9. helyén. A két csapat közötti különbség legjobban talán a gólarányukkal érzékeltethető: a fehérváriak meccsenként közel eggyel ütnek többet és kapnak kevesebbet, mint a bécsiek.

TIT-BRA_20180916

Ráadásul a Titánok formája felívelőben van, a szünet előtti periódusban sorra játszottak gólgazdag és/vagy szoros meccseket a nevesebb ellenfelekkel is. Jelenlegi legnagyobb ellenfelüket, a Gyergyót kétszer is legyőzték, de a Coronának is lőttek hetet, majd Brassóban is csak büntetőkkel kaptak ki, miközben az UTE-tól pontot raboltak, továbbá a csíkszeredai 7-5-ös vereségre is sok csapat büszke lehetne. Figyelmeztető lehet ugyanakkor, hogy mindeközben a gyengélkedő Hokiklub Budapesttől hazai pályán szenvedtek 5-2-es vereséget. A Capitals II. is kezdi megtalálni a góllövő ütőket, utolsó tíz meccsükön 32-t szereztek, Debrecenben ötször, Dunaújvárosban négyszer találtak be. Nem véletlenül nyilatkozta David Musial, a DEAC vezetőedzője, hogy a Vienna ellen mindig nehéz játszani, mert rettentő sokat korcsolyáznak és bármelyik meccsre komolyan fel tudják szívni magukat.

Érdekes módon a két csapat még nem játszott egymással a szezonban, de így is borítékolható, hogy a vendégek számára a fegyelmezett hoki lesz a kulcs, mert az utóbbi időben a Titánok igen jó arányban használják ki az emberelőnyöket.

Fehérvári Titánok–Vienna Capitals II 4-5

   

Kivételes kapusteljesítménnyel és fegyelmezett játékkal nyert a Raktár utcában a vendégcsapat.

Gyors bécsi góllal kezdődött a mérkőzés. A 2. percben hazai ütőkön járt a korong, egy rossz passz után átkerült a buli a Titánok harmadába, Artner elhozta, Hedberg kapásból a hálóba bombázott (0-1). Szabó Bence azonnal válaszolhatott volna, de Myllykoski védett, akárcsak Lewis veszélyes beleérésénél. Állandósult a hazai fölény, Bennették próbálkoztak becsülettel, ám egyenlíteni nem sikerült. A vendégek ekkor főleg kontrákra építettek, a harmad derekán Gyenes több bravúrt is bemutatott, emiatt nem nőtt a Capitals-előny. Madácsi szélről eleresztett lövése jelezte, hogy próbálnak változtatni a Titánok, de sokáig nem találtak fogást a kulturált hokit játszó bécsieken. A 18. percben jött a meccs első kiállítása, Grosslercher emberhátrányban is kiugrott, Gyenes védett – az osztrák támadó ráadásul szabálytalankodott, így 1 perc 46-ig öt a háromban támadhatott a Fehérvár. Röviddel a szünet előtt Dézsi Bence lopta magát közelebb a kapuhoz és egalizált (1-1). A 18 éves csatár első gólját szerezte az Erste Ligában.

Grosslercher áthúzódó büntetése miatt a középső harmadot is emberelőnyben kezdhették a Titánok. Ahogy visszatért a kiállított, Balogh Bence lövését Kiss Patrik bekotorta (2-1). Lendületbe jött a házigazda, érett a harmadik gól, így hidegzuhanyként hatott, hogy a bécsi farmcsapat 80 másodperc alatt fordított. Előbb Hedberg lőtt tisztán, középről a hálóba (2-2), majd Bauer kerülte ki a blokkoló bekket és okosan Gyenesre lőtte a korongot, ahonnan az a kapuba vágódott (2-3). A két gyors vendéggól hatására Kiss Dávid vezetőedző időt kért, hiába, percek kellettek, mire magához tért a csapata. A harmad második felében újra a Titánok irányították a játékot. A 32. percben a másik 18 éves támadó, Almási Márk egyenlített (3-3). Fokozták a nyomást Ládayék, Myllykoski kapusnak viszont ihletett napja volt, mindent hárított. Egy perccel a szünet előtt váratlanul újra a Capitals szerzett vezetést: Satmark kapásból lőtt Gyenes kapujába (3-4).

A záró harmad elejét megnyomták a fehérváriak, de a bécsiek sem ültek rá az előnyükre, mindkét oldalon volt dolguk bőven a kapusoknak. Az első tíz percben egy-egy emberelőny is kihasználatlanul maradt, így érkeztünk el a hajrához. Az 55. percben Artner mehetett a büntetőpadra, Hiltunen emberhátrányban is korongot szerzett, végül Schlögl fejezte be góllal az akciót (3-5). A Titánok nem adták fel, a következő fórjukkal már jobban sáfárkodtak: egy perccel a vége előtt Madácsi betalált, izgalmassá téve az utolsó pillanatokat (4-5). Az egyenlítésre már nem maradt idő. A Titánok 46-szor lőttek kapura, de a fegyelmezetten játszó, Myllykoski kapus teljesítményére támaszkodó és a lehetőségeit jobban kihasználó bécsi farmcsapat megérdemelten vitte el a pontokat a Raktár utcából.

titvien

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Változtatnunk kell a hozzáálláson a következőkben

   

Szakvezetők a Fehérvári Titánok–Vienna Capitals II mérkőzést követően.

Kiss Dávid, Fehérvári Titánok: “Úgy tűnik, a tabellán mögöttünk lévő ellenfelek ellen nem megy jól a játék. Nem blokkoltunk eleget, emellett úgy tűnt, némileg hiányzott a koncentráció is. Egy biztos: változtatnunk kell a hozzáálláson a következőkben, ha eredményesek akarunk lenni.”

Santeri Heiskanen, Vienna Capitals II: “Sokkal aktívabbak voltunk a kapu előtt, és szerencsére sikerült gólokkal befejezni a támadásokat. Ami nem tetszett, az az emberhátrányos védekezésünk, ezen mindenképpen javítanunk kell péntek előtt.”

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 250 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Árkovics, Pálkövi.
Gyenes: 83,9% (Szeles)
K
Myllykoski: 91,3% (Lichtenecker)
Beukeboom, Láday, Balogh, Kiss P., Bennett
1
Saari, Satmark, Antal, Schlögl, Hiltunen
Reiter, Szabó B., Lewis, Dézsi, Mazzag
2
Piff, Hedberg, Artner, Ranftl, Kittinger
Kiss R., Sándor, Madácsi, Hamvai, Császár
3
Pelz, Wolf, Bauer, Grosslercher, Maxa
Vas, Kovács, Almási, Búzás
4
Pohl
Kiss Dávid
E
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:09 VIC Hedberg Artner Piff
1-1 19:39 FHA PP2 Dézsi Beukeboom
2-1 20:56 FHA Lewis Kiss P. Dézsi
2-2 25:13 VIC Hedberg Hiltunen Antal
2-3 26:33 VIC Bauer Grosslercher
3-3 32:25 FHA Almási Balogh
3-4 38:58 VIC Satmark Schlögl Antal
3-5 54:47 VIC SH Schlögl Hiltunen
4-5 59:03 FHA PP Madácsi Bennett Kovács
46 Kapura lövések száma 31
2 Kiállításpercek 12

A Titánok–Vienna Capitals II góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum