Tom Wilson akár azonnal vissza is térhet

   

A végsőkig harcolt az eltiltott washingtoni csatár, és a végén részben igazat adtak neki.

Tom Wilson nyáron kapott hatéves, 31 millió dollár értékű szerződést a bajnokcsapattól. Kettőzött elánnal vágott neki az előszezonnak, aminek Oskar Sundqvist látta kárát. Ezzel az volt a probléma, hogy 105 napon belül a negyedik eltiltási ügyéhez ért a játékos, ami egyrészt példátlan, másrészt a visszaesőket többszörösen bünteti az NHL fegyelmi bizottsága. Wilson sem volt kivétel, 20 meccset kapott. Nem nyugodott bele, minden fórumon fellebbezett. Előbb Gary Bettmanhez fordult, hiszen a ligaelnöknek jogában áll egyedi elbírálás keretében mérsékelni a büntetéseket. A főkomisszár azonban ezt nem tette meg, helyben hagyta az fb határozatát. Wilson ezt követően a döntőbírósághoz folyamodott, amely kedden hozta meg döntését: ennek értelmében az eltiltást 20-ról 14 napra mérsékelték.

A Washington Capitals az ítélet meghozatalakor 16 meccsen volt túl, úgyhogy azt a két találkozót Wilson nem kaphatja vissza. Ám a döntésnek mégis van praktikus jelentősége: eltiltása alatt bért sem kaphatott, amit visszamenőleg megítélték neki, és ez 378 ezer dollárt jelent számára. A sérülés okozása így is jelentős tehertételt jelentett számára, közel 900 ezer dollártól esett el.

A család érdekesen élte meg a történteket: Wilson fia halloweenkor saját apjának öltözött, mint az alábbi fotón is látható.

wilson's son

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum