Örülünk, hogy így alakult a torna dramaturgiája

   

A magyar válogatott a második helyen végzett a Roland Divatház Négy Nemzet Tornán. A tapasztalatokról Majoross Gergellyel beszélgettünk.

Kicsit furcsa felkészülési tornán van túl a magyar válogatott. Rendkívül ritka, hogy az előzetes programból elmarad egy mérkőzés, és most ez megtörtént. A lejátszott összecsapások pedig mintha két végletet mutattak volna: a kazahok ellen semmi sem sikerült, az olaszok ellen minden. Majoross Gergely, a válogatott másodedzője szerint a helyzet egyáltalán nem ilyen fekete-fehér. ?Nem szeretem azt mondani, hogy minden sikerült, vagy hogy semmi sem, mert ez úgy hangzik, mintha rajtunk kívül álló dolgok alakították volna a történéseket. A kazah mérkőzés rosszul sikerült, mert eleve nem jól mentünk bele. A játékosok számára ez amúgy is nehezebb időszak, hiszen már bőven benne vagyunk a bajnoki szezonban, mégis sok van még hátra, nagy a terhelés, több fronton is helyt kell állni. A mérkőzés előtt sokat beszélgettünk azokról a változtatásokról, amelyeket szeretnénk végrehajtani, és talán kicsit túl is gondoltuk ezeket. A játékosok próbálták a régi és az új elemeket is alkalmazni, ez némileg kaotikusra sikerült, ami rányomta a bélyegét a játékunkra.?

Az 1-3-as találkozó után nagyon sokat lehetett hallani az új taktikáról, ám annak lényegéről kevés részlet derült ki. ?Az, hogy új taktika, talán erős kifejezés. Ha az egész játékunkat 100 százaléknak vesszük, az elképzelt változtatás olyan 5-10 százalékos lehet. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány alaposan kielemezte a világbajnokság alatt lejátszott mérkőzéseinket, a különböző statisztikákat, és ezek nyomán dolgozta ki azokat az új elemeket, amelyeket szeretnénk most beépíteni a taktikánkba. A legfontosabb, hogy teljes létszámban több helyzetet kell kidolgoznunk. Ennek a része például, hogy egy embernek hamarabb kell kijönnie a harmadból, így hátrébb tolva a védőket. A hátvédekre is nagyobb feladat hárul a támadásoknál, de figyelniük kell, hogy elkerüljenek bizonyos helyzeteket, amelyekből az ellenfél jöhet ki jobban. Ezek lényegi elemek, de nem akkora változások, amire esetleg a szurkolók gondolhatnak.?

A Kazahsztán elleni mérkőzésen ? ahogy ezt szinte minden nyilatkozó elismerte ? ebből nagyon keveset sikerült megvalósítani. A kérdés adja magát: miért? ?Nem kizárólag emiatt sikerült rosszul az a mérkőzés. Valóban próbáltuk gyakorolni az új elemeket, de ez eleinte inkább zavart okozott. A játékosok próbáltak megfelelni a szakmai stábnak, igyekeztek a jégen megvalósítani az elképzeléseket, ám ahogy erre koncentráltak, az a többi feladat rovására ment. Voltak működő részek, de akadtak bőven olyanok is, amiket nem tudtunk megoldani. Ebből lett ez a kicsit kaotikus meccs.?

A Dél-Korea elleni mérkőzés a magyar hokitörténelembe is bevonult, azért, mert le sem játszották. A játékosoknak nehéz lehetett megélni, hogy felpörögve várták a jégre lépést, de végül csak a kitartó szurkolók köszöntése jutott számukra. ?Ez pontosan így volt, a srácok szerettek volna egy jó mérkőzést játszani, bebizonyítani, hogy nem az a csapat igazi arca, amelyet Kazahsztán ellen mutatott, ezért tényleg nagyon készültek. Érthető a csalódottságuk. De végül az így felgyülemlett energiát Olaszország ellen tudták kiengedni.?

Photo: Laszlo Mudra - HIIHF

fotó: Mudra László/MJSZ

Az olaszok elleni összecsapás eleje nem feltétlenül azt vetítte előre, ami végül bekövetkezett: egy magabiztos, látványos győzelem az utóbbi évek talán legjobb magyar meccsén. ?Engem is meglepett, hogy az olaszok az elején milyen nagy nyomást tudtak ránk helyezni. Sokat korcsolyáztak, jól dobálták be a korongokat, a semmiből is tudtak veszélyt teremteni. Ha akkor Hetényi Zoltán nem véd olyan káprázatosan, két-három gólt is lőhettek volna. Ám végül sikerült átvészelnünk ezt az időszakot, és amikor mi tudtuk felcsavarni a játékunkat, azt ők már nem tudták követni. A fordulópontnak a második gólunkat érzem, amiben közrejátszott egy kapushiba, mert onnan megváltozott a meccs lélektana, mégpedig a mi javunkra. A támadójátékunk tényleg szárnyalt, a csapat valóban kiemelkedő teljesítményt nyújtott.?

Ha már szóba jött Hetényi Zoltán, álljunk is meg egy pillanatra az ő személyénél. Ahhoz képest, hogy nyáron még az is felmerült, hogy abbahagyja a pályafutását, jelenleg vezeti az Erste Liga kapusrangsorát, szombaton pedig egy A csoportos ellenféllel szemben mutatott be hihetetlen bravúrokat. ?Személy szerint nagyon örülök Zoli teljesítményének. Mi voltunk csapattársak is, aztán magas szintre jutott a karrierjében, majd kemény egészségügyi problémákon ment keresztül. Emberi és szakmai nagyságát mutatja, hogy ismét el tudott jutni erre a szintre, amit igazán megérdemelt. És ez most nem egyszeri produkció volt, hiszen az egész szezonban kiemelkedő szinten véd.?

Ez ugyanakkor alaposan feladja a leckét a válogatott stábjának, hiszen alaphangon négy kiemelkedő kapusa van a magyar jégkorongnak. ?Nagyon örülünk ennek a helyzetnek, ez kellemes teher, persze csak addig, amíg nem kell kihúzni a neveket a listáról a vébé előtt. Én ugyanis nem négyig számolok, ide sorolnám Duschek Dávidot is, aki az Újpestben, illetve Arany Gergelyt, aki a Fradiban remekel. Tény, hogy el vagyunk látva kitűnő kapusokkal, ami nagy segítségünkre lehet, ha ne adj isten sérülés vagy formahanyatlás következik be, mert van hová nyúlni. A magyar hoki fejlődésének mindig alapja volt a jó kapusteljesítmény, és ezen a téren egyre jobban állunk.?

Az idei szezonban ez volt az első felkészülési torna, amelyet követ még néhány. A világbajnokság szempontjából mennyire volt hasznos ez a megméretés, hol tart most a válogatott? ?Ha mondhatom úgy, 66 százalékban volt hasznos ez a torna, hiszen csak két meccset játszottunk három helyett. Öröm volt látni, hogy az első után hozott változások milyen jó hatást váltottak ki, igaz, még jobb lett volna ezt tényleg három találkozón kipróbálni. De azt nem bánjuk, hogy a torna dramaturgiája úgy alakult, ahogy, fordítva sokkal rosszabb érzéseink lennének. Összességében okosabbak lettünk, de a vébéig még hátralévő több mint tíz mérkőzés feladata lesz, hogy kipróbáljunk mindent, ami a csapat javára szolgálhat. Látnunk kell, hogy mely elemek milyen szintű ellenfelekkel szemben működnek, mi az, amit esetleg ellenünk tudnak fordítani, és még lehetne sorolni a teendőket. A lényeg azonban, hogy még sok munka vár ránk.?

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum