Ez volt az utóbbi évek egyik legjobb magyar meccse

Égig érő piedesztálra nem emelnénk válogatottunkat, de nem mennénk el szó nélkül sem a 7-1-es magyar?olasz mellett.

Úgyhogy hadd mondjunk róla néhány mondatot. Nem sokkal többet, mert ami ezen a meghosszabbított hétvégén lezajlott Budapesten, az mindössze egy felkészülési torna volt. Az ilyen rendezvényeken nem tétmérkőzéseket játszanak, következésképp nem is az eredmény a legfontosabb. Egyszerű ez: arra mindenki emlékszik évekre visszamenőleg, hogy hányadik helyen végzett csapatunk a divízió 1/A csoportos világbajnokságokon ? vagy akár eggyel feljebb! ?, de arra aligha, hogy mondjuk a tavaly novemberi Tüskecsarnok-beli EIHC-tornán milyen pozícióban zárt. Egyáltalán: biztos, hogy az előző évben is novemberben volt ilyen megméretés a magyar fővárosban? (Igen, biztos, de ezt főleg onnan tudjuk, hogy akkor volt blogunk 10. születésnapja, és kaptunk ajándékba korongbedobást. Hogy melyik mérkőzés elején, az már nem jut eszünkbe kapásból.)

Egy szó, mint száz: nem indokolt elragadtatni magunkat. Elvégre az erőviszonyok is bizonytalanok ilyenkor a kísérleti keretekből fakadóan, melyek alapján semmilyen következtetést nem lehet levonni arról, hogy majdani vb-ellenfeleinknek ? már ha azok, és nem fölöttünk vannak, mint az olaszok ? vajon milyen lesz a valós játékerejük fél évvel később. Itt voltak például a kazahok, akik gyakorlatilag U25-ös csapattal érkeztek ? úgy tűnik, ők komolyan veszik a 2019. márciusi krasznojarszki Universiadét ?, és eléggé váratlanul végigverték a mezőnyt. Előbb minket intéztek el sokat korcsolyázós, trükkös, koncentrált hokijukkal, majd elvették a három pontot a dél-koreaiaktól és az olaszoktól is, és hazarepítették a kupát annak rendje-módja szerint.

Aztán volt péntek este az a jégmizéria. Amire sokkal több szót nem vesztegetnénk ? túl azon, hogy rögzítjük újfent: kéne egy tisztességes csarnok ?, noha nyilvánvaló volt, hogy a magyar válogatott nagyon szeretett volna játszani és csorbát köszörülni, és a hokisok bánatosan vették tudomásul, hogy minden hiába. Hogy ennek végül is mennyi szerepe volt abban, ami péntek helyett szombaton jött ki belőlük, az nyilván nem mérhető.

De a tények tények, az élmény élmény, a látvány látvány. Annak tükrében is, hogy az olasz válogatott bár nélkülözte az EBEL-élklub Bolzanóban érdekelt játékosait, Clayton Beddoes egyrészt nem annyira kísérleti csapattal érkezett ? erről ebben a cikkünkben írtunk ?, másrészt nem is feltartott kézzel küldte csatába tanítványait. Hogy az olaszok meg akarják nyerni a szombat délutáni meccset, az az első harmadban világosan látszott. Beddoesnek igaza volt, amikor a lefújás után azt mondta: húsz perc után vezetniük kellett volna. Csak hát a hokiban sincs mi lett volna, ha: a magyar válogatott alaposan felszívta magát, plusz ott volt a kapuban az ebben az Erste Liga-szezonban fergeteges teljesítményt nyújtó DEAC-hálóőr, Hetényi Zoltán, aki legeslegjobb formában fogó régi önmagát idézte.

Majd következett a második meg a harmadik felvonás, és vele az eufória-jégkorong. Párhuzamok után ne kutassunk, maradjunk annyiban, hogy nem minden nap látunk ennyire sebesen, kreatívan, ihletetten játszó magyar válogatottat. Mentek a lábak, mint a mesében, pontosak voltak a passzok, sikerültek a megoldások, bejöttek a kunsztok, vagány akciók sorát vezettük, képtelenség volt megfogni legjobbjainkat. A hasonló felsorolásokból mindig kimarad valaki, akinek ott kellene lennie a többiek mellett, ez van, kockáztatunk: Vas János igazi csapatkapitány volt (na és az a gól!), Galló Vilmos világított, Andrew Sarauert évek óta nem láttuk ennyire jónak, Nagy Gergőt szintén (az a bomba és az a visszapassz!), Terbócsot nem tudták tartani, Nagy Krisztiánt sem, Hári János két gólt vágott, Stipsicz Bence, Szabó Dániel, Pozsgai Tamás, Varga Arnold elöl és hátul is összeszedetten tolták. És tényleg lehetne folytatni is a névsorolvasást.

Igen, ez olyan volt, amilyen a legmenőbb pillanatokban lenni szokott: több, mint 100 százalék, akkor is, ha ez számszakilag nem okvetlenül lehetséges.

Egy kivételes formát mutató csapat ízekre szedte A csoportos ellenfelét. Egy olyan ellenfelet, amely ? még egyszer: miként az első húsz percben is látszott ? biztos, hogy nem alibizni vagy túlélni akart a Tüskecsarnok szombat délutánra nagynehezen rendbe hozott jegén.

Ezen a ponton be is rekesztenénk a dicshimnuszolást. Aláhúzva, hogy továbbra is a helyén szeretnénk kezelni mindent. A kudarcokat is (lásd: kazah meccs), a sikereket is (lásd: olasz meccs). Ami történt, annyi, hogy rettentő jó volt nézni ezt a mérkőzést. Maradéktalan kárpótlást kaptunk szerdáért és péntekért együttesen. De 7-1 ide vagy oda, ettől még továbbra sem mi leszünk a jövő évi asztanai divízió 1/A-s világbajnokság favoritjai. Amit megtudtunk most, annyi, hogy semmi okunk rémüldözni. Meg hogy ? Hári János meccs utáni szavaival ? ?ilyen játékra, amit mutattunk, lehet építkezni a jövőben?.

Konkrétan ez a helyzet. A jó hír: ez nem kevés. A torna és a meccs hozadékaként maradhatunk, amik eddig is voltunk mindig: optimisták és realisták, kettő az egyben. Ennél többet hogyan is várhatnánk a csapatunktól?

A budapesti EIHC-torna eredményei:

november 7. szerda 16:00 Magyarország?Kazahsztán 1-3
november 7. szerda 19:30 Olaszország?Dél-Korea 5-2

november 8. csütörtök 19:30 Dél-Korea?Kazahsztán 3-5

november 9. péntek 16:00 Kazahsztán?Olaszország 3-2
november 9. péntek 19:30 Magyarország?Dél-Korea ? elmaradt

november 10. szombat 16:00 Magyarország?Olaszország 7-1