Magyarország?Norvégia 8-4

   

Női válogatottunk a második harmadban lőtt 5 góljának köszönhetően megnyerte a budapesti torna bronzmeccsét.

Szombaton játszották a Vasas Jégcentrumban zajló női hat nemzet torna helyosztóit. Az ötödik helyért egyoldalú csata zajlott, Franciaország 6-0-ra verte Kínát. A döntőben Dánia 4-3-ra legyűrte Szlovákiát. A zárómeccsen Magyarország Norvégiával csapott össze. Az első 9 perc nem hozott gólt, aztán 7 perc alatt 5 gól esett: a vendégek háromszor is megszerezték a vezetést, magyar részről először Huszák Alexandra egyenlített emberhátrányban, aztán pedig Pintér Hanna 5 az 5 elleni helyzetben. A második játékrész a magyar lányokról szólt. A meccs felénél Huszák egalizált emberelőnyben, majd a 35. percben kettős fórban jutott el mesterhármasig, amivel immáron mi vezettünk. A középső harmad utolsó 5 percében Pintér Hanna, Pintér Lili és Gasparcsi Fanni is betalált Norvégiának, 7-3-as magyar vezetéssel vágtak neki a felek az utolsó felvonásnak. A záró harmad 1-1 gólt hozott, hazai részről Kiss Andrea, a vendégektől Hansen Haug volt eredményes.

Magyarország 8-4-re nyert, ezzel a budapesti torna harmadik helyén végzett. A szombati találkozón Huszák Alexandra 3 góllal zárt, Pintér Hanna 2+1 pontot gyűjtött, míg Tóth Enikő és Dabasi Réka 2-2 gólpasszal emelkedett ki.

Alexandra_HUSZAK_229

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A budapesti hat nemzet torna programja:

November 7., szerda, 15:30: Franciaország?Szlovákia 2-3 h.
November 7., szerda, 19:00: Magyarország?Kína 5-0

November 8., csütörtök, 15:30: Norvégia?Szlovákia 1-2 b.
November 8., csütörtök, 19:00: Dánia?Kína 9-1

November 9., péntek, 12:30: Szlovákia?Kína 5-3 ? a torna eredményébe nem számít bele
November 9., péntek, 15:30: Norvégia?Franciaország 4-3 h.
November 9., péntek, 19:00: Magyarország?Dánia 5-6

November 10., szombat, 12:00: Franciaország?Kína, az ötödik helyért 6-0
November 10., szombat, 15:30: Dánia?Szlovákia, döntő 4-3
November 10., szombat, 19:00: Magyarország?Norvégia, a harmadik helyért 8-4

A női válogatott 2018 novemberi kerete:

Név Csapat
Kapusok
Horváth Vanessa KMH
Németh Anikó KMH
Poltzer Renáta Óbuda
Tóth Zsófia Óbuda
Hátvédek
Grkovic Jelena KMH
Sarah Knee KMH
Kreisz Emma MAC
Molnár Mónika KMH
Németh Bernadett KMH
Szamosfalvi Petra KMH
Tóth Enikő Lakers Kärnten (AUT)
Csatárok
Dabasi Réka KMH
Gasparics Fanni KMH
Horváth Tifani KMH
Huszák Alexandra KMH
Jókai Szilágyi Kinga KMH
Jókai Szilágyi Zsófia Lulea (SWE)
Kiss Andrea FTC
Averi Nooren CAN
Pavuk Petra FTC
Pintér Hanna FTC
Pintér Lili SDE (SWE)
Rónai Alexandra KMH
Somogyi Vivien KMH
Stacey Scott KMH
Ungár Rebeka KMH

A női válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Jari Risku
Edző: Mika Väärälä
Kapusedző: Budai Krisztián
Videóedző: Kis András
Erőnléti edzők: Kozák Attila, Dr. Benczenleitner Ottó
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Sportmasszőr: Albert Anna
Felszerelésmenedzser: Szabó Dávid
Csapatorvos: Dr. Széplaki Attila
Csapatvezető: Jasó Judit

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum