Régi nagy ellenfelünk, Olaszország következik

A Tüskecsarnok jegét remélhetőleg rendbe hozzák annyira, hogy le lehessen játszani a budapesti EIHC-torna utolsó mérkőzését.

Összesen 38 meccsnél tart a magyar?olasz hokimúlt, ebben 13 magyar és 15 olasz győzelem mellett 7 döntetlen és 3 túlórában elszenvedett vereség a mérlegünk. Az összesített gólkülönbség 122-151 oda. Legutóbb a budapesti világbajnokságon játszottunk velük áprilisban, és 3-2-re nyertünk.

Az olasz válogatottra nagy feladat vár 2019 májusában. A szlovákiai világbajnokságon kell megpróbálnia kitörni az állandó liftezésből. Bent maradniuk az elitben utoljára 2007-ben sikerült, azóta akárhányszor feljutottak, azonnal ki is estek. A 2008-as zunahás óta négyszer járták meg az elitet, az idén Budapesten jutottak fel ötödször. Pozsonyban Oroszország, Svédország, Csehország, Svájc, Lettország, Norvégia és Ausztria ellen kell összehozni a bravúrt. A küldetés természetesen nem lehetetlen: a fehéroroszok kárára bent maradt Ausztria korántsem legyőzhetetlen ellenfél.

Clayton Beddoes szövetségi kapitány már az előszezonban is összerántotta egyszer a csapatát, amely most november 5-én találkozott, majd néhány közös edzés után indult Budapestre. A keretből hiányoznak az EBEL-ben játszó Bolzano játékosai, rájuk a nemzetközi szünetben CHL-mérkőzés várt. Így a keret nagyrészt az Alpesi Ligában játszó olasz klubokból lett összeverbuválva, csak két idegenlégiós, az egyaránt Németországban játszó Jan Pavlu és Alex Trivellato van itt.

Az olaszok nem fogtak olyan drámai mértékű átépítésbe, mint a koreaiak vagy a kazahok, a többség számára nem ismeretlen közeg a válogatott. Mindössze négy játékos van, aki itt debütált a nemzeti csapatban: a védő Phil Pietroniro, valamint három csatár, Anthony Bardaro, Marco Rosa és Devin Di Diomete. Nyilván érdemes ezt a csapatot is komolyan venni, mert az olaszok nagy célokat tűztek maguk elé a most induló négyéves ciklusban. Egyrészt bent akarnak maradni, másrészt meg akarják csípni a részvételt a 2022-es pekingi téli olimpián. Ez utóbbi tűnik a nagyobb falatnak: gyakorlatilag három kiadó helyért versenyez a hokivilág jelentős része. Aki ilyen célokért száll versenybe, annak felkészültnek kell lennie, és ebben Beddoes szövetségi kapitány sem ismert tréfát. “A csapatnak megvannak a kvalitásai ahhoz, hogy elérje céljait ? mondja. ? A legfontosabb, hogy a válogatott játékosok a lehető legmagasabb szinten játszhassanak. Sokan elmennek Olaszországból, és egy másik országban játszanak. Ez teljesen normális, és segít a céljaink elérésében.” Hogy aztán a célkitűzések mennyire reálisak, azt az idő rövidesen megmutatja.

Az olaszoknak szerencséjük volt eddig a Tüskecsarnokban, hiszen mindkét meccsüket le tudták játszani. Koreát legyőzték, Kazahsztántól viszont szoros meccsen kikaptak, így 3 pontjuk van. Magyarország az ismert okok miatt is 0-nál tart, tehát ha rendes játékidőben nyer, akkor a második helyen végez a Roland Divatház Négy Nemzet Tornán. Igaz: ennek most a legkevésbé sincs jelentősége. A lényeg az, hogy legyen meccs, hogy jó meccs legyen, és hogy a későbbiekben sokkal kevésbé zaklatottan folytatódjon a magyar válogatott világbajnoki felkészülése.

fotó: Mudra László/MJSZ

kapusok: 
Martino Valle Da Rin (HC Milano),
Marco De Filippo Roia (SG Cortina)

hátvédek:
Armin Hofer (HC Pustertal),
Jan Pavlu (Heilbronner Falken/DEL2),
Alex Trivellato (Krefeld Pinguine/DEL),
Lorenzo Casetti (HC Asiago),
Phil Pietroniro (HC Asiago),
Michael Zanatta (SG Cortina),
Tobias Brighenti (Rittner Buam),
Enrico Miglioranzi (HC Asiago)

csatárok: 
Raphael Andergassen (HC Pustertal),
Markus Gander (HC Pustertal),
Alex Frei (Rittner Buam),
Simon Kostner (Rittner Buam),
Matthias Mantinger (Wipptaler Broncos),
Tommaso Traversa (HC Pustertal),
Anthony Bardaro (HC Asiago),
Riccardo Lacedelli (SG Cortina),
Michele Marchetti (HC Asiago),
Marco Rosa (HC Asiago),
Marcello Borghi (HC Milano),
Devin Di Diomete (SG Cortina)