Svájci hokis áll az NHL-góllövőlista élén

 

Timo Meier olyan szupersztárok társaságában vezeti a rangsort 12-12 találattal, mint Patrick Kane, Alekszandr Ovecskin és David Pastrnak.

A 22 éves svájci szélsőt a 2015-ös draft első körének 9. helyén vitte el a San José Sharks, és szépen lépegetett előre, de most másik sebességi fokozatba kapcsolt. Timo Meier 17 évesen hagyta el szülőhazáját, hogy a kanadai juniorligák egyikében, a QMJHL-es Halifax Mooseheads csapatában folytassa karrierjét. Első évében 66 meccsen 34 pontot termelt, a másodikban 61 mérkőzésen már 44 gólt lőtt, 90 pontot szerzett. Másfél pont/meccses átlagát a rájátszásra is átmentette, meg is nyerték a CHL-t. 19 évesen a csapat kapitánya volt, de szezon közben váltott, ennek ellenére 87 pont összejött neki. A Rouyn-Noranda Huskies csapatával azonban ?csak? a QMJHL megnyerése lett meg, a Memorial Cupot nem ők vitték el.

20 évesen mutatkozott be az NHL-ben, ami nem ment könnyen, hiszen az edzőtáborban mononukleózist diagnsztizáltak nála. Az optimálisnak nem nevezhető felkészülés miatt az AHL-ben is lassabban kezdett, de 2016 decemberében megkapta az esélyt a bemutatkozásra. Megérte várnia rá, hiszen a világ egyik legszebb csarnokában, a montréali Bell Centre-ben első kapura lövéséből megszerezte élete első NHL-gólját. Megjegyzendő: a kapuban az a Carey Price állt, aki nem akármilyen mérleggel várta a találkozót: 21 meccsből 16 győzelem, meccsenként 1,8 kapott gól, 94%-os védési hatékonyság.

meier

Tavaly játszotta első teljes szezonját, 81 meccs, 21 gól, 36 pont állt a neve mellett a végén. A koppenhágai világbajnokságon is elemében volt, az ezüstérmes svájci csapatot 7 találkozón 7 ponttal gazdagította. Az idei szezont kirobbanó formában kezdte Logan Couture és Tomás Hertl oldalán, októberben volt egy kilencmeccses pontszerző szériája is. Nem lehet véletlenül az NHL góllövőlistájának élére kerülni: a The Athletic szakértője szerint  az lehet az eredményesség kulcsa, hogy Pete DeBoer edző tanácsait megfogadva nemcsak sokat lő, hanem a korábbiakkal ellentétben sokkal veszélyesebb helyekről is teszi ezt, emellett a kapu közvetlen előterében is egyre gyakrabban feltűnik a 184 centis és 98 kilós játékos.

A 184 centis és 98 kilós játékosnak kivételes a lövési hatékonysága is: miközben a többségnél a lövések mintegy 10%-ából lesz gól, Meiernél ez az arány 23,9%. Ez persze aligha tartható, hiszen ha így folytatná, akkor 64 góllal fejezné be a szezont, miközben tavaly Alekszandr Ovecskin például 49-cel lett gólkirály. Mindenesetre érdemes figyelni rá, hiszen újoncszerződése idén jár le, és nyilván minden erejével azon lesz, hogy minél zsírosabb új kontraktust harcoljon ki magának. Jó úton jár, hiszen a kanadai tabellán is harmincadik. Nem mellesleg: az első 30 között 8, az első tízben 5 játékos található, akik még újoncszerződésüket tapossák.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum