Itt tartunk most, de már megyünk is tovább
Tavaly elég nagy feneket kerítettünk saját születésnapunknak. Nem véletlenül: kerek szám volt. Most csak néhány szóra állnánk meg.
Egy évvel ezelőtt nagyszabású összeállításunk mellett ? melynek keretében bármelyik szerkesztőnktől meg lehetett kérdezni bármit, és mi őszintén, a legjobb tudásunk szerint válaszoltunk ? publikáltunk egy szerényebb szöveget is. Ebben egyebek mellett ezt írtam: “Biztos van, aki észrevette, olykor kevesebb időnk volt a blogra az elmúlt esztendőben. Nem mentegetőzünk, inkább informálunk: ez az egész számunkra továbbra is főként kedvtelés. Önkéntes meló. S közben vannak dolgok, amelyek ugyancsak lényegessé váltak az életünkben. Ezzel együtt arra törekszünk, hogy amit nyújtani tudunk, az ne kevesebb, hanem több legyen a későbbiekben is.”
Az a helyzet, hogy sok minden történt azóta. Túl azon, hogy 11 évesek lettünk hirtelen. Egyik-másik olvasónk már jelezte, hogy feltűnt neki: többek és színesebbek lettünk megint, és ez nagyszerű. Az ilyen visszajelzéseknek naná, hogy nagyon örülünk. Ugyanis valóban többet dolgozunk mostanában. Ennek amellett, hogy pont ezt ígértük 2017. november 8-án, és hogy a régi gárda nem lankad, több objektív oka is van. Például, hogy van közöttünk, aki tavasz óta sokkal inkább ráér kifejezetten-koncentráltan jégkoronggal foglalkozni. Meg az is, hogy olyan immár belsős szerzőtársat igazoltunk HSz személyében, aki ? elsősorban népszerű interjúival ? szinte hézagmentesen tölti be az űrt, amelyet a más kihívások után nézett F. Kapusunk maga mögött hagyott. (Ez így annyiban nem pontos, hogy az épp zajló budapesti EIHC-torna apropóján csak sikerült rábírnunk alapítónkat a visszatérésre. Következő célunk, hogy rendszeresen közreadassunk vele hasonló helyzetelemzéseket.) Meg az is, hogy bizonyos területeken ? mint amilyen, teszem azt, az NHL ? színesebb, látványosabb, de adott esetben mélyre ásósabb cuccokkal is kedveskedjünk híveinknek.
Talán a fentieknek is köszönhetően jelenthetjük: olvasottságunk kezd sosem látott ? vagy legfeljebb magyar érdekeltségű világbajnokságok idején tapasztalt ? méreteket ölteni. Növekszünk, mint a pinty. Örvendünk ennek is ? de annak főként, ha munkánkat minőséginek és elkötelezettnek látja a hokis szubkultúra.
Hogy mi iránt is elkötelezettnek?
Nemrégiben sok helyütt olvashattunk cikkeket, amelyek szerzői azt bizonygatták: ők, illetve munkahelyeik nagyon is függetlenek. Nos: mi nem vagyunk azok. Mi abszolút függők vagyunk. Jégkorongfüggők. Ezen belül: magyarjégkorong-függők. Eredménytől függetlenül: együtt sírunk vele, és együtt nevetünk. De sosem szidalmazunk vagy hőbörgünk. Ha nem megy, ha nem sikerül, pláne ha nincs kint a jégen az a bizonyos 100 százalék, mi is szomorúak vagyunk. Számonkérők azonban továbbra sem. A magyar jégkorongnak más az attitűdje, más a lelke, és ez az, ami nem enged nihilbe vezető tévutakat. Ha nem így lenne, abbahagynánk.
Viszont még szép, hogy nem hagyjuk. Kihívások tömkelege vár ránk, megyünk tovább. HMH és JLE alapon. Miután ilyen ügyesen HBD-t kívántunk magunknak.
