Történelmi nyolcas után várja a Titánokat az SC

   

A csíkiak még soha nem kaptak ki ennyire a Brassótól, ami alighanem felpaprikázza őket következő Erste Liga-mérkőzésükre.

Ha az archívumok nem hibáznak, akkor történelmi vereséget szenvedett csütörtökön a Csíkszereda. Olyan volt már, hogy a Brassó legyőzte őket, de olyan, hogy 8-at üssön nekik, soha. Sem a román bajnokságban, sem a kupában, sem a MOL, majd Erste Ligában. Ezúttal megtörtént ez is, fájóan súlyos eredmény született brassói csarnokban. A Titánok elleni vasárnapi mérkőzés így alighanem a szurkolók kiengesztelése és az önbizalom helyreállítása jegyében fog telni a Vákárban. Volt már ilyen a közelmúltban, a Ferencváros és a DEAC ellen 0-ra elveszített mérkőzéseket követően 9 gólt lőttek a Gyergyónak, miközben egyet sem kaptak. Hogy mi lehet az oka a kék-fehérek szélsőségesen hullámzó teljesítményének, azt alighanem mindenki keresi-kutatja a szakmai stábban. A szezont rendkívül magabiztosan kezdő, sokáig a mezőnyt is vezető Szereda a legutóbbi négy meccséből hármat is elvesztett így. A támadójáték a győztes meccseken frenetikus, a védekezés viszont sok kívánnivalót hagy maga után, meccsenként jóval több, mint három gólt kapnak. Ráadásul a fegyelemmel is bajok vannak, sok a kiállítás is.

A vendég Fehérvári Titánok aligha szeretnék az áldozati bárány szerepét eljátszani a drukkereket kárpótolni igyekvő Csíkszeredával szemben. Erre a törekvésükre feljogosítja őket, hogy a Brassó vendégeként sikerült helytállniuk, kemény, harcos csapatot alkottak, a Coronának nagyon meg kellett küzdenie a győzelemért, amelyet végül büntetőkkel szerzett meg. A fehérvári fiatalok a gyergyóiakkal együtt amolyan átmeneti csapatot alkotnak a mezőny eleje és vége között. Mindenkit képesek legyőzni, de mindenkitől képesek kikapni is. Kiss Dávid vezetőedző legfontosabb feladata minden bizonnyal az, hogy segítsen a játékosoknak átmenteniük a brassói formát vasárnap estére. Lényeges lenne, hogy góllövésben is legyen, aki fel tud zárkózni Lewis és Kiss Patrik mellé. Bár a csapat jobban áll ezen a téren, mint a Vienna, a Hokiklub, a Vasas és a Gyergyó, ősi fehérvári szokás szerint a speciális játékokban van mit javulnia, az emberelőnyökben a negyedik legrosszabb, emberhátrányok kivédekezésében a mezőny legrosszabb teljesítménye az övé. Ha azonban sikerül összeszedetten, kevés kiállítással játszaniuk, akár meg is lephetik a Csíkszeredát.

sccs

Csíkszereda–Fehérvári Titánok 7-5

   

A meccs első felében hetet ütött a házigazda, a másodikban egyet sem, így lett szoros a végeredmény.

A csíkiak úgy ugrottak neki ellenfelüknek, ahogy azt az előzmények alapján várni lehetett, és a második percben már vezettek is, Panov kilépett, belőtte. Ez érthető módon felébresztette a fehérvári fiatalokat, ám a Szereda előnybe került, miután Beczét akasztották. A fór kimaradt, a kis Volán kiegészült, majd kisvártatva egyenlített, Beukeboom nagy lövésével 1-1 a 7. percben. A vendégek mentek tovább, Császár helyzete kimaradt, a játék kiegyenlítődött, a hazaiak visszavették az előnyt, Taratuhin kotort be egy kipattanót. Az egyenlítés ezúttal sem váratott sokáig magára, Császár centerezett, Madácsi pontos volt. A 15. percben jött az ötödik gól, megint a hazaiak vezettek, Rokaly Szilárd használt ki egy védelmi hibát. Fehérvári emberelőny következett, Madácsi hagyott ki helyzetet, majd a 2000-es születésű, a harmadik Erste Liga-meccsénél járó Dézsi Bence lőtt kapuvasat, maradt a 3-2.

A második harmad elején Rokaly Szilárd szólóját, majd Fodor beleérősét védte Szeles. A következő hazai akcióból gól lett, Fodor passzát Mihnov tette be közelről. A Titánok leblokkoltak, pillanatok alatt két újabb Sportklub-találat következett, előbb Becze Tihamér, majd Salló Alpár révén. Kiss Dávidnak időt kellett kérnie, ám utána Rokaly Norbert is eredményes volt, 7-2 a 26. percben. A fehérvári vezetőedző kapust cserélt, bejött Gyenes Dávid. Papp 2+2-t kapott, a kis Volán szépített, Mihály Ákos korongot lopott, kilőtte a jobb felsőt. A 35. percben tovább zárkóztak a Titánok, a 18 éves Almási Márk ötödik Erste Liga-mérkőzésén szép egyéni akciót fejezett be ügyesen, 7-4. A harmad A lefújása után Becze és Szabó Bence összeakaszkodtak, így ők kétperces kiállítással kezdték a záró játékrészt.

Az utolsó felvonás összességében is a kisbüntetésekről szólt, egyre-másra osztogatták a két perceket a bírók, innen és onnan is sorra vitték ki a játékosokat. Újabb gólokra ehhez képest nem futotta senkinek – Gyenes jelentős bravúrokat mutatott be, több szólót is fogott, de a másik oldalon is volt dolga a kapusnak –, egészen az 58. percig, amikor a Papp térdhasználata okán öt a négy ellen támadó Titánok Bennett révén még közelebb kerültek a házigazdákhoz, így alakult ki a 7-5-ös végeredmény.

titscc

Az a pár perc végzetesnek bizonyult

   

Így látták a szakvezetők az SC Csíkszereda–Fehérvári Titánok mérkőzést.

Hozó Levente edző, Csíkszeredai Sportklub: „Az elsődleges cél számunkra az volt, hogy a három pontot megszerezzük. A második harmadra nagyon határozottan jöttünk ki, ekkor sikerült eldöntenünk a meccset és a három pont sorsát.”

Kiss Dávid vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Sajnos a második harmad eleje döntő momentumnak számított, ott bent maradtunk az öltözőben, négy-öt perc erejéig, amikor az ellenfél eldöntötte a meccset. Tetszett ugyanakkor, hogy nem adtuk fel, próbálkoztunk, megvoltak a lehetőségeink. Ha tudunk öt gólt lőni egy ilyen erős Szeredának, akkor nem szabadott volna hetet kapni, de mint mondtam, az a pár perc végzetesnek bizonyult.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1500 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Andre, Redai.
Onodi: 87,2% (László)
K
Szeles: 68,2% (Gyenes: 100%)
Papp, Belov, Becze, Valchar, Taratuhin
1
Beukeboom, Láday, Mihály, Kiss P., Bennett
Sulakov, Salló, Panov, Rokaly Sz., Rokaly N.
2
Szabó B., Sándor F., Madácsi, Császár, Balogh
Flinta, Farkas, Fodor, Bíró, Mihnov
3
Kiss R., Vas, Almási, Dézsi, Mazzag
Bors, Győrfy, Antal, Casaneanu, Egyed
4
Erdély, Hamvai, Búzás
Hozó Levente
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:05 SCC Panov Sulakov Belov
1-1 06:13 AVS Beukeboom Szabó B.
2-1 09:49 SCC Taratuhin Valchar Belov
2-2 11:43 AVS Madácsi Császár Balogh
3-2 14:02 SCC Rokaly Sz.
4-2 22:30 SCC Mihnov Fodor Bíró
5-2 24:59 SCC Becze Valchar
6-2 25:11 SCC Salló Rokaly N. Sulakov
7-2 25:57 SCC Rokaly N. Rokaly Sz. Panov
7-3 29:08 AVS PP Mihály
7-4 34:36 AVS Almási Vas
7-5 57:05 AVS PP Bennett Kiss P. Mazzag
41 Kapura lövések száma 39
16 Kiállításpercek 12

A Sportklub–Titánok góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 13., kedd
U18 14:55 UTEMIS 5-1VÉGE
U20 16:00 MISPEF 2-3 BVÉGE
EXL 17:00 O20MIS 1-8VÉGE
EBEL 18:45 AVSG99 6-7 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
november 14., szerda
U20 15:20 DHKKMH 5-3VÉGE
U18 17:20 KMHVAS 1-5VÉGE
U18 17:30 AVSOKW 5-2VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 6-2VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 4-5VÉGE
EXL 18:00 MISDTR 3-2VÉGE
    • DIGI SPORT 1
EL 18:30 TITVC2 4-5VÉGE
U18 18:30 ETOMAC 1-6VÉGE
EL 18:40 HKBFTC 2-6VÉGE
EL 18:40 VASDAB 4-5 HVÉGE
november 15., csütörtök
U20 15:20 DHKAVS 1-5VÉGE
U18 15:50 PEFFTC 7-3VÉGE
U18 18:00 DABZEG 2-1 HVÉGE
U20 18:00 MACUTE 4-6VÉGE
U20 19:45 ZNOETO 9-2VÉGE
november 16., péntek
EL 17:30 BRAUTE 0-3VÉGE
EL 17:30 GYEHKB 6-4VÉGE
EL 17:50 VC2SCC 2-5VÉGE
EXL 18:00 MACMIS 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 1
EL 18:30 TITFTC 2-4VÉGE
U20 18:30 ETOMIS 7-6 HVÉGE
EL 19:30 DEBDAB 3-4 HVÉGE
november 17., szombat
U18 13:00 ETOAVS 
U18 13:50 VASMIS 
U18 14:00 ZNOMAC 
U18 15:45 UTEDHK 
EBEL 17:30 AVSDEC 
    • DIGI SPORT 2
U18 17:30 KMHOHA 
U18 18:00 FTCDAB 
U20 18:35 UTEKMH 
november 18., vasárnap
U18 12:30 OKWDHK 
U20 13:30 AVSMAC 
EL 16:00 BRAHKB 
EXL 16:00 NITMIS 
U20 16:20 KMMDHK 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 TITSCC 
EXL 17:30 MACNZÁ 
    • DIGI SPORT 2
EL 18:30 DEBVAS 
Partnerünk