Bolzanóban jobbat akar nyújtani a Fehérvár

   

Két nagyszerű győzelem után kikapott a Fehérvár AV19 Innsbruckban, vasárnap pedig máris egy még keményebb ellenfél vár rá.

Összességében sima vereséget szenvedett szombat este a magyar EBEL-csapat, aminek fő oka a gyenge első harmad és a totálisan eredménytelen emberelőnyös játék lehetett. Hiába játszottak rendkívül fegyelmezetlenül a vendéglátók, és kaptak nem kevesebb, mint kilenc kisbüntetést, ezek közül egyetlen egyet sem sikerült kihasználniuk Sofronéknak. Meccs utáni értékelésében természetesen kitért erre Hannu Järvenpää vezetőedző is: „Az Innsbruck átgázolt rajtunk az első harmadban. A második játékrészben sok lehetőségünk volt, de nem tudtuk ezeket gólra váltani. A harmadik harmadban a védőpárjaink nem dolgoztak jól, így már nem volt esélyünk. Az utóbbi mérkőzéseinken nem működött az emberelőnyös játékunk, ezt ismét elemezni fogom. Az este pozitívuma, hogy mindössze egy kiállításunk volt, illetve az, hogy a negyedik a legjobban teljesítő csatársorunk volt. Vasárnap Bolzanóban játszunk, ahol nemcsak én, hanem az egész csapat jobb játékot vár, és úgy gondolom, jobb teljesítményt is fogunk nyújtani.”

Erre szükség is lesz, hiszen míg az Innsbruck tabellaszomszéd volt a 8–9. helyen – az 1-5-ös mérkőzés góljai ide kattintva megtekinthetők –, addig a címvédő Bolzano az idén is az élcsapatok közé tartozik. Ezt az első körben Fehérváron is bizonyította, október 20-án 5-2-vel vitte el onnan a 3 pontot. A dél-tiroliak jelenleg a 3–4. helyen állnak az összesűrűsödött élmezőnyben, holtversenyben a szezon elején összevissza bukdácsoló Salzburggal, és már csak 2 pont a hátrányuk a listavezető Vienna Capitalsszal szemben. A hosszú időn át veretlen bécsiek 4 meccs óta tartó hullámvölgye teljesen összerántotta ezt a régiót, nekik 35 pontjuk van, a második Graznak 34, az említett duónak 33-33. Ezzel együtt a dél-tiroliak teljesítménye is hektikus az utóbbi időben, hiszen miközben a Viennát legyőzték, a Medvescaktól kikaptak, a Red Bull pedig pontosan egy héttel ezelőtt 8-at vágott nekik saját pályájukon. Ez némiképp felébreszthette őket, azóta két győzelmet arattak, a Bécs és a Linz kárára.

Hogy vasárnap 17 órától melyik arcukat mutatják majd, nem tudni, de azt igen, hogy szokás szerint elsősorban legjobb légiósaikra kell figyelni: Michael Blunden 12+10 ponttal áll a kanadai táblázaton – ez a ligában a második legjobb mutató –, míg Brett Findlay 19 gólpassznál tart. Lényegében biztosra vehető az is, hogy hátul sokkal összeszedettebben kell teljesítenie a Volánnak, mint szombaton, de azzal a játékkal, amit a Vienna vagy a Klagenfurt ellen mutattak Stipsiczék, nyilván nem lennének esélytelenek Bolzanóban sem.

avshcb-201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Bolzano–Fehérvár 3-1

   

A magyar EBEL-csapat jobban játszott, mint szombaton, de pontot szereznie a címvédő otthonában sem sikerült.

A Fehérvár kezdett határozottabban, kimaradt egy ígéretes Sille-helyzet – az eddig negyedik soros támadó most Sarauer és Erdély mellett kapott helyet a második trióban –, ám kisvártatva eredményes Bolzano-kontra következett, Findlay sokadik gólpasszából Petan talált be, 1-0. Glira szabálytalansága után kapta első előnyét a vendégcsapat, nem élt vele, de a hazaiak sem tudtak mit kezdeni Erdély kiállításával. Kiegyenlítettebbé vált a játék, Sárpátki és Szabó Krisztián a hazai kapust dogoztatta meg, Carruthnál Nordlund próbálkozott. Megint magyar fór jött, ebből sem lett semmi. Onann Findlay, innen Sárpátki akciózott a vége felé, maradt az egygólos differencia.

A második felvonásba is jól állt bele a Volán, ám a címvédő védelme tartotta magát. Erdély hagyott ki lehetőséget, utána felpörögtek a hazaiak, Petan és Catenacci kísérleteit is védte a kapus, Szabó Dániel egyéni akciója sem ért célt a túloldalon. A 34. percben összejött az egyenlítés: Erdély a kapu mögül passzolt Stipsiczhez, a csapat leggólerősebb bekkje nem hibázott. Petan magas botja okán négy percig mehetett volna fórban a Fehérvár, kevesebb lett, mivel Erdélyt is leküldték. Újabb gól nem született, Sille és Szabó Krisztián helyzete kimaradt, 1-1-nél kezdődött a második szünet.

A harmadik játékrész nyitánya az ellenfélé volt, Catenacci húsz másodperc után megszerezte a vezetést, az asszisztot ki más jegyezhette volna, mint Findlay. A Volán nekilendült az egyenlítés érdekében, Tikkanen passzolt Sarauernek, kimaradt a lehetőség,  Kóger előtt is zárta a szöget Smith. MacKenzie kiállításával sem élt a magyar csapat, Hári és Sarauer kísérletei bizonyultak hiábavalónak. Később Sarauert is leküldték, Geiger és Findlay lövéseit védte Carruth. Az 55. percben Tikkanen gáncsolt, leküldték, ezt az előnyt a Bolzano már kihasználta, Petan lőtte meg második gólját Miceli passza után. Másfél perccel a vége előtt lejött Carruth, hasztalanul, maradt a 3-1, a magyar csapat így pont nélkül térhet haza a kétmeccses tiroli túráról.

avsboz2018

EBEL, 2960 néző. Játékvezetők: Bulovec, Stolc, Pardatscher, Seewald.
Smith: 96,6% (Irving)
K
Carruth: 89,7% (Kornakker)
MacKenzie, Nordlund, Petan, Findlay, Catenacci
1
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Kóger
Campbell, Geiger, Insam, Crescenzi, Micelli
2
Tikkanen, Stipsicz, Erdély, Sarauer, Sille
Marchetti, Glira, Deluca, Kuparinen, Frigo
3
Meland, Caruso, Sofron, Koskiranta, Luttinen
Carozza, Frank, Bernard, Schweitzer
4
Szita, Phillips, Sárpátki, Reisz, Szabó K.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:14 HCB Petan Findlay Catenacci
1-1 32:31 FHA Stipsicz Erdély Sille
2-1 40:20 HCB Catenacci Findlay MacKenzie
3-1 55:37 HCB PP Petan Micelli Deluca
29 Kapura lövések száma 29
12 Kiállításpercek 8

A Bolzano–Fehérvár összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum