Kiütéses siker után várja a Titánokat a Brassó

   

A Sportklub legyőzése után máris újabb meccs jön a kék-sárgáknak, az ellen a csapat ellen, amely egyedül verte sikeres sorozata közben a Coronát.

Káprázatos győzelmet arattak a brassóiak a Sportklub felett a csütörtöki erdélyi rangadón. Nyolc gólt lőttek a korábbi listavezetőnek, és csak hármat kaptak. Ezzel megerősítették harmadik helyüket a tabellán, ám a középmezőny tapad rájuk, egy vereséggel lenullázhatnák diadaluk értékét. Jelenleg 39 ponttal állnak a dobogó harmadik fokán, a DEAC 3 meccsel kevesebbet játszva is csak 5-tel van lemaradva, az UTE 4, a DAB 5 meccsel kevesebbel áll, így nehéz reális képet kapni a csapatok valódi pozíciójáról. Az mindenesetre biztos, hogy a Brassó helyzete korántsem stabil, vagyis mindent meg kell tennie a győzelemért.

A pénteki találkozó különlegessége, hogy aligha lehet találni két olyan csapatot, amely jobban ismeri egymást, mint a Brassó és a Titánok. Már háromszor mérkőztek egymással, az első találkozót éppúgy 8-3-ra nyerték a brassóiak, mint a Csíkszereda elleni derbit, a másodikon 6-4-re győztek odahaza, a harmadikon viszont a fehérváriak nyertek 7-2-re. Vagyis minden alapjuk megvan a Titánoknak is, hogy bizakodva várják az újabb összecsapást. Annál inkább, mivel a Megyeri úton például csak hosszabbításban kaptak ki egy hete, igaz, utána meglepő vereséget szenvedtek hazai pályán a feltámadó Hokiklub Budapesttől.

Pénteken az önbizalomtól duzzadó Brassó otthonából kellene pontot vagy pontokat hozniuk, ami azért nem lesz könnyű feladat. Ha sikerül fegyelmezettnek maradni, és az emberelőnyöket az utóbbi időben szokásos hatékonysággal kihasználni, akkor lehet esélyük a Fejér megyeieknek.

titbra2

Brassó–Fehérvári Titánok 3-2

   

A székesfehérváriak nagy küzdelemre késztették a Brassót, amely végül csak szétlövésben tudott föléjük kerekedni.

Az utóbbi hetekben bombaformában játszó, és legutóbbi kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyerő Brassó pénteken éppen azt a Fehérvárt fogadta, amelytől azt az egy vereséget szenvedte el. Nagy elánnal kezdtek a csapatok, és az első kiállítás is hamar megérkezett, a Fehérvár játszhatott emberhátrányban két percig. Ezt végül sikerült hatástalanítani, és ez jó hatással volt a Titánokra, hiszen egy perc múlva Sándor révén megszerezték a vezetést. A továbbiakban kiegyenlített játékot láthattak a nézők, a büntetések is egyformán oszlottak el, de a fehérvári előny nagyobb része áthúzódott a második harmad elejére, de nem tudták gólra váltani. A Brassó támadt az egyenlítésért, erőfeszítéseiket pedig a 30. percben koronázta siker. Kettős előnyben játszhattak, és ezt már kihasználták, miután Dorofejev talált be a fehérvári kapuba. Ezt követően a fehérvári fiatalok két emberelőnyt is elpuskázta, ám a második után 13 másodperccel – immár a harmadik harmadban – Császár ismét a magyar csapatnak szerezte meg a vezetést. A Titánok sorra kapták a kiállításokat, és ez megbosszulta magát, a 48. percben, kettős fórban Tendler egalizált. A hátralévő időben mindkét csapatnak voltak lehetőségei és emberelőnyei, de nem jutottak dűlőre. A hosszabbítás vége előtt pontosan két perccel hatalmas lehetőséghez jutott a Brassó, ugyanis emberelőnybe kerültek, de elszalasztották a hatalmas sanszot, így a szétlövés döntött. Ebben ismét Tendler volt a brassóiak nyerő embere, az ő büntetője eredményezett még egy pontot a házigazdáknak.

Büszke vagyok a csapatra, keményen harcoltunk

   

Szakvezetők a Brassó–Titánokról.

Greg Lindqvist vezetőedző, Brassó: „Fáradtak voltunk, hiszen sok meccset játszunk néhány nap alatt, de így is megpróbáltuk tartani a tempót. Elégedettek lehetünk a két ponttal. Minden elismerésem a Fehérváré, keményen játszottak.”

Kiss Dávid vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Büszke vagyok a csapatra, keményen harcoltunk, sosem adtuk fel. Tudtuk, hogy nehéz lesz, a Brassó nagyon jó csapat, tele kitűnő játékosokkal, és egyre előrébb kerülnek a tabellán. Megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani, és még ha a Brassó kicsit fáradt is volt a csütörtöki meccs miatt, szétlövésben dőlt el a találkozó. Voltak lehetőségeink, de végül veszítettünk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Bandi.
Tőke: 93,8% (Polc)
K
Gyenes: 93,8% (Szeles)
Peretyagin, Carlson, Tendler, Lidhammar, Gliga
1
Beukeboom, Láday, Bennett, Mihály Ákos, Kiss P.
Dorofejev, Bors, Bahensky, Péter B., Tranca
2
Sándor, Szabó B., Császár, Balogh, Madácsi
Boriszenko, Nagy I., Mihály Árpád, Molnár Zs., Bíró G.
3
Kiss R., Reiter, Almási, Dézsi, Mazzag
Bíró O., Mihály E., Vasile, Molnár Z., Bíró M.
4
Erdély, Vas, Hamvai, Búzás
Lindqvist Greg Kjell
E
Kiss Dávid
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 06:56 FHA Kiss P. Bennett Sándor
1-1 29:51 BRA PP2 Dorofejev Peretyagin
1-2 41:41 FHA Császár Láday Madácsi
2-2 47:39 BRA PP2 Tendler Lidhammar Peretyagin
3-2 65:00 BRA GWS Tendler
47 Kapura lövések száma 32
8 Kiállításpercek 28

A Brassó–Titánok videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum