A HKB-nak és a DAB-nak is van min javítania

   

Az újoncnak és az élmezőnybe törekvő Újvárosnak is vannak megoldandó gondjai a Tüskecsarnok-beli kora délutáni összecsapás előtt.

Legutóbbi öt mérkőzésén jobb csapat képét mutatta a Hokiklub Budapest, mint a bajnokság korábbi szakaszaiban. A Vienna Capitals II és a Schiller-Vasas HC ellen aratott győzelmeket követően két szoros vereség következett, előbb a Csíkszereda, majd az Újpest ellen, aztán pénteken a Brassó látogatott a Tüskecsarnokba. Ezen az összecsapáson ötgólos vereséget szenvedtek Szappanosék, de megtörtént az, ami korábban nem: egy erősebbnek tartott gárda ellen nyerni tudta a lőpárbajt a HKB. A Brassó-vezetőedző Greg Lindqvist a meccs utáni értékelésében el is mondta, hogy egyes periódusokban csak a kapusa tartotta meccsben csapatát. Viszont ez a 60 perc azt is megmutatta, hogy sebezhető pontjaik vannak a juharleveleseknek, több gólt is letámadásból, gyors kontrákból kaptak, a Brassó rutinos játékosai kíméletlenül kihasználták a hibákat, a bizonytalankodásokat, korongvesztéseket.

A Dunaújvárosnak is van min javítania a Ferencváros elleni hazai vereségét követően. Nagyon rosszul kezdtek, saját helyzeteiket kihagyták, az ellenfélnek teret engedtek, hibákkal segítették. Nem is lehetett más a vége, mint vereség. Ráadásul a húzóemberek egy része is gyatrán teljesített, Turtiainen és Uski mínusz 4-es mutatója önmagáért beszél. A HKB-hez hasonlóan úgy futottak bele négygólos vereségbe az újvárosiak, hogy többet lőttek kapura. Hogy a végeredmény alakulásában komoly szerepük volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Fodor Szabolcs, a Fradi edzője a négygólos győzelem ellenére sem dicsérte saját csapatát.

“Végre többet tudtunk kapura lőni, mint az ellenfél – mondta blogunknak Dusan Kapusta, a HKB vezetőedzője a Brassó elleni mérkőzésre utalva. – Sajnos azonban sok teret adtunk az ellenfélnek, amely kontrákból, letámadásokból megszórt bennüket. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből. Úgy érzem, kezd látszódni a munka a csapaton, de folyamatosan dolgozunk. Igyekszünk vasárnap a pénteki hibákat nem elkövetni. Szeretnénk jó eredményt elérni. A csapatba visszatérhet Németh Árpád, de nem tud jégre lépni Albert, Korbuly és Kovar sem.”

“Az utóbbi mérkőzésein megmutatta a Hokiklub Budapest, hogy nem szabad fél vállról venni őket, hajtós, sokat dolgozó csapatuk van – mondta a klub előzetesében Antti Karhula, a DAB vezetőedzője. – Nem játszunk olyan rosszul, hogy ne nyerhetnénk több mérkőzést. Apró hibák és az önbizalom hullámzása az, ami lelassít minket. Vasárnap újra lehetőségünk lesz, hogy megmutassuk, tanulunk ezekből a hibákból, és jobbak tudunk lenni annál, mint amit eddig mutattunk. Teljes mértékben a saját játékunkra kell koncentrálnunk, azokra az elemekre, amiket jól tudunk megvalósítani, illetve javítani azokon a dolgokon, amikben maradt még tartalék a társaságban.”

KMH-10-900

fotó: KMH

HK Budapest–Dunaújváros 5-8

   

Az egymás hibáiból élő csapatok találkozóját a több jó képességű játékost felvonultató Acélbikák nyerték.

Alacsony színvonalú játékkal indult a mérkőzés, az első helyzetekből rögtön gólváltás alakult ki. Az első perc végén a palánk mellett már megnyerte a korongért folytatott csatát a DAB, de Turtiainen elképesztő hanyagsággal a saját háta mögé középre passzolt anélkül, hogy felnézett volna. Az egyedül ott levő Szűcs köszönte szépen és kilőtte Garbacz mellett a hálót. Bár az akció után Godónak gólpasszt írtak be, azt a DAB finn játékosa érdemelte volna ki, hiszen ő szolgálta ki tökéletesen a KMH csatárát. 40 másodperc múlva egyenlített a DAB. Hruby lőtt rá egy visszatett korongot távolról, amely átcsorgott Kiss Bence alatt. A 10. percben Erdélyi Tamás passzolta el a pakkot Godónak nagy nyugalommal, aki lopta a távolságot, Erdélyi ímmel-ámmal támadta meg. Így középről lövésre szánta el magát Godó, és a korong Garbacz alatt átcsúszva a vonal mögé csúszott.  2 perccel később Dubek hozott el egy bulit, Iossafov azonnal lőtt, a pakk a keresztvas alatt vágódott Kiss Bence hálójába. Újabb kicsit több mint 2 perc múlva Erdélyi ment be a támadóharmadba, a kék vonalat átlépve lőtt, ami annyira meglepte Kiss Bencét, hogy alaposan mellényúlt. Újabb másfél perc múlva már kétgólos volt a vendégek előnye, amikor Hruby távoli bombája kijött Kiss Bencéről, a lecsorgót pedig a fiatal Makovics húzta a hálóba. A Miskolcról kölcsönkapott kapusnak eddig tartott a meccs, jött helyette Gadácsi. És jött a KMH felzárkózó gólja is. Szappanos lopott el egy korongot az elalvó újvárosi védőktől a sarokban, az alapvonalon bevitte a kapu elé, és a tumultusban Garbacz alatt a hálóba tuszkolta azt Petres.

A második harmad ugyanúgy kezdődött, mit az első, az újvárosiak az öltözőben maradtak, a juharlevelesek pillanatok alatt gólt lőttek. A hazai kapu mögött kevergettek az Acélbikák, de egy korongot pontatlanul tettek vissza. Ebből Szappanos és Satek 2 az 1 ellen mehetett el, előbbi lövése kijött Garbaczról, a kipattanót utóbbi lőtte be. Két és fél perccel később újra a hazaiaknál volt az előny. A HKB pakkot lopott a középső harmadban, Németh átvitte a kék vonalon, onnan lőtt, a meglepődött Garbacz mellényúlt. Karhula edző is kapuscserét határozott el, jöhetett Sevela. A cserekapusok már jobban tartották a frontot, mint elődeik, az egyértelműen képzettebb dunaújvárosiak szenvedtek, Gadácsi jól védett, egészen az 51. percig nem is változott az eredmény így. Ekkor egy kivédekezett emberhátrány után közvetlenül nemes egyszerűséggel lerohanták az ellent a vendégek. Saluga, Franssila, Iossafov volt a korong útja, a finn csatár az egyérintős akció végén kapu elé húzta a pakkot, ahová közben odaért honfitársa, és beletette az ütőjét az átadásba, 5-5. Talán ez volt az első olyan gól, ami szép akció végén született. Egyszeriben újra kiszakadt a gólzsák, egy perc múlva ismét a vendégek vezettek, amikor Dubek koronglopása után a hazaiak olyan komótosan zárkóztak vissza a kapu elé, hogy a másodszor a kapu elé tett játékszert Németh még üresen várhatta. Rutinfeladatot kapott, amelyet magabiztosan meg is oldott. Hogy a sokszoros válogatott, az EBEL-ben éveket lehúzó Orbán Attila miért nézte mindezt közelről, végig a kapu mögött állva, rejtély. Újabb fél perc múlva jött az újabb vendéggól. Borbás indította Némethet, a hazai védők négyen is behúzódtak a harmad közepére egymásra vigyázva, csak az volt a baj, hogy az egyetlen ellenfél a palánk mellett korcsolyázott el. Senkitől sem zavartatva távolról nagy lövést eresztett el, amelyet Gadácsi nem tudott védeni. Németh eddig 1 gólt lőtt a szezonban, most 28 másodperc alatt kettőt. Dusan Kapusta időt kért, de a csapat szétesett. Kisvártatva egy emberelőnyt 12 másodperc alatt váltott gólra a vendégcsapat, Turtiainen és Iossafov a kapu előterében passzolta ki ziccerig a helyzetet, utóbbinak csak az üres kapuba kellett behúznia a korongot. A végjátékra még 5 kiállítás maradt, de az eredmény nem változott. A DAB megérdemelten nyert, de első két harmadbeli játékára egyáltalán nem lehet büszke.

dabkarhula

Erste Liga, Tüskecsarnok, 177 néző. Játékvezetők: Berger, Berger, Berkesi, László.
Kiss: 66,7% (Gadácsi: 88,6%)
K
Garbacz: 64,3% (Sevela: 100%)
Szécsi, Orbán, Petres, Sátek, Szappanos
1
Jaborník, Erdélyi, Uski, Saluga, Török
Lakatos, Csíki, Egyed, Godó, Szűcs
2
Franssila, Léránt, Borbás, Turtiainen, Nagy M.
Lévai, Jancsó, Horváth, Köllő, Izsák
3
Hruby, Dubek, Iossafov, Azari
Bernáth, Berendi, Vajda, Németh Á.
4
Lencsés, Szabó, Pinczés O., Németh P., Makovics
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
E
Karhula Antti, Eerme Mart
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:56 HKB Szűcs
1-1 01:36 DAB Hruby Dubek Lencsés
2-1 09:47 HKB Godó
2-2 11:40 DAB Iossafov Dubek
2-3 14:01 DAB Erdélyi Turtiainen
2-4 15:34 DAB Makovics Németh P. Hruby
3-4 17:04 HKB Szappanos
4-4 20:39 HKB Sátek Szappanos
5-4 23:19 HKB Németh Á. Jancsó
5-5 50:28 DAB Franssila Iossafov
5-6 51:22 DAB Németh P. Dubek
5-7 51:50 DAB Németh P. Borbás Hruby
5-8 53:04 DAB PP Iossafov Turtiainen Dubek
26 Kapura lövések száma 47
10 Kiállításpercek 14

A HKB–DAB galériája

   

Ezen a meccsen nem a védekezés dominált

 

A Hokiklub Budapest–Dunaújvárosi Acélbikák találkozó összefoglalója.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum