Az összes tudnivaló a jubileumi hokiderbiről

 

Még van néhány jegy a hétfő esti FTC-Telekom?UTE rangadóra.

A jégkorongszakosztályuk 90. évfordulóját jubileumi hokiderbivel ünneplő zöld-fehérek a klub hivatalos honlapján összeszedték a találkozóval kapcsolatos tudnivalókat. Írásukból kiderül, hogy telt ház várható az ezúttal nem Persterzsébeten, hanem a nagyobb befogadóképességű Tüskecsarnokban megrendezendő összecsapáson. Ezen nincs mit csodálkozni, a kilenc évtized önmagában is jelentős érdeklődést generál, az ellenfél nemkülönben, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az FTC-Telekom fantasztikus győzelmi sorozatban van, és úgy második az Erste Liga-tabellán, hogy vesztett pontok tekintetében mindenkit maga mögött hagyott. Rég láttunk ilyen nagyszerűen teljesítő zöld-fehér csapatot, Fodor Szabolcs vezetőedző irányítása mellett valósággal újjászületett az összetételében is alaposan megújított gárda. A szakemberrel egyébként épp a héten beszélgettünk az eddigiekről, aki még nem olvasta interjúnkat, itt megtalálja.

A mérkőzés este 8-kor kezdődik, a kapukat fél 7-kor kinyitják, az FTC egyedi retrómezekben lép jégre, és egyebekben is méltó körítést ígérnek a szervezők. A rangadót értelemszerűen a tévé is közvetíti, az M4 Sporton lesz látható.

Az információk részleteiért minden olvasónk, aki a helyszínen kíván szurkolni, okvetlenül kattintson ide.

ftc90 (1)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum