A Jegesmedvéknek el kell kapniuk a Gyetvát

   

A nyolcmeccses vereségszériánál tartó miskolciak kiemelt célja a közvetlen rivális legyőzése.

A HK Orange együttesét nem számítva az Extraliga utolsó helyére szorultak a DVTK Jegesmedvék. Ahhoz képest, hogy 8 forduló után még a középmezőny oszlopos tagjainak számítottak, ez nem túl örvendetes, de tény, ami tény, azóta, hogy bravúrosan megverték az akkori éllovas Érsekújvárt szeptember 30-án, képtelenek nyerni. A sorozat tehát nyolc meccs óta tart, ezalatt öt rendes játékidős és három túlórás vereséget szenvedtek. Biztatónak tűnhet mindazonáltal, hogy legutóbbi két találkozójukon, amikor is a bajnokság két éllovasának otthonában kellett helytállniuk, sokkal tetszetősebb jégkorongot mutattak a piros-fehérek, mint egy-két korábbi alkalommal. A Kassa ellen bő két perccel a vége előtt még vezettek, a favorit kapuslehozatallal egyenlített, majd utána ritkán látható módon, drámai körülmények között a vezetést és a győzelmet is megszerezte. Zólyomban aztán a pontszerzés is összejött, ott hosszabbításban zárta le a történetet a hazai gárda.

Ezekre a teljesítményekre nyilván már lehet építeni. A kérdés az lesz pénteken, hogy az elviekben a fogható csapatok közé tartozó HC 07 Detva ellen sikerül-e ugyanúgy pörögni, ahogy a sokkal erősebbekkel szemben összejött. Ez sem egyszerű, miként azt a Zsolna elleni múlt csütörtöki összecsapás is mutatta: hiába voltak remek periódusaik a Jegesmedvéknek, hiába uralták hosszabb időszakokon át a jeget mezőnyben, mégis simának mondható 1-4-gyel voltak kénytelenek hazajönni. De hasonló történt az első körben Gyetván is, ott 2-1-es miskolci vezetés után lett 2-5 a vége.

“Az előző két mérkőzésünkön topcsapatok ellen játszottunk idegenben, és úgy érzem, a megszerzett egy pontnál sokkal többet érdemeltünk volna a teljesítményünk alapján – mondta a klub hivatalos honlapjának Glen Hanlon vezetőedző. – De a múlttal már nem foglalkozunk, hanem előre tekintünk. Számunkra ez a hétvége kiemelten fontos lesz, hiszen ezúttal a tabella második felében lévő csapatokkal fogunk találkozni, továbbá a hazai pálya és a lelkes szurkolóink is minket fognak segíteni. Az a célunk, hogy lépésről lépésre feljebb kerüljünk a tabellán, ehhez pedig először pénteken le kell győznünk a gyetvai együttest.”

A mérkőzés 18:30-kor kezdődik a Népkertben, és a Digi Sport élőben közvetíti. Ha már Glen Hanlon az egész hétvégét említette, rögzítsük: vasárnap a Liptószentmiklós érkezik Miskolcra, azaz a Jegesmedvék valóban hatalmasat léphetnének előre két egyáltalán nem hozhatatlan rendes játékidős sikerrel.

MISDET

Fotó: dvtk.eu

DVTK Jegesmedvék–HC 07 Detva 5-4

   

A Jegesmedvék óriási küzdelemben, hosszabbításban kerekedtek a Gyetva fölé, és csaknem egy hónap után hagyták el ismét győztesen a jeget.

A miskolciak igyekeztek rögtön támadólag fellépni a meccs elején, aminek két lövés lett az eredménye, de ezekkel Petriknek nem volt nehéz dolga. A 3. percben a házigazdák elcserélték magukat, így jöhetett az első gyetvai előny, amelyet 12 másodperccel annak lejárta előtt használtak ki: a tavaly még KHL-es Makszim Jakucenya oldalról, éles szögből lőtte ki a hosszú felső sarkot (0-1). Ezt követően inkább a mezőnyben gyötörték egymást a felek, a kapuk keveset forogtak veszélyben. A 9. percben kapta első előnyét a Miskolc, amit gólra is váltott: Pance kapta a korongot a kapuvas közelében, befordult és a jobb felső sarokba emelt (1-1). A 12. percben ismét a szlovén került helyzetbe, kétszer is lőhetett közelről, de Petrik hárított. Egy perccel később nagy miskolci lehetőség maradt ki, miután egy kék vonalas lövés lecsorgott a kapusról, túljutott rajta, de ezt még időben észrevette, visszanyúlva rá tudott tenyerelni. A 15. percben újabb gyetvai kiállítás került a jegyzőkönyvbe, amelyet miskolci gólbejegyzés követett: egy lövés ugyanúgy csorgott át a kapuson, mint előzőleg, ismét utánanyúlt, de az ott álló Pance gyorsabb volt, pár centiről bepöckölte a pakkot (2-1). A 18. percben Milam közeli lövését védte bravúrral Petrik.

A második harmadban nagyobb sebességgel kezdett játszani a Gyetva, és ez helyzetekben is megnyilvánult, a 3. percben Adorjánnak már bravúrra volt szüksége, hogy védjen egy középtávoli lövést. A 6. percben beszorultak a Jegesmedvék, záporoztak a lövések Adorján kapujára, de egyik sem jutott el a hálóig. A hazaiak kontráztak, de Somogyi távoli és Magosi közeli kísérleténél Petrik résen volt. A gyetvai nyomás a 29. percben érett góllá: gyors vendégtámadás során a sárga-feketék szép passzokkal húzták szét a miskolci védelmet, és végül az üresen érkező Surovy bombázott a bedobókörről a rövid sarokba (2-2). A 34. perc ismét kétperces miskolci speciális játékot hozott, amelyben voltak is helyzetek, de Petrik még egy hihetetlen bravúrt is bemutatott, amikor a védőn megpattanó és a kapuba tartó korongot nagy vetődéssel, igazi robinzonáddal tolta fölé. Két perccel a vége előtt ismét Petrik védett két nagyot Loiseau közeli próbálkozásánál, majd Somogyi és Kuklev ütött össze egy látványos bunyót, ezzel mindkettőjüknek véget ért a mérkőzés.

A harmadik játékrész elején nem finomkodtak a felek, egy perc alatt mindkét kapust próbára tették. Fél perc múlva már a vendégek vezettek: Tibensky ment el a jobb szélen, a kapu előtt keresztbe passzolt, és a teljesen egyedül érkező Chovan közelről a hálóba lőtt (2-3). Gyorsan válaszolhatott volna a Miskolc, Magosi egyedül mehetett a támadóharmadba, miután szó szerint lerázta a védőjét, de lövését mamuttal védte Petrik. A 45. percben – emberelőnyben – Loiseau közelről az üres kapu mellé lőtt, a fór kimaradt. Két perc múlva Miskolczi szerzett korongot a támadóharmadban, egyedül állt a kapussal szemben, de lövését nagy bravúrral hárította Petrik. A 49. percben egyenlítettek a Jegesmedvék: emberelőnyben az üresen hagyott Magosi a kapuvas mellől lőtt a hálóba (3-3). Felpörgött a mérkőzés, mindkét oldalon akadtak helyzetek, de gól nem jött. Az 56. percben Vas ütközte le igen keményen Surovyt, akit hordágyon vittek le a jégről, a magyar játékos pedig térdhasználatért 5+20 percet kapot, így a hátralévő időben előnyben játszhatott a Gyetva. Ez másfél perccel a vége előtt megváltozott, amikor Scurko kapot két percet, így immár 4 a 4 ellen mehettek a csapatok. Egy perccel a vége előtt viszont Hrasko a kék vonalról hatalmas gólt lőtt a jobb felső sarokba (3-4). A játékvezetők hosszú ideig videóztak, majd megadták a találatot. Már csak 35 másodperc volt hátra, amikor egy kavarodás végén Loiseau talált be, kapuslehozatalos szituációban (4-4).

A hosszabbítás hihetetlen izgalmakat hozott, mindkét kapu előtt nagy helyzetek maradtak ki, és végül Magosi csinálta meg a helyzetet magának, majd ütötte be a győztes gólt, egy perccel a lefújás előtt (5-4).

mis-det03

fotó: Teszárovics Zsuzsa/JKB

Hanlon: Végre a javunkra dőlt el egy ilyen szituáció

   

Vezetőedzők a parádés DVTK Jegesmedvék–Gyetva Extraliga-összecsapásról.

Glen Hanlon: “Nagyon izgalmas mérkőzés volt. Végre a mi javunkra dőlt el egy ilyen kiélezett szituáció. Örülök, hogy feljavult az emberelőnyös játékunk, ez volt az egyik kulcsa a győzelemnek.”

Josef Turek: “Jól kezdtük a mérkőzést, és a végén a kezünkben volt a győzelem. Nem lehet azonban ilyen hibákat elkövetni, mint amilyeneket mi ma elkövettünk, mert ez megbosszulja magát.”

Extraliga, 2018. okt. 26., péntek.
Adorján: 81,0%
K
Petrik: 86,5%
Crawford, Slovák, Galanisz, Magosi, Miskolczi
1
Kuklev, Chovan Martin, Scurko, Jakucenya, Pulis
Szirányi, Vojtkó, Pance, Kulmala, Vas
2
Sladok, Hrasko, Tibensky, Valent, Chovan Matus
Láda, Milam, Somogyi, Harrison, Loiseau
3
Fekiac F., Simon, Surovy, Murcek, Zilka
Rusk, Ritó, Vincze, Hajós
4
Hedera, Gachulinec, Fekiac V., Daloga, Král
Glen Hanlon
E
Josef Turek
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 04:40 DTV PP Jakucenya Pulis Scurko
1-1 09:13 MIS PP Pance Vas Somogyi
2-1 15:21 MIS PP Pance Somogyi Vas
2-2 28:00 DTV Surovy Zilka
2-3 41:10 DTV Chovan Matus Tibensky Valent
3-3 48:02 MIS PP Magosi Loiseau Láda
3-4 59:01 DTV Hrasko Sladok
4-4 59:25 MIS Loiseau Pance Kulmala
5-4 63:56 MIS Magosi Milam Loiseau
37 Kapura lövések száma 21
52 Kiállításpercek 67

A Jegesmedvék–Detva képekben

 

A Jegesmedvék fantasztikus győzelme videón

   

Egy végtelenül izgalmas és fordulatos mérkőzés összefoglalója csaknem 9 percben.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum