Visszaelőzheti a Salzburgot a Fehérvár

   

Volna miért visszavágnia a Volánnak vasárnap délután.

Eddig teljesen ellentétes képet mutatott a Fehérvár és a Salzburg szezonja. A Volán jól kezdett, a Bikák pedig rémesen, majd a Salzburg összekapta magát, legutóbbi hat meccséből csak az utolsót veszítette el, szombat este a Vienna ellen, a Fehérvár viszont csak egyet nyert meg, a Znojmo ellen. Érdekesség, hogy a fordulópontot mind a két széria esetében kettejük legutóbbi egymás elleni meccse jelentette, akkor a Salzburg hazai jégen valósággal kivégezte a fehérváriakat, 9-0-ra nyert. Vasárnap délután elérkezik a visszavágás lehetősége, a Fehérvár fogadja a Salzburgot. Ezzel a mérkőzéssel egyszersmind megkezdődik az alapszakasz második köre is.

A Volán a Bolzano elleni hazai 2-5-ös vereséggel érkezik a meccsre. Sajnos a Volán nem volt elég hatékony egyik kapu előtt sem, a Bolzano játékosai sokkal többször jutottak be Carruth kapuja elé, és bár gólt csak egyet szereztek onnan, a zavarórepüléseik folyamatos veszélyt jelentettek. Végül a 2-5-ös vereség azt jelentette, hogy a Raktár utcában ebben a szezonban először nem szereztek pontot, és másodszor szenvedtek vereséget. Érdekes, hogy ebből a szempontból is mennyire megfeleltethető a Salzburg eddigi idénye a Volánénak. Kétnapos túrán vannak a Bikák, szombaton Bécsben játszottak és a 4-2-es vereségük az első olyan idegenbeli meccsük volt, amelyen nem szereztek pontot. Ennek ellenére, az utóbbi idők jó sorozatának köszönhetően a Salzburg egy ponttal előzi a Fehérvárt, ráadásul egy meccsel kevesebbet is játszott. Szerencsére a tavalyi neuralgikus pontokban – hatékonyság, emberelőnyök kihasználása – sikerült előrelépni Fehérváron, ami továbbra sem erőssége a csapatnak, az az emberhátrányos védekezés, de ebben a vasárnapi vendégek sem brillíroznak.

Ha a Fehérvár nyer, visszakerülhet a felsőházba. Bár hosszú még az alapszakasz, a vasárnapival együtt 33 meccs még hátra van, de egészen más az optikája annak, ha egy csapat folyamatosan a mezőny erősebbik felében tartózkodik, mint annak, ha kapaszkodnia kell. Ebben a törekvésben azonban nem biztos, hogy segíteni tud majd a már pénteken is hiányzó Ryan Glenn és Szabó Krisztián, ahogy a Bolzano elleni meccs közben megsérült Zack Phillips sem. A Salzburgnak is vannak hiányzói, Brent Regner és Alexander Cijan biztosan nem játszik, Matthias Trattnigot pedig egy korong találta el Bécsben, az ő játéka is kérdéses.

RBSAVS

Fehérvár AV19–Salzburg 4-7

   

A legutóbbi szezon döntőse 6 emberelőnyös gólnak köszönhetően nyert Székesfehérváron.

A játékvezetők a büntetések kiosztását már az első percben megkezdték, a 42. másodpercben emberelőnybe került a Fehérvár, de 37 másodperccel később Kógert is kiküldték. A 7. percben Kóger botján átesett egy salzburgi, ezért kiállították. A hátrányt majdnem kibekkelte a magyar együttes, ám 6 másodperccel a lejárata előtt Heinrich centerezését Gazley belőtte. A játékrész felénél Koskirantát büntették a játékvezetők, Hári hátrányban közel járt az egyenlítéshez, ám gólt végül a vendégek szereztek, Duncan lecsapott egy lecsorgó korongra és betalált. A 17. percben szépített a Fehérvár: Sarauer megszerzett egy eladott korongot, huzogatott a kapuval szemben, aztán belőtte azt Michaleknek. A harmad végjátékában előnybe kerültek a hazaiak, közel jártak az egyenlítéshez, de nem jött össze.

A második húsz percben izgalmas játék zajlott, ám a végén két góllal meglépett a Salzburg: előbb Duncan váltott gólra egy emberelőnyt, aztán 23 másodperccel később Baltram belőtte a 4. Red Bull-gólt. A záró harmad a speciális játékhelyzetekről szólt, mely során záporoztak a gólok. A 43. percben 46 másodperc alatt előbb Sarauer kihasznált egy előnyt, majd Erdély találatával 4-3-ra felzárkózott a Fehérvár. Hiába, a Salzburg kettős fórba került, ahol Duncan meglőtte a mesterhármasát, míg a szimpla előnyt Harris váltotta gólra. Az 50. perc végén egy magyar emberelőny hátrányba fordult, miután Carruth és Hári is büntetést kapott egy kapuellökés során, ezt az előnyt Raffl használta ki. A 7-4-es végeredményt Koskiranta alakította ki, amikor a lövését hiába védte Michalek, a korong egy salzburgi játékosról bekerült a kapuba.

avsrbs

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 3013 néző. Játékvezetők: Piragic, Zrnic, Pagon, Zgonc.
Carruth: 83,3% (Kornakker)
K
Michalek: 88,2% (Herzog)
Tikkanen, Stipsicz, Sofron, Sarauer, Erdély
1
Viveiros, Heinrich, Hughes, Duncan, Raffl
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Kóger
2
Stajnoch, Raymond, Harris, Rauchenwald, Herburger
Meland, Caruso, Sille, Koskiranta, Luttinen
3
Trattnig, Pallestrang, Huber, VandeVelde, Gazley
Láday, Reisz
4
Hochkofler, Jakubitzka, Wappis, Winkler, Baltram
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:01 RBS PP Gazley Heinrich Raffl
0-2 12:14 RBS PP Duncan Hughes Viveiros
1-2 16:06 FHA Sarauer Tikkanen
1-3 36:44 RBS PP Duncan Heinrich Hughes
1-4 37:07 RBS Baltram Hochkofler
2-4 42:05 FHA PP Sarauer Hári Kuralt
3-4 42:51 FHA Erdély Sille Carruth
3-5 46:18 RBS PP Duncan Hughes Heinrich
3-6 47:36 RBS PP Harris Rauchenwald Raymond
3-7 50:18 RBS PP Raffl Duncan Hughes
4-7 53:12 FHA SH Koskiranta Erdély Meland
34 Kapura lövések száma 42
24 Kiállításpercek 18

A Fehérvár–Salzburg góljai

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum