Beindulnak-e a Nylander-tárgyalások Svájc után?

 

A Toronto általános igazgatója komoly gesztust tett, de ez önmagában kevés, hogy elmozduljanak a holtpontról. Számba vesszük a lehetőségeket.

Jelenleg többféle forgatókönyv is lehetséges, a kevésbé valószínű az, hogy egy másik klub ajánlatot tesz a játékosnak. Erre lehetősége van, ebben az esetben a Torontónak hét napja lenne, hogy eldöntse, tartja-e az ajánlatot. Ha igen, akkor az ajánlatban szereplő feltételekkel kell alkalmaznia a játékost, ha viszont nem, a klub viheti, cserébe jelentős kompenzációt kell fizetnie a Maple Leafsnek. Ez két okból is kevéssé valószínű, részint mert a menedzserek nem szokták bántani a másik csapatot ellenséges felvásárlási kísérlettel, részint mert Nylander esetében a kompenzáció mértéke akár négy első körös draftjog is lehet. Ez túl nagy ár szinte bárkiért, különösen mivel a mai fiatalok korábban válnak a liga szintjén is meghatározó játékossá, és erről a lehetőségről négy éven keresztül nem szívesen mondanak le a klubok.

Az ajánlattételnél valószínűbb, hogy maga a Toronto néz körbe a piacon, hogy elcserélje a játékost. Ebben az esetben a klub kötne egy szerződést a játékossal, majd ezekkel a feltételekkel adná tovább egy másik félnek, játékosokért vagy draftjogokért cserébe. Kyle Dubas általános igazgató eddig konzekvensen tagadta, hogy ilyen céljai lennének, és valóban minden arra utal, hogy a játékos megtartásában gondolkodik. Ebben csak megerősítette Nylandert és a piacot az a gesztus, hogy elment Svájcba tárgyalni.

A harmadik lehetőség, hogy a végén mégis megegyezik egymással a klub és hokisa. Ez kétféle verzióban is elképzelhető: vagy megállapodnak egy hosszú távú szerződésben, vagy kötnek egy áthidaló, néhány évre szóló megállapodást. Előbbi bekövetkezésének a valószínűsége csekély, hiszen a Toronto nincs abban a helyzetben, hogy Auston Matthews és Mitch Marner hosszabbítása előtt komolyabb összegeket fogyasszon el a fizetési keretből Nylanderre. Az áthidaló szerződés lényege, hogy 2-3 évre ír alá a játékos, alacsonyabb összegért, majd ennek lejárta után állapodnak meg hosszabb időre, nagyobb fizetés mellett. Ez egyértelműen hátrányosabb megoldás lenne Nylander számára, hiszen ez a 2-3 év mindenképpen jelent egyfajta kockázatot: nem biztos, hogy mindig számára kedvezően fog pattanni a korong, közbejöhet egy sérülés vagy bármi egyéb, ami miatt visszaesik a teljesítménye. Nylander számára mégsem ezek jelentik a legnagyobb problémát.

nylander_marner_matthews

Mert ki ne szeretne együtt játszani Auston Matthewszal, Mitch Marnerrel vagy John Tavaresszel? Ki ne szeretne bajnokságot nyerni? Igen ám, de mi a garancia arra, hogy ha most belemegy az árcsökkentésbe, később a Maple Leafs nem kényszerül rá, hogy ennek ellenére elcserélje őt mondjuk egy jobbkezes, a liga szintén is meghatározó hátvédért? Nem azért tenne így a klub, mert ki akar szúrni a játékossal, de ha az üzlet megkívánja, ha ezen múlik a Stanley Kupa, akkor meg fogja tenni . Ha ez megtörténik, akkor az a diszkontálás, amibe Nylander belement, máris értelmét veszti, hiszen kevesebb pénzért került egy olyan klubhoz, aminek esélye sincs bajnokságot nyerni, amiért a bércsökkentésbe eredetileg belement. Ugyanez a logika Nylander szempontjából is működik: ha most van olyan helyzetben, hogy akár 8 millió dollárt keressen, akkor most kell ilyen szerződést kiharcolnia magának, mert később nem biztos, hogy lesz még ilyen pillanat.

Nem példa nélkül való, hogy ilyen esetben a jégkorongosok magukra fogadnak. Így tett 2016-ban Artyemij Panarin, aki kétéves, évenként hatmillió dolláros szerződést kötött a Chicagóval, és Nyikita Kucserov, aki szintén 2016-ban hosszabbított két évet a Tampával, évi közel 4,8 millióért. Nagyon különböző módon, de mindkettejüknek bejött a dolog. Panarint elcserélte a Blackhawks, de Columbusban is hasít, az egyik legkeresettebb játékos lesz a nyári játékospiacon. Kucserov szintén jól járt, bajnokesélyes csapatban játszik, és máris megvan a következő szerződése, amivel 8 év alatt 76 milliót kasszíroz. Nagy különbség azonban, hogy ők még szezon közben aláírták a bridge dealt, nem várták meg a július 1-jét sem, nem kellett kiülniük a szezon elején. Nem lehetetlen, de ilyen viszontagságos körülmények között sokkal nehezebb áthidaló szerződést tető alá hozni. A két játékos példája alapján mindenesetre Nylander lehetséges fizetése is megtippelhető: valahol 4,6 és 6 millió dollár közötti összegről szólhat egy ilyen kontraktus, nyilván közelebb a hathoz.

Ami ennél érdekesebb, hogy a tárgyalások során a felek közötti erőviszonyok folyamatosan változnak. Nylander július elsején vált RFA játékossá, ám ennek akkor nem volt különösebb jelentősége, hiszen a klubok először az UFA státusban lévő embereikkel próbálnak megegyezni. Az már nagyobb probléma lehetett, hogy ezen a napon szerződtette le a Maple Leafs John Tavarest, amivel 11 millió dollár eltűnt a nyolcvanmilliós keretből. Az idő előrehaladtával még kényelmetlenebbé vált a helyzet, az erőviszonyok a csapat felé billentek el. A Nylanderre helyeződő nyomás az edzőtábor kezdetével hágott a csúcspontjára, amikor a társak összejöttek, elkezdődtek a jeges edzések, miközben ő Stockholmban rostokolt. A helyzetet megkönnyíthette volna a számára, ha a Toronto nem kezdi jól a szezont, ehhez képest Kasperi Kapanen kiválóan helytáll a svéd szélső helyén, a kanadai csapat pedig soha nem látott tempóban lőtte a gólokat a legutolsó nullás meccséig. Az idő azonban telik, a legnagyobb nyomást kibírta Nylander, a december 1-jei határidő pedig nem csak a játékost, a klubot is nyomás alá helyezi. Ha ugyanis addig nem sikerül szerződést kötni vagy cserélni, azzal ők is nagyon rosszul járnak.

A jól értesültek szerint ebben az esetben a Hurricanes jöhetne szóba, hiszen tele van tehetséges jobbkezes hátvédekkel. Közéjük tartozik a 191 centis Brett Pesce, aki novemberben lesz 24 éves, idén kezdte hatéves szerződésének letöltését, évi 4 millió dollárért, ami ezen a szinten csapatbarátnak mondható. A Canesben is formálódik egy nagyon ígéretes mag: Teuvo Teravainen 24, Sebastian Aho 21, Martin Necas 19, Andrej Szvecsnyikov 18 éves, és nem is kezdték rosszul a bajnokságot.

Hogy az egészből melyik forgatókönyv valósul meg, azt lehetetlen megtippelni. Fontos látni, hogy számtalan kimenet lehetséges, és ezek bekövetkezésének valószínűsége dinamikusan változik az időben. Annyi biztos, hogy Kyle Dubas svájci utazása olyan jelentős gesztus, amely megnyugtató lehet Nylander számára. És bár korábban mindkét fél elzárkózott az áthidaló szerződés lehetőségétől, a zürichi találkozó közelebb hozta ennek lehetőségét.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum