Kőkemény presztízsmeccsek jönnek Fehérváron

   

Az idén még nem játszott a magyar EBEL-csapat a bajnok Bolzanóval, amely tavaly ki-ki meccsen akadályozta meg a rájátszás elérésében.

A dél-tiroliak, akik tavasszal ahhoz képest nyerték meg 2014 után másodszor is az osztrák bázisú nemzetközi bajnokságot, hogy csak nagynehezen jutottak be a playoffba, az idén meggyőző rajtot vettek. Ezt nem csupán harmadik helyük jelzi az EBEL-táblázaton, hanem az a tény is, hogy bejutottak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, ahol a cseh Skoda Plzen lesz az ellenfelük.

avshcb-20180302

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Ez nyilván még odébb van, a szezon első Fehérvár AV19–Bolzano összecsapása ellenben nagyon közel. A dél-tiroliak hármas győzelmi szériából érkeznek, legutóbb a veretlen listavezető Vienna Capitalstól kaptak ki október 5-én, azóta egymás után verték a Medvescakot, a Znojmót és a Dornbirnt, így kapaszkodtak fel a dobogóra. Legjobb játékosaik az olasz válogatott egy-két oszlopa mellett – mint Marco Insam – szokás szerint légiósok. Sokat elmond, hogy a pontkirályjelölt Michael Blundennek – 7+8-cal áll – még az előző szezonban is volt NHL-meccse az Ottawa Senatorsban.

A Fehérvár kiválóan kezdett az idén, ám utána kissé megtorpant, legutóbbi öt találkozójából egyet nyert meg, kettőt rendes játékidőben, kettőt túlórában veszített el. Ez pillanatnyilag a hetedik helyre elegendő. Könnyű lenne azt mondani, hogy szombat-vasárnap itt az alkalom a felzárkózásra, csakhogy sem a Bolzano, sem a Raktár utcába holnap érkező Salzburg nem jelent egyszerűen megoldható feladatot. “Szerintem nem kell majd külön motiválnom a srácokat – mondta erről Hannu Järvenpää vezetőedző. – Szervezettnek és fegyelmezettnek kell maradnunk.” Az alábbi videóban mellette a sérülése után visszatérő csapatkapitány, Kóger Dániel is beszél várakozásairól:

A 17 órakor kezdődő mérkőzést élőben közvetíti a Digi Sport.

Fehérvár AV19–Bolzano 2-5

   

Az EBEL-címvédő dél-tiroliak a remekül védő Leland Irvingnek köszönhetően győztek Székesfehérváron.

A mérkőzésből alig telt el 1 perc, amikor Koskirantát leütközték, a Fehérvár finn csatára pedig esés közben a korcsolyájával kitörte a plexit. A negyedórás kényszerszünetet követően a Bolzano a 4. percben megszerezte a vezetést, Blunden a bedobópontról lőtte el a korongot Carruth botos válla fölött. Ezt követően csapkodó, oda-vissza játék zajlott, komolyabb lehetőségek nélkül. A 12. percben Kóger passza Reisz korcsolyái között elakadt, azt onnan Kuralt elvitte, takarásból lőtt, sikerrel, ezzel egyenlített a Fehérvár. A gól után másfél perccel emberhátrányba került a magyar együttes, amit kiválóan kibekkelt. A 17. percben megint a dél-tiroliaknál volt az előny, Geiger balszélről érkező lövése becsorgott Carruth mamutjai között.

A második harmadot jól kezdte a Fehérvár, lendületet adott Geiger kiállítása. A meccs felénél Reisz hatalmas ütközést kapott MacKenzie-től, a játékvezetők nem láttak szabálytalanságot. A 32. percben némileg váratlanul nőtt az olaszok előnye: Findlay megkerülte a magyar kaput, az érkező Catenaccinak passzolt, aki nem hibázott. Három perccel később megint egy kapu mögüli figurával zavarták meg a fehérvári védelmet, az alapvonal mögül érkező korong Blunden korcsolyájáról a kapuba került. A 4-1-es hátrányt követően Sofronék hajtott a felzárkózásért.

A harmadik játékrész közepén Stipsicznek odacsaptak, emberelőnybe került a Fehérvár. A magyar csapat felállt 5 a 4 ellen, ám nem tudta ziccerig játszani a lehetőséget. Nem sokkal később kettős emberhátrányban játszottak a hazaiak, a Bolzano nem sokkal az első játékos visszatérése után gólra váltotta a fórt, Crescenzi ért bele egy lövésbe. A végjátékot előnyben zárhatták Sofronék, ez arra volt elég, hogy Szabó Dániel beállítsa az 5-2-es végeredményt.

avshcb-201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

EBEL, 3218 néző. Játékvezetők: Fichtner, Nikolic, Nagy, Bärnthaler.
Carruth: 80,8% (Kornakker)
K
Irving: 92,6% (Smith)
Szabó D., Harty, Kuralt, Hári, Kóger
1
MacKenzie, Nordlund, Blunden, Findlay, Catenacci
Láday, Caruso, Phillips, Koskiranta, Luttinen
2
Campbell, Geiger, Insam, Crescenzi, Micelli
Tikkanen, Stipsicz, Sofron, Sarauer, Erdély
3
Marchetti, Glira, Petan, Kuparinen, Frigo
Meland, Szita, Reisz, Sille
4
Deluca, Frank, Bernard, Schweitzer
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:09 HCB Blunden Findlay Geiger
1-1 11:23 FHA Kuralt Kóger Reisz
1-2 16:21 HCB Geiger Frank Bernard
1-3 31:38 HCB Catenacci Findlay Frank
1-4 34:58 HCB Blunden Catenacci Findlay
1-5 55:44 HCB PP Crescenzi Nordlund Findlay
2-5 59:49 FHA PP Szabó D. Kóger Hári
27 Kapura lövések száma 26
8 Kiállításpercek 8

A Fehérvár–Bolzano találatai videón

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum