Az első a harmadikhoz megy, és nyerni akar

   

A pénteki Erste Liga-játéknap rangadóján a DEAC az SC Csíkszeredát fogadja.

Többfelé szakadt a mezőny a magyar bázisú bajnokságban. A Sportklub továbbra is vezet, az FTC-Telekom kérlelhetetlenül üldözi, de a debreceniek sincsenek sokkal lemaradva a harmadik helyen. Ezután némi szünettel jön a Brassó, DAB, UTE, Titánok alkotta négyes. A képet árnyalja, hogy az UTE, a Titánok és a DAB kevesebb meccset játszott, azaz vesztett pontok tekintetében a lilák állnak a legjobban ebből a hármasból. A mezőny alját a Gyergyó vezeti, hozzájuk közel van a Vienna Capitals II és a Hokiklub Budapest, kicsit messzebb az első rendes játékidős győzelmére még mindig váró Schiller-Vasas HC. Ha a DEAC pénteken le tudná győzni a listavezetőt, jelentős lépést tenne előre. Ezzel szemben egy vendégsiker alkalmat adna az üldözőknek, hogy letaszítsák az egyetemi csapatot a dobogóról.

A két fél szeptember 23-án már játszott egymással Csíkszeredában, ráadásul szoros mérkőzést, amelyen Dominik Novotny duplájával kétgólos előnyre tett szert a DEAC, ám ezt a második harmad első percében kiegyenlítették a hazaiak. Végig fej-fej mellett haladtak, Becze Tihamér három és fél perccel a rendes játékidő vége előtt döntött. Azon a találkozón a harmadok elejét elrontotta a DEAC, a négyből három gólt a második és a harmadik felvonás első percében kapott. A Sportklub kemény sorozatban van, legutóbb az UTE és a DAB is meghajolt a Vákárban előttük. Debrecenből Budapestre utaznak, ahol előbb a Hokiklub ellen lépnek pályára, majd hétfőn a második helyezett FTC-Telekom vendégei lesznek.

A Sportklub edzőinek dolgát nehezítheti, hogy több játékosukra nem számíthatnak. Ugyanakkor nőhet a csapat légióspotenciálja, miután Alekszej Mihnov akár már Debrecenben bemutatkozhat. “Nehéz meccsek elé nézünk ezen a túrán. Teljes odafigyeléssel kell nekiállnunk mindhárom találkozónak, elsősorban a védekezést kell rendbe tennünk, mert sok gólt kapunk. A Debrecen masszív csapat, amely remekül védekezik, és a gyors csatáraiknak köszönhetően veszélyes ellentámadásokat vezetnek. Nagyon oda kell figyelnünk az elveszített korongokra, és jól kell zárnunk. Ugyanez vonatkozik a további két meccsünkre is. Ugyanabban a szellemben megyünk neki a meccseknek, mint eddig: nyerni szeretnénk” – fogalmazott Hozó Levente másodedző.

sccdeb

Fotó: Pál Zoltán (SC Csíkszereda)

A DEAC is igen kemény sorozat elé néz. A pénteki meccs után ők is ellátogatnak Pesterzsébetre, majd elutaznak második erdélyi túrájukra, ahol a Csíkszereda és a Gyergyó vár rájuk. Még mindig nem lesz vége, hazatérvén a DAB-bal játszanak, majd a Vienna Capitals ellen búcsúznak a válogatott szünet idejére. Igazi erőpróba lesz ez, amely játékosnak, edzőnek, szurkolónak, ellenfélnek egyaránt képet adhat a csapat szintjéről. A DEAC egyelőre jól áll a lábán, hat olyan játékosa van, akik legalább tíz pontot termeltek, a legjobb közülük Hugo Turcotte a maga 17 pontjával, de Novotny is 9 gólnál jár, miközben tavaly a DAB-ban 34 meccsen összesen lőtt tízet. 13 meccs után Jakub Izacky is elérte tavalyi pontjai felét. Nagy kérdés, hogy most ennyivel jobban érzik egymást, vagy csak a szezon első harmadában sült el minden sokkal inkább, mint tavaly.

Akár így van, akár úgy, a Sportklubnak fel kell kötnie a gatyáját, hiszen a DEAC az egyetlen csapat a ligában, amely még egyáltalán nem kapott ki hazai pályán. Ebben szerepet játszik az is, hogy eddig mindössze öt alkalommal léptek fel vendéglátókként, miközben pénteki ellenfelük már 9 alkalommal játszott hazai környezetben. Ha meghosszabbítanák ezt a veretlenségi sorozatot, az minden bizonnyal erőt adna a hazaiaknak az előttük álló két hét megpróbáltatásaihoz.

DEAC–SC Csíkszereda 2-3

   

A Sportklub a 48 védést bemutató Lakosil vezetésével győzött Debrecenben és növelte előnyét az Erste Liga élén.

Az első harmadban a DEAC nekiesett a Sportklubnak, a debreceniek 21:9-re nyerték a kapura lövési mutatót, ám a kapusok, Hetényi Zoltán és Vlastimil Lakosil egyaránt hibátlanul védtek. A második felvonást kiválóan indították a csíkiak: a 76. másodpercben Fodor Csanád góljával megszerezték a vezetést. A mérkőzés felénél egyenlítettek a hazaiak, a mérkőzésen 10 kapura lövésig jutott Hugo Turcotte vette be Lakosil kapuját. Amilyen kiválóan kezdte a középső harmadot a Sportklub, annyira jól indította a harmadikat a DEAC: az előző játékrészből áthúzódott emberelőnyt Turcotte váltotta gólra, így már az egyetemi klub vezetett. A folytatásban viszont csak kék-fehér gól esett, előbb Részegh Tamás egalizált, aztán Papp Szabolcs váltotta gólra a rangadó utolsó emberelőnyét. Az utolsó percben Hetényi Zoltán lekorcsolyázott, hiába.

A Sportklub 3-2-re győzött, jelenleg 39 ponttal vezeti az Erste Ligát, előnye 8 pont a második FTC-vel, míg 11 pont a harmadik DEAC-cal szemben.

sccs

Fotó: Pál Zoltán (SC Csíkszereda)

Ez volt eddig a legjobb mérkőzésünk a szezonban

   

David Musial DEAC-vezetőedzőnek és Hozó Levente másodedzőnek is tetszett a pénteki játéknap Erste Liga-rangadója.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 549 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Szabó, Mizsák.
Hetényi Z.: 91,9% (Nagy)
K
Lakosil: 96,0% (László)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
1
Papp, Belov, Becze, Valchar, Részegh T.
Antal A., Behal, Németh, Kulesov, Hári
2
Sulakov, Salló A., Panov, Taratuhin, Rokaly Sz.
Hetényi P., Berta, Silló, Molnár, Vincze
3
Farkas, Gecse, Fodor, Casaneanu, Rokaly N.
Erdei, Márton, Salló B., Szokolov
4
Bors, Györfy, Horváth, Egyed, Sándor
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Gudas Leo, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 21:16 SCC Fodor Rokaly N. Casaneanu
1-1 30:33 DEB Turcotte Izacky Kovács
2-1 40:43 DEB PP Turcotte Izacky
2-2 46:57 SCC Részegh T. Farkas
2-3 56:11 SCC PP Papp Részegh T. Belov
50 Kapura lövések száma 37
12 Kiállításpercek 14

A DEAC–Sportklub rangadó összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum