Nehéz lesz újabb pontot szereznie a Vasasnak

   

Javuló formában játszó Brassó várja a hullámvölgybe került Schiller-Vasas HC-t.

A Corona szűk két hete olyan magyarországi túrát zárt, amelyen mindössze két pontot szerzett, és kétszer lenullázták. A debreceni 0-2 még elfogadható volt, viszont a pesterzsébeti 0-8-ra nincs magyarázat. E két meccs között a Vasassal szenvedett meg a Corona, az utolsó harmadban kétgólos hátrányból mentve döntetlenre a találkozót, majd hosszabbításban behúzva a pluszpontot. Az elmúlt hétvégén aztán komoly karakterről tanúbizonyságot téve kétszer is túlórában győztek a sárga-kékek. A Dunaújváros ellen az 54. perc elején még háromgólos hátrányban voltak, 9 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt kapuslehozatallal egyenlítettek. Az UTE ellen kísértetiesen hasonló koreográfia mellett zajlottak az események, az 55. percig kétgólos volt a lilák előnye, majd ismét csak kapuslehozatallal 17 másodperccel a vége előtt egalizáltak, hogy újfent büntetőkkel nyerjenek.

Innen mennek tovább, és pénteken a szezonban harmadszor mérkőznek a Schiller-Vasas HC-val, amelyet hazai jégen már egyszer legyőztek 4-0-ra.

A piros-kékek biztatóan kezdték a szezont, első négy meccsükből háromszor pontot szereztek, első fellépésükön rögtön a Debrecen ellen, ami az azóta született eredmények fényében óriási bravúrnak számít. Ezt követően megtorpantak, öt nulla pontos meccs következett, de a liga erős csapatai voltak az ellenfelek. Hazai jégen aztán a Brassónak ajándékoztak két pontot egy félig-meddig megnyert meccs végjátékában, majd a Fehérvári Titánok ellen csúnya vereség következett. A csapat kicsit elvesztette a fonalat, legalábbis ez látszott az egyszer már ráadásban legyőzött HK Budapest elleni meccsen, amelynek első harmada ijesztő statisztikákat hozott a Vasas szemszögéből. Van honnan összekaparnia a csapatot Ladányi Balázsnak, annál is inkább, mert lecsúsztak az utolsó helyre. Aligha lehet más a céljuk, mint visszatérni arra az útra, amely a szezonkezdetkor jellemezte őket, hajtós, sokat korcsolyázó, az utolsó leheletéig küzdő gárdaként játszani. Ha így lesz, akkor pontot is szerezhetnek erdélyi túrájukon, de ehhez fel kell borítaniuk a papírformát.

vasasbrasso

Brassó–Schiller-Vasas 6-0

   

A brassóiak magabiztosan verték a fővárosiakat, gólt sem engedve a fiatal csapatnak.

A két utolsó meccsén hátrányból fordító Brassó ismét hazai pályán léphetett jégre, hogy a második erdélyi túráját teljesítő Schiller-Vasast fogadják. A hazaiak alaposan meghajtották az első harmadot, jelentős fölényben játszottak, ám első góljukat mégis emberhátrányból szerezték: a 14. percben az utóbbi mérkőzéseken nagy formát mutató Tendler talált be Koitmaa kapujába. A brassóiak szinte percenként lőttek kapura, az újabb találat azonban csak öt másodperccel a dudaszó előtt érkezett, amikor Boriszenko passzát Mihály Árpád lőtte be. A második játékrész kiegyenlítettebb játékot hozott, a Vasas is többet támadott, ám gólt csak a házigazdák értek el Tranca révén a 29. percben. A harmadik játékrész elején villámrajtot  vett a Brassó: alig telt el 42 másodperc, amikor Dorofejev talált be a Vasas kapujába. A hazaiak ismét nagy fölényben játszottak, és az utolsó tíz percben újabb két gólt lőttek, Tranca és Mihály Árpád is duplázott, így alakult ki a 6-0-s végeredmény. Tőke Zoltán 23 védéssel ért el shutoutot. A Vasas vasárnap a Gyergyó ellen javíthat.

Az önbizalmunk visszatér a normális szintre

   

Nyilatkozatok a Corona Brassó–Schiller-Vasas HC mérkőzés után.

Marius Trandafir másodedző, Brassó: „Komolyan vettük a meccset a Vasas elleni legutóbbi eredmény miatt, az ellenfél valóban fiatal, de jó együttes. Jó meccset játszottunk, hazai közönség előtt úgy festünk, mint egy csapat, az önbizalmunk visszatér a normális szintre. Azt mondhatom, jó úton járunk.”

Ladányi Balázs vezetőedző, Vasas: „Azt a játékot akartuk nyújtani, amit legutóbb Budapesten is, de nem sikerült. Túl könnyelműek voltunk, nem tettük nehézzé a meccset az ellenfélnek. Fiatal csapatunk van, ezért hullámzó a játékunk, nem tudunk végig ugyanazon a szinten játszani.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 600 néző. Játékvezetők: Nebojsa, Nebojsa, Bandi.
Tőke: 100% (Polc)
K
Koitmaa: 88,5% (Tóth)
Carlson, Peretyagin, Tendler, Lidhammar, Gliga
1
Bukor, Bálint, Csiki, Székely-Mádai, Turbucz
Clarke, Dorofejev, Péter, Tranca, Zsók
2
Tornyai, Surányi, Gágyor, Schmál, Szlépka
Bors, Nagy, Bíró M., Molnár Zs., Bíró G.
3
Seregély, Inglis, Bödök, Fliszár, Varga
Mihály E., Bíró O., Mihály Á., Boriszenko, Molnár Z.
4
Rózsa, Szlama, Czakó, Pápa
Lindqvist Greg Kjell
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:38 BRA SH Tendler Clarke
2-0 19:55 BRA Mihály Á. Boriszenko
3-0 28:59 BRA Tranca Zsók Péter
4-0 40:42 BRA PP Dorofejev Gliga Clarke
5-0 50:29 BRA Tranca Peretyagin Carlson
6-0 56:03 BRA Mihály Á. Mihály E. Peretyagin
52 Kapura lövések száma 23
8 Kiállításpercek 4

A Brassó–Schiller-Vasas HC góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 19., péntek
VB18 12:30 AUTGBR 3-2 HVÉGE
VB18 16:00 HUNITA 7-3VÉGE
VB18 19:30 JPNSLO 4-0VÉGE
április 20., szombat
VB18 12:30 ITAGBR 3-1VÉGE
VB18 16:00 SLOAUT 1-7VÉGE
VB18 19:30 HUNJPN 5-3VÉGE
VÁL 20:00 ITAHUN 1-6VÉGE
április 21., vasárnap
VÁL 15:00 GBRHUN 3-1VÉGE
április 22., hétfő
NU16 15:00 HUNCZE 1-7VÉGE
április 24., szerda
NU16 10:00 HUNRUS 
április 26., péntek
NU16 15:00 HUNFRA 
április 27., szombat
NU16 10:00 HUNJPN 
április 29., hétfő
VB 08:30 HUNKOR 
    • SPORT 1
VB 12:00 LTUBLR 
VB 15:30 SLOKAZ 
    • SPORT 1
április 30., kedd
VB 12:00 KORSLO 
VB 15:30 BLRHUN 
    • SPORT 1
Partnerünk