Zsolnán térne vissza a helyes útra a DVTK

   

A Jegesmedvék ötmeccses vereségsorozatban vannak, a tabellautolsó otthonában kellene újra felvenniük a győzelmek fonalát.

A két magyar Extraliga-újonc közül egyértelműen a DVTK Jegesmedvék kezdték jobban a szezont. A sztáredző Glen Hanlon tanítványai már a második mérkőzésüket megnyerték – simán, hat gólt lőve –, majd a folytatásban még három sikert arattak. A nyolcadik forduló után 4 rendes játékidős győzelemmel és 4 ugyanilyen vereséggel, kereken 50 százalékos teljesítménnyel álltak a tabella kellős közepén. Áldozataik között ráadásul ott volt az akkori éllovas HC Nové Zámky is. A szeptember 30-ai 4-2-es diadal után azonban megbicsaklott valami. Poprádról ugyan még sikerült elhozni egy pontot, ám a következő négy találkozóból is csak egyetlen egy újabb egység jött össze, a MAC Újbuda elleni hosszabbításos vereség alkalmából. Az igazsághoz tartozik, hogy ebben a szakaszban csupa roppant erős ellenféllel kellett felvenniük a harcot Magosiéknak. A Besztercebányától, a Trencséntől, a Nyitrától sem szégyen kikapni, más kérdés, hogy mindez azt eredményezte, hogy a Jegesmedvék visszacsúsztak a 11. helyre, és ha a nulla pontos szlovák juniorválogatottat nem számítjuk, akkor csupán az MsHK Doxxbet Zilina van mögöttük. Poprád elleni keddi sikerével a MAC is eléjük került, amely korábban 7 ponttal leszakadva követte a mezőnyt. Igaz, megemlítendő, hogy a Kontinentális Kupa-kötelezettségeik miatt előrehozott találkozókkal együtt az újbudaiak 2 meccsel többet játszottak, mint a mezőny további csapatainak zöme.

A lényeg: zsolnai vendégjátékuk alkalmából az a miskolciak feladata, hogy megakadályozzák ellenfelüket az előzésben. Ez egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Akkor sem, ha a hazaiakat fűtheti a visszavágás vágya a szeptember 16-ai 2-6 miatt. Nyilván nem szabad lebecsülni a Zsolnát, nekik is van 3 rendes játékidős és 2 hosszabbításos sikerük – mindet hazai jégen érték el –, előbbiek egyikét a MAC ellen aratták, de büntetőkkel legyőzték a Kassát, hosszabbításban a címvédő Besztercebányát is. Legutóbbi két meccsük viszont nekik sem sikerült, elbuktak a Gyetvával szemben 2-1-re, előtte pedig 9 gólt kaptak Zólyomban, 2 ellenében, ez eddig a legnagyobb különbségű eredmény az idei Extraliga-szezonban.

“Az elmúlt mérkőzések nem sikerültek jól, a legutóbbi ötöt elvesztettük, csak két pontot szereztünk – elemzett blogunknak Strenk Hunor, a Jegesmedvék másodedzője. – Most azon dolgozunk, hogy ez a rossz széria minél rövidebb legyen. Amikor belevágtunk az Extraligába, számítottunk arra, hogy lesznek gyengébb időszakok. A cél továbbra is az, hogy az alapszakasz végére odaérjünk egy rájátszást érő helyre. Ehhez nagyon kemény munkára van szükség mindannyiunktól. Csütörtökön Zsolnán játszunk, ők jelenleg egy hellyel állnak mögöttünk, tabellaszomszédok vagyunk. A helyezésük azonban megtévesztő lehet, az elmúlt négy otthoni meccsüket ugyanis kivétel nélkül megnyerték, legyőzték a címvédő besztercebányaiakat és a Kassát is. Tehát ezúttal is hatvan percen át a maximumot kell nyújtanunk. A mezőny vége is nagyon szoros, a 9. és a 12. helyezett között mindössze egy pont a különbség, egy győzelemmel viszont akár a nyolcadik helyezettet is meg lehet közelíteni. Nekünk azonban nem a számolgatás a feladatunk, hanem az, hogy megpróbáljunk minden mérkőzésen pontot, pontokat szerezni, hogy az alapszakasz végén elérjük a célunkat. A keretben mindenki egészséges és játékra kész.”

A DVTK Jegesmedvék eddig egyszer nyertek idegenben, a szintén közvetlen rivális Liptószentmiklóst győzték le Iglón, nem lenne tehát ismeretlen a vendégként aratott siker íze. A mérkőzés 17 órakor kezdődik a 6200 fős zsolnai csarnokban, a jegyek 4,5 euróba kerülnek, online stream is lesz a Huste Tv oldalán. És ne felejtsük el, hogy ha el akarja menekülni a mindennapi szomorú gondolatoktól és a kemény testmozgástól, kicsit pihenni és élénk benyomásokat szerezni, akkor a Playbestcasino.net többnyelvű játékportálon mindig megtalálhatja a legjobb bónusz ajánlatot a leghíresebb és engedéllyel rendelkező online kaszinókban, amelyek egy vonzó első befizetési bónuszból és ingyenes pörgetésekből áll, befizetés nélkül! És ha óriási választékot szeretne olvasni a szerencsejátékokról és a fogadásokról, valamint fogadni szeretne sport (jégkorong) vagy e-sport témáiról.

miszil2018089

Fotó: Teszárovics Zsuzsa

MsHK Zilina–DVTK Jegesmedvék 4-1

   

A tabellaszomszédok csatáját a hazaiak nyerték, a miskolciak a 12. helyre csúsztak vissza az Extraligában.

Támadólag léptek fel a Jegesmedvék rögtön a kezdő buli után, és az első percben meg is nyitották a helyzetek sorát. Aztán a 3. percben befújták a játékvezetők az első kiállítást, és a hazaiak gyorsan ki is használták azt: az üresen érkező Barta meghúzta a jobb szélen, középre adását két védő között Podesva ütötte a miskolci kapuba (1-0). Az 5. percben késleltetett hazai kiállításban egy miskolci helyzet után Pance és Zsilin akaszkodott össze, így összesen 3-an ültek ki, de 5 a 4 ellen folytatódott a játék, amely másodpercek múlva 5 a 3 ellen lett. A miskolciak a kettős előnyt gólra tudták váltani, Milam a bedobókör vonaláról kilőtte a hosszú felső sarkot (1-1). Maradt még szűk egy perc szimpla előny, de ekkor már nem változott az eredmény. Teljes létszámban kiegyenlített játékot láthattak a szurkolók, de a kapusok igazán komoly feladatot nem kaptak. A 11. percben jutottak a következő emberelőnyhöz a Jegesmedvék, de nem tudtak vele élni. Két perc múlva ismét a miskolci kapuba került a korong. Barta egy buli után azonnal lőtt, úgy tűnt, Adorján megfogta a pakkot, ám az átcsorgott rajta, megállt mögötte a jégen. Sikela eszmélt a leggyorsabban, pár centiről bekotorta a hálóba (2-1). Mindössze 44 másodperc múlva növelte előnyét a Zsolna. Emberelőnyben Jencik ment el a bal oldalon, keresztbe adott a kapu előtt, és a teljesen egyedül érkező Hvila a vas mellől lőtt az üresen maradt ketrecbe (3-1). A 17. percben újra kipróbálhatta speciális támadójátékát a Miskolc, és bár voltak lehetőségei, végül nem rezdült meg a zsolnai háló.

A második harmad eleje főként mezőnyjátékot hozott kevés helyzettel. A 23. percben a hazaiak küldhettek egy játékossal többet a jégre két percig, de nem adtak munkát a jegyzőkönyv írójának, köszönhetően Adorján két nagy védésének. A 27. percben Pance közeli lövésénél avatkozott közbe remekül Mikolás, majd az utána következő tumultusban egy szlovák játékos szabálytalankodott. Ebben az előnyben játszott a legjobban a miskolci csapat a meccs folyamán, Mikolásnak több bravúros védésre volt szüksége, hogy megóvja a kapuját a góltól, Kulmala pedig leforgácsolt egy kis festéket a baloldali kapuvasról. A 30. percben újabb fórt tékozoltak el a vendégek, pedig Magosinak kijátszott ziccere is volt, de Mikolás hárítani tudott. Sorra kapták az előnyöket a Jegesmedvék, de a következőből rosszul jöttek ki: a támadó harmadnál vesztettek korongot, Matejka ugratta ki Hvilát, aki szólója végén magabiztosan mattolta Adorjánt (4-1). Röpködtek a kiállítások, a 36. percben a hazaiak játszhattak fórban, amelyben egy gyors kontra végén csaknem a miskolciak lőttek gólt, de Mikoláson ezúttal sem tudtak kifogni. Szűk egy percre kettős előny jutott a Zsolnának, de sem ezt, sem a szimplát nem váltották gólra.

A harmadik játékrész nem indult jól a Jegesmedvéknek, Miskolczi térdhasználat miatt kapott 5+20 percet, áldozatát, Zsilint hordágyon vitték le a jégről. Az előnyt nagyon kényelmesen, sok hibával játszotta a Zsolna, így nem is csoda, hogy nem tudták kihasználni. A 46. percben Kulmala vihette egyedül a korongot a kapusra, de végül – egy védő szorításában – Mikolás lepkés kesztyűjébe lőtt. Ezt követően a Jegesmedvék támadtak többet, de Mikolás remek formát mutatott, majd sokadik előnyüket pazarolták el a vendégek. Hat perccel a vége előtt Vincze teljesen egyedül kapta a korongot a kapu előtt, ám közeli löketét Mikolás lekapta a levegőből. Ezt követően újabb miskolci fór jött, amelyben Glen Hanlon levitte Adorjánt, hogy kettővel többen támadhassanak, ám ebből sem sikerült gólt lőni. Az utolsó percekben a miskolciak próbáltak faragni a hátrányból, nem jártak sikerrel, így a Zsolna behúzta a meccset, és három helyet lépett előre a bajnoki táblázaton. A DVTK Jegesmedvék elszenvedték sorozatban hatodik vereségüket, és visszacsúsztak a 12. helyre. A hazai kapus, Maros Mikolas 47 védéssel, 97,9 százalékos hatékonysággal járult hozzá csapata sikeréhez.

miszil

fotó: Teszárovics Zsuzsa

Extraliga, 2018. okt. 18., csütörtök.
Mikolas: 97,9%
K
Adorján: 88,2%
Kucny, Jankovic, Barta, Podesva, Sikela
1
Crawford, Kiss, Harrison, Magosi, Miskolczi
Pastor, Bagin, Jencik, Mily, Huna
2
Szirányi, Slovák, Pance, Kulmala, Vas
Piegl, Matejka, Ruckay, Hvila, Beranek
3
Láda, Milam, Somogyi, Hajós, Loiseau
Mendrej, Zsilin, Rehák, Ondrus, Hrazdira
4
Rusk, Ritó, Vincze, Galanisz
Pavel Paukovcek
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:02 ZIL PP Podesva Barta Kucny
1-1 05:14 MIS PP Somogyi Kulmala Milam
2-1 14:10 ZIL Sikela Barta Podesva
3-1 14:54 ZIL PP Hvila Jencik Matejka
4-1 32:30 ZIL Hvila Matejka
34 Kapura lövések száma 48
30 Kiállításpercek 49

Így győzte le a Zsolna a Jegesmedvéket

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum