Első hazai győzelméért hajthat a Vasas

   

Az Erste Liga két utolsója mutathatja meg kora este ország-világnak, hogy többre képesek, mint amennyit eddig mutattak.

Ellentétes előjelekkel készülnek a csapatok a káposztásmegyeri televíziós meccsre. A Schiller-Vasas HC az ugyancsak főként fiatalokból álló Fehérvári Titánoktól kapott nyolcat, a Hokiklub Budapest viszont megszerezte első győzelmét a Vienna Capitals II ellen. Mivel ez a három csapat – a Vasas, a HK Budapest és a Vienna – nagyjából hasonló játékerőt képvisel, így bármi lehetséges, a szélsőségesen hullámzó teljesítményt nyújtó csapatok csatájában az adott pillanatban jobb fizikai-szellemi állapotban levő gárda nyerhet. Mindkettejüknek 5 pontjuk van, a Vasas 11, a HKB 10 meccsből gyűjtötte ezt. 20-20 lőtt gólnál tartanak, és a kapottakban is alig van különbség, a Vasas 53-ával a HKB 50-je áll szemben. A HKB eddig 4 meccset játszott az inkább az alsóházba várt Titánok, Vienna, Vasas trió ellen, és minden pontját ellenük szerezte, míg a Vasas összesen 3 meccset vívott ebben a körben, és rabolt pontot erősebbnek számító csapattól is.

Megjósolhatatlan, mire jutnak egymással, ebben a pályaválasztásban mindkét csapat a számára gyengébb csatatérre kényszerül. A Vasas eddig hazai pályán 2 megszerzett ponttal szerény teljesítményt nyújt, a HKB pedig idegenben gyenge, eddig mindössze egyetlen pontra futotta, mégpedig a Titánok otthonában. A jó hír, hogy valamelyikük mérlege feltétlenül javulni fog. Ami a játékoskereteket illeti, a rutin egyértelműen a juharlevelesek mellett szól, közel 1800 MOL- és Erste Liga, jóval több mit 300 EBEL-, 450 szlovák- és 100 cseh élvonalbeli meccs rutinja áll szemben nagyjából 800 Erste Liga-mérkőzéssel. A HKB átlagéletkora több mint két évvel magasabb, mint a piros-kékeké. Legutóbb a Vienna elleni győzelemkor más ott volt a csapatban több korábban sérült játékos, a légiós Satek, valamint Petres, Bernáth, Szécsi is.

A Vasasnál is lesznek visszatérők. Fliszár felépült sérüléséből, Pápa Márton pedig, aki a MAC Extraliga-csapatában olyan jó benyomást tett Majoross Gergely vezetőedzőre, hogy már 11 fellépésig jutott – 2 gólt is jegyez –, visszatérhet a piros-kékekhez. A Vasas még nyeretlen otthon. Hogy ez megváltozzon az első győzelme lendületével érkező HKB ellen, ahhoz minden piros-kék tudásra szükség lesz.

kmh-vas_20180917-020-900

fotó: KMH facebook

Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest 1-4

   

Ezen a találkozón egyértelműen jobb csapatnak mutatta magát a HKB, amely megérdemelt győzelmet aratott Káposztásmegyeren.

Tóth Károly Balázzsal a kapuban, illetve Extraliga-tapasztalatokkal rendelkező fiatal játékosok sorával – Fejessel és Bukorral, Pápával, Majorossal és Szigetivel – a mezőnyben kezdte az összecsapást a Schiller-Vasas HC, míg Robin Kovár kivételével a túloldalon is játszhattak a csapat rutinosabb hokisai. Nem mondhatni, hogy a hazaiak kőkeményen beleálltak volna a meccsbe, az első pillanatoktól kezdte a Hokiklub irányított. Vezető góljukra sem kellett sokat várni, Orbán Attila a lehető legélesebb szögből talált be a 4. percben. A folytatásban is többet lőtt a HKB, ami a 19. percben hozta meg ismét az eredményét – nem sokkal korábban Bödök tolta rá a palánkra az eleső Orbánt, sérülésveszélyesnek tűnt a szituáció, de a bekk megúszta a nagyobb bajt, ahogy a Vasas-csatár is a hosszabb időtartamú kiállítást –, Szűcs István lőtt szép gólt, 0-2. A második felvonásban kiegyenlítettebb hokit műveltek a felek, de ekkor is a HKB-sek domináltak, a veszélyesebb helyzeteket ők alakították ki. Az újabb gólra a 37. percig kellett várni, Godó Dániel volt határozott, majd érkezett a következő is, Szappanos Dávid gyorsulta le a védőjét, 0-4. Nem sokkal a szünet előtt eladtak egy korongot a hokiklubosok a saját harmadukban, Majoross Barnabás lecsapott rá, bevágta, 1-4. Az utolsó menetben Tóth helyére bejött Villem-Henrik Koitmaa, akinek annak ellenére be kellett mutatnia pár bravúrt, hogy biztos vezetésük tudatában kissé kevésbé pörögtek Orbánék. A Vasasnak is több tere nyílt, jobban mentek, mint azelőtt, ám lehetőségeik kimaradtak. Reális különbséggel, megérdemelten nyerte meg három napon belül második Erste Liga-mérkőzését is a Hokiklub Budapest, amely ezzel beérte a 9. helyen álló Vienna Capitals II-t a táblázaton.

orbana-kmh-hkb

Fotó: Somogyi Viktor

Nagyon megfogott minket az első gól

   

Vezetőedzők a Vasas–HKB mérkőzésről.

Ladányi Balázs, Schiller-Vasas HC: “Nagyon megfogott minket az első szerencsétlen gól. A támadópotenciálunk gyengesége, a kevés kapura lövésünk rányomta a bélyegét a meccsre. Minket elbizonytalanított, az ellenfélre pozitívan hatott. Pont fordított képet mutatott ez a meccs, mint a korábbi találkozónk, akkor mi domináltunk, mi töltöttünk sok időt az ő harmadukban, ezt most nem sikerült megvalósítani.”

Dusan Kapusta, Hokiklub Budapest: “Úgy érzem, az egész meccsen nagyon jól mozogtunk, jól játszottunk. Sokat segített, hogy pénteken megszereztük az első győzelmünket, ez lendületet adott a fiúknak. Nagyon fontos volt, hogy Kiss Bence nagyszerűen védett, ez megalapozta a sikerünket. Dolgozunk tovább.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 170 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Pálkövi, Muzsik.
Tóth: 86,7% (Koitmaa: 100%)
K
Kiss Bence: 96,2% (Gadácsi)
Fejes, Seregély, Csiki, Székely-Mádai, Turbucz
1
Orbán, Szécsi, Petres, Sátek, Szappanos
Tornyai, Surányi, Szlama, Fliszár, Czakó
2
Csíki, Bernáth, Egyed, Godó, Szűcs
Bugár, Bukor, Bödök, Pápa, Varga
3
Lévai, Jancsó, Horváth, Köllő, Albert
Inglis, Gágyor, Majoross, Schmál, Szigeti
4
Lakatos, Vajda, Berendi, Izsák, Németh
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Kapusta Dusan, Gröschl Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:22 HKB Orbán Szécsi Izsák
0-2 18:33 HKB PP Szűcs Godó Egyed
0-3 36:27 HKB Godó Egyed
0-4 38:47 HKB Szappanos Sátek
1-4 39:41 VAS Majoross
26 Kapura lövések száma 42
8 Kiállításpercek 12

A Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest góljai

 

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum