Megerősítheti dobogós pozícióját a DEAC

   

A debrecenieknek Bécsben kell legyőzniük a Vienna-farmot ahhoz, hogy tartani tudják a távolságot üldözőikkel szemben.

A vasárnapi forduló legkönnyebben megtippelhető eredményű meccsének a debreceniek bécsi szereplése ígérkezik. A DEAC harmadik a tabellán, a Vienna Capitals II kilencedik. A Debrecen meccsenként több mint két pontot szerez, a farm tíz meccsen gyűjtött nyolcat. Előbbinek +13-as a gólkülönbsége, utóbbinak –23. Nincs olyan mutató tehát, amiben ne a vendégek lennének sokkal jobbak. A bécsiek 8 pontja ugyan máris több, mint amennyit tavaly összesen szereztek, szeptember utolsó napján a Gyergyót is legyőzték idegenben, ám azóta hárommeccses nyeretlenségi szériában vannak, és pénteken a HK Budapest ellenük szerezte meg első és egyetlen győzelmét, 6-3 arányban. Nincs tehát könnyű helyzetben Santeri Heiskanen vezetőedző, különösen mivel jövő pénteken Dunaújvárosba látogatnak, majd az UTE-t fogadják. Az egyetlen reményük az lehet, hogy a DEAC leginkább otthon erős, ott továbbra is veretlen. Ezenközben idegenben sokkal aktívabban hullajtja a pontokat, hét meccsből hármat nyert, kétszer rendes játékidőben, kétszer büntetőkkel kapott ki. Igaz, ezek topcsapatok ellen történtek, mint a Csíkszereda, a Fradi vagy az UTE. A papírforma tehát egyértelműen a vendégek mellett szól, ráadásul a győzelem megszerzése már csak azért is fontos az egyetemi csapatnak, mivel ezzel tudná tartani a tisztes távolságot a 4–6. helyen tömörülő DAB, Brassó, UTE alkotta hármassal szemben.

Vienna Capitals II–DEAC 5-8

   

A bécsi farmcsapat hiába lőtt többet kapura, kikapott a dobogón álló debreceniektől.

A találkozón mindkét vezetőedző a fiatalabb kapusának szavazott bizalmat: a hazaiaknál a pénteken a HKB ellen debütált, 19 éves Paul Mocher, míg a vendégeknél a szezonban másodszor Nagy Péter állt a vasak között. Az első harmad sokáig a kapusokról szólt, aztán alig több mint másfél perc alatt három gól is esett. Előbb a DEAC-tól Silló Arnold, aztán Hugo Turcotte talált be, míg a hazaiaktól Fabio Artner volt eredményes. A következő két játékrészt egyaránt 3-2-re nyerték a debreceniek. Dominik Novotny mesterhármasig jutott, de Turcotte 2+1 pontja is említést érdemlő. A bécsiek bátran próbálkoztak a kapura lövésekkel, 43:41-re nyerték a mutatót.

A DEAC 8-5-re nyert, ezzel megerősítette 3. helyét, előnye 7 pontra nőtt a Brassóval szemben.

Erste Liga, Albert Schultz-Eishalle, 2018. okt. 14., vasárnap.
Mocher: 80,5% (Wraneschitz)
K
Nagy: 88,4% (Hetényi Z.)
Saari, Satmark, Artner, Bauer, Grosslercher
1
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
Piff, Pelz, Kittinger, Ranftl, Schlögl
2
Antal A., Behal, Németh, Kulesov, Hári
Pallierer, Wolf, Hiltunen, Maxa, Rejn
3
Hetényi P., Berta, Silló, Molnár, Vincze
Hofer, Rohm
4
Erdei, Márton, Salló, Szokolov
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 17:36 DEB Silló Molnár
0-2 18:02 DEB Turcotte Kovács
1-2 18:58 VIC Artner Hiltunen Saari
1-3 24:14 DEB Turcotte Kovács
2-3 31:44 VIC PP Kittinger Schlögl Satmark
2-4 34:37 DEB Novotny
2-5 38:37 DEB PP Novotny Berta
3-5 39:36 VIC Grosslercher Satmark
4-5 44:04 VIC Maxa Rejn
4-6 48:41 DEB Kulesov Németh Antal A.
4-7 49:40 DEB Antal A. Salló
5-7 50:52 VIC SH Rejn Schlögl
5-8 56:25 DEB Novotny Izacky Turcotte
43 Kapura lövések száma 41
8 Kiállításpercek 8

A Vienna Capitals II–DEAC góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum