Pénteki produkcióját akarja megismételni a MAC

   

Nem lesz ez kis feladat az Extraliga-harmadik Érsekújvár otthonában.

A HC Nové Zámky fergetegesen kezdte a bajnokságot, és ennek első alkalommal épp a MAC Újbuda esett áldozatául. A szeptember 14-ei Tüskecsarnok-beli mérkőzésen 7-1-re gázolták el vendéglátóikat a vendégek. Majoross Gergely csapata azóta hasonló arányú vereséget sem szenvedett, a legnagyobb különbség három gól mínusz volt Zsolnán, és ekkora ütést az Újvár sem vitt be még egyszer senkinek. Ezzel együtt további nyolc győzelmet arattak a zöld-fehérek, és mindössze háromszor kaptak ki, következésképpen 27 pontjukkal dobogón állnak, mindössze 1 egységnyi hátrányban a Zólyom–Kassa duó mögött. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az a nyitány nem volt véletlen, és a Zámkynak két nyolcadik hely után az idén sikerül szintet lépnie. Persze hogy ez hosszabb távon is igaz lesz-e, a bajnokság e szakaszában még nem tudható. Az ellenben nem kérdés, hogy ők sem verhetetlenek, erre magyar vonatkozású bizonyíték is van, a DVTK Jegesmedvék 4-2 arányban nyertek ellenük szeptember 30-án.

A MAC Újbuda ezzel együtt bizonyosan nem esélyese a vasárnap délutáni összecsapásnak, de nem is feltartott kézzel megy a jégre. Már csak azért sem, mert nyolc vesztes találkozó után két győzelmet aratott egymás után. A HK Orange 20 ellen talán kötelező volt begyűjteni a 3 pontot, a DVTK Jegesmedvék feletti idegenbeli siker viszont presztízs- és önbizalom-növelő funkciót is betölthetett.

Majoross Gergely a miskolci hosszabbításos 3-2-ről és az Újvár elleni feladatról is beszélt a csapat hivatalos közösségi oldalán: “Lezajlott jégkorongunk első mérkőzése, ahol két magyar csapat játszott egymással egy európai topligában, ez azt hiszem, elég különleges. A meccsre való felkészülésünkben is fontos volt, hogy éreztük, milyen nagy dolog lesz, hogy mi ebben részt vehetünk. Természetesen külön örülök, hogy ezt sikeresen tettük. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban kimondottan jól játszottunk, és nagyon jól sikerült megvalósítanunk azt, amit elterveztünk. Ahogy belelendültünk a mérkőzésbe, úgy lettünk egyre jobbak. Nagyon örülök, hogy két meccset sikerült egymás után megnyernünk. Közben tudjuk, hogy nincs sok időnk a fellegekben járni, hiszen az idén bivalyerős Érsekújvár otthonában kellene megpróbálnunk újra ezt a teljesítményt nyújtani.”

A magunk részéről annyit tennénk hozzá, hogy a Zámky otthonában csakis az a sebesség és energiaszint vezethet eredményre, amelyet a második harmadtól kezdődően produkált a MAC Miskolcon, és még az sem garancia semmire. Igaz, garanciákat a magyar jégkorongkedvelők nem is várhatnak ebben a ligában. Jó mérkőzéseket azonban igen. A találkozó 16 órakor kezdődik Érsekújváron.

Fotó: Mudra László - MAC

fotó: Mudra László/MAC

HC Nové Zámky–MAC Újbuda 3-2

   

Izgalmas meccset veszített el a budapesti csapat, sokáig úgy tűnt, esélye sincs, ám az utolsó harmadban nagyot játszott.

Nem ijedt meg az Extraliga-tabella 12. pozíciójában tartózkodó magyar újonc a kettejük első találkozóját 7-1-re megnyerő élcsapat otthonában, az első percekben oda-vissza hoki zajlott az újvári jégen. Hamarosan azonban átvette az irányítást a HC Nové Zámky, szinte folyamatosan birtokolta a korongot, egymás után alakította ki a helyzeteket. Meg is lett az eredménye, a 14. percben meglódult Zboril és a bal felső sarokba lőtt. Nem sok idő telt el ezután – konkrétan 58 másodperc –, amikor a hazaiak első emberelőnyében Adam Hruska addig araszolt Rajna Miklós kapujának előtere felé, amíg lövőhelyzet nem alakult ki előtte, majd félig-meddig takarásból a rövidbe vágta a pakkot.

A második felvonás elején Jurik belőtte a harmadikat is, de a játékvezetők érvénytelenítették a találatot, vélhetően azért, mert a támadó odaütött a magyar kapusnak. Nem sokkal később Jakubek egy jogosnak tűnő büntetőt is kihagyott, ám a közte három így is összejött, éppen Jurik révén, 3-0-ra vezettek a vendéglátók a 32. percben. Nagyon úgy nézett ki, hogy eldőlt a meccs, különösen azután, hogy Macaulay kiállíttatta magát. Ám egyszer csak elkezdett jégkorongozni a MAC Újbuda. Sokat segített ebben, hogy sikerült kihasználni a Zámky első kiállítását. Nem klasszikus előnyjátékból ugyan, de ez nem számított. A hazaiak felszabadítottak, Brownék ellenben lendületből visszavitték a pakkot a támadóharmadba, a tengerentúli csatár Klempához passzolt, ő mg ügyesen húzta el az egyébként remekül védő Kosaristan mellett, és fel is varrta tökéletesen, 3-1 a 35. percben.

Az utolsó menet aztán egyértelműen a MAC-é volt, helyzetek során alakították ki az újbudaiak, vendéglátóik szinte egyáltalán nem tudtak kibontakozni ekkor. A különbség a 46. percben mínusz 1-re csökkent, Dudas finoman lőtt passzába tette bele az ütőjét okosan Brown, ám innentől hiába ment minden erejét mozgósítva Majoross Gergely gárdája az egálért, nem sikerült feltennie a pontot az i-re, maradt a szűk hazai siker.

macujvar

fotó: Mudra László/MAC

Extraliga, 2018. okt. 14., vasárnap.
Kosaristan: 92,9%
K
Rajna: 90,9%
Kudla, Andersons, Strauch, Hruska, Nejezchleb
1
Pozsgai, Macaulay, Klempa, Brown, Dansereau
Zatko, Hain, Jurík, Zboril, Ruckay
2
Burt, Garát, Odnoga, Nagy Krisztián, Szigeti
Novák, Ordzovensky, Rogon, Urban, Bajtek
3
Vokla, Dudas, Orban, Langkow, Bodó
Hatala, Jurasko, Ondrusek, Fábry, Jakúbek
4
Kreisz, Fejes, Majoross, Pápa
Milan Jancuska
E
Majoross Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:53 NZÁ Zboril Zatko
2-0 14:51 NZÁ PP Hruska Nejezchleb Strauch
3-0 31:20 NZÁ Jurík Zboril Zatko
3-1 34:14 MÚB PP Klempa Brown Dudas
3-2 45:51 MÚB Brown Dudas Klempa
33 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 16

Nem sok hiányzott, hogy a MAC visszajöjjön

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum