Két ember kevés a Gyergyó felemelkedéséhez

   

A szezon kellemes meglepetését jelentő DEAC az újabban kifjezett életjeleket mutató Gyergyói HK-t fogadja.

A debreceniek egyenletes teljesítményt nyújtanak, sem hosszabb negatív, sem hosszabb eredményes szériájuk nem volt, 11 meccsükből hetet megnyertek, 4-et elvesztettek. Hazai pályán eddig ők a legjobbak a százalékos teljesítmények alapján, egyetlen pontot vesztettek. Igaz, az UTE kivételével könnyebbnek számító ellenfelek érkeztek a Derék utcai csarnokba, a Vasas, a Titánok és a gyengélkedő Brassó. Érdekes, az újpestieket legyőzték, az egyetlen pontjukat az újonc Vasas ellen vesztették el, még első hazai meccsükön. Négy vereségüket kivétel nélkül az erősnek tartott csapatokkal szemben szenvedték el idegenben, kétszer a Ferencváros, egyszer-egyszer a Csíkszereda és az UTE bizonyult jobbnak náluk. A Gyergyóval ez lesz az első találkozójuk. A DEAC meccsenként átlagban több mint 3,5 gólt lő, és pontosan eggyel kevesebbet kap. A csapat erejét mutatja, hogy hatan is elérték a 4 gólt a keretből, Turcotte és Izacky pont/meccs fölött teljesít, és tucatnyian jutottak legalább 5 pontig. Támadásban nem nagyon van tehát gyenge pontja a gárdának, amit az is mutat, hogy minden meccsükön ütöttek legalább két gólt. Ami a védekezést illeti, ott sem kell nagyon nyugtalankodni, Hetényi Zoltán személyében a kapusranglista élén DEAC-játékos található.

Ami a vendég gyergyóiakat illeti, a fentiek alapján arra kell készülniük, hogy legalább három gólra lenne szükségük a győzelemhez, kettőre a pontszerzéshez. Ha ez nem lesz meg, csak abban az esetben lehet keresnivalójuk Debrecenben, ha kivételesen jó védőmunkával semlegesítik a hazaiak támadásait. Márpedig erre a kivételesen jó védőmunkára eleve szükségük lesz, hiszen eddig átlagban közel annyi gólt kaptak, amennyit a DEAC szokott lőni. Péntek este tehát az egyik első számú feladatuk az lesz, hogy a kapott gólok számát leszorítsák. Másrészt a góllövéssel sem állnak olyan jól, mint vendéglátóik, csak a szezon közben érkezett két új fiúban, a 24 éves orosz Vesutkinban és a jóval rutinosabb, 32 éves szlovák Tomanekben bízhatnak. Ők ketten a csapat góljainak közel felét szerezték. A nagy reményekkel és rengeteg KHL-es játékossal a ligába érkező Gyergyói HK eddigi szereplése csalódás, akkor is, ha legutóbb Csíkszeredában sikerült nyerniük. A mélypontot minden gyergyói szurkoló reményei szerint a Vienna Capitals elleni hazai vereséggel már elérték, ez edzőváltáshoz vezetett. De hogy az új trénernek is komoly teendői vannak, azt a Titánoktól elszenvedett hazai vereség világosan mutatja. A legfontosabb, hogy a legnagyobb nevű orosz légiósok összeszedjék magaukat, és hogy hazai játékosok is felnőjenek a feladathoz és érdemben hozzátegyenek a csapat teljesítményéhez. Ha ez nem történik meg, a DEAC jó eséllyel behúzhatja a meccset.

DEAC15-900

fotó: Szepesi Boglárka (DEAC)

DEAC–Gyergyói HK 5-3

   

A debreceniek rendes játékidőben legyőzték a gyergyószentmiklósiakat, így növelték előnyüket a DAB-bal szemben a dobogóért folyó csatában.

A mérkőzés nyitó harmada 1-1 kihagyott emberelőnyt hozott, a szabálytalanságok közül a hazai volt súlyosabb, Vincze Péter Tamás 2+10 perces büntetést kapott palánkra lökésért. Az első találatra a 29. percig kellett várni, ekkor a vendégek egyik legjobbja, Roman Tománek betalált Hetényi Zoltán kapujába. Nem vezettek sokáig a gyergyóiak, Vlagyiszlav Kulesov két percen belül egyenlített. A 36. percben már vezetett a DEAC Németh Attila góljával. A harmadik játékrész elején Dominik Novotny is betalált Sztyepan Gorjacsevszkihnek. A mérkőzés hátralévő részében 5 alkalommal játszhattak emberelőnyben a debreceniek: az első fórból gólt kaptak, Makszim Vesutkin volt eredményes emberhátrányban, aztán Jakub Izacky visszaállította a kétgólos különbséget. Vitalij Donyika a vártnál korábban, az 56. percben lehozta a kapusát, hiába, Hári Norbert betalált az üresen maradt kapuba. A végjátékban 4 a 4 ellen is játszottak a felek, a speciális játékhelyzet során Góga Attila beállította az 5-3-as végeredményt.

Győzelmével a tabella 3. helyén álló DEAC 6 pontosra növelte előnyét az őt közvetlenül üldöző DAB, Brassó párossal szemben.

Hetényi Zoltán egyszerűen briliáns volt

   

Nyilatkozatok a DEAC–Gyergyói HK Erste Liga-mérkőzés után.

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 551 néző. Játékvezetők: Halassy, Halassy, Mokrai, Soltész.
Hetényi Z.: 92,3% (Nagy P.)
K
Gorjacsevszkih: 91,8% (Ruczuj)
Vuorijarvi, Kovács, Turcotte, Izacky, Novotny
1
Góga, Nagy Cs., Tománek, Vesutkin, Vorobjov
Antal, Behal, Németh, Kulesov, Hári
2
Orbán, Kozma Zs., Barabás, Pesztunov, Constantin
Hetényi P., Berta, Silló, Molnár, Vincze
3
György, Ferencz Csibi, Szimakov, Péter, Csergő
Erdei, Márton, Salló, Szokolov
4
Daradics, Benedek, Timaru
Musial David, Kecskeméti Áron
E
Vitali Donika, Novák Václav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 28:54 GYE Tománek Góga Vorobjov
1-1 30:41 DEB Kulesov
2-1 35:37 DEB Németh Kulesov Hári
3-1 42:03 DEB Novotny Izacky Turcotte
3-2 45:46 GYE SH Vesutkin Vorobjov
4-2 46:43 DEB PP Izacky Kulesov Berta
5-2 55:52 DEB EN Hári Turcotte Németh
5-3 58:36 GYE Góga Barabás
49 Kapura lövések száma 39
16 Kiállításpercek 14

A DEAC–Gyergyó góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum