Galló Vilmosék kikaptak a listavezetőtől

 

A Timra hiába vezetett az első harmad után, pont nélkül távozott Linköpingből.

Az elmúlt három napban 1-1 légiósunk lépett jégre. Kedden a Kiss Zsomborral felálló Chaux-de-Fonds a legutóbbi szezonban még első ligás Kloten Flyershez látogatott. A magyar csatár csapata magabiztos, 5-1-es győzelemnek örülhetett, sikerével őrzi a 3. helyét a Swiss League-ben. Kiss neve mellé 2 kaput eltalált lövést és 1 blokkot jegyeztek fel.

Szerdán Sebők Balázsék rangadót játszottak az őket egy ponttal követő SaiPával. A fordulatos találkozón a hazaiak egyszer, a vendégek kétszer vezettek, végül büntetők döntöttek. A szétlövésből Sebőkék jöttek ki rosszul, 4-3-as vereséget szenvedtek, így a KalPa visszacsúszott az 5. helyre. A magyar jégkorongozó közel egy harmadnyi időt töltött a jégen.

Csütörtökön Galló Vilmos korábbi csapata, a Linköping otthonában lépett jégre. A mérkőzés 10. percében a hazaiak megszerezték a vezetést, de alig több mint 2 perc múlva már a Timránál volt az előny. Ezt követően már nem lőttek több gólt Gallóék, ellenben az SHL-t vezető együttes hármat is, így a Timra győzelmi sorozata 3 mérkőzés után véget ért, 4-2-re nyert az ellenfél. Galló 1-szer eltalálta az ellenfél kapuját, 2 lövése mellé ment.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2018/19:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 14. (14) 5 0 0 0
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 8. (17) 4 0 2 2
Galló Vilmos Timra IK SHL (SWE-1.) 6. (14) 7 0 1 1
Gőz Balázs Norfolk Admirals ECHL ? (14) ? ? ? ?
Horváth Bálint Rögle BK SHL (SWE-1.) 14. (14) 1 0 0 0
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 6. (12) 5 1 1 2
Kiss Zsombor La Chaux-de-Fonds Swiss League (SUI-2.) 3. (11) 6 0 1 1
Svájci Kupa ? 1 0 0 0
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 5. (15) 11 1 4 5
Kevin Wehrs Tölzer Löwen DEL2 (GER-2.) 12. (14) 9 2 4 6

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay és Hetényi esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum