Nem lesz könnyű dolga a Brassónak a DAB-bal

   

A több sebből vérző hazaiak góllövőket keresnek, a vendégek győzelemben reménykednek.

Négyből három meccsét megnyerte hazai jégen a Brassó, a probléma csak az, hogy a legyőzött ellenfelek között nem volt olyan, amely  a liga élmezőnyébe tartozik. Aki viszont igen, mint a Debrecen, az fölényes győzelemmel távozott a Cenk aljáról. A Dunaújváros ellen mindenképpen javítania kell Greg Lindqvist csapatának, amely egyelőre több sebből vérzik. Az egyik, hogy Tendler, Lidhammar és Mihály Árpád kivételével a többiek csak elvétve találnak az ellenfél kapujába. A másik a fegyelem. Talán elegendő annyit mondanunk, hogy Garrett Clarke, és máris minden szurkoló számára világos, mi a gond. A kanadai hátvéd toronymagasan vezeti a büntetésstatisztikát, előnye már-már behozhatatlan, pedig még csak az alapszakasz negyedénél járunk. Meccsenként annyi büntetést szed össze, amennyit másutt komplett csapatok kapnak. 103 percnél tart, miközben a Fehérvári Titánok egésze ugyanannyi mérkőzésen 95-nél. Clarke a 2 percesekben is listavezető, 19 alkalommal ült ki ennyi időre a büntetőpadra, a második helyezett – szintén brassói – Craig Cescon csak 10-szer. Büntetőpadról nem lehet meccset nyerni, ez egyike a jégkorong elcsépelt igazságainak. A brassóiak szerencséjére Clarke ma eltiltását tölti, így egy önveszélyes játékossal kevesebb van a keretükben.

A Dunaújvárosnak sem kell a szomszédba mennie, ha keménykedésről van szó, az Acélbikák harmadikak az összesített büntetésperceket tekintve, viszont ezüstérmesek, ha mindezt egy meccsre vetítjük. Náluk azonban lehet egyéb szempontból kiemelkedő teljesítményekről is beszélni, és ez a különbség a két csapat táblázaton elfoglalt helyében is megmutatkozik. Henrich Jaborník például védőként hetedik az egész liga kanadai táblázatán, az átlaga a negyedik legjobb a bajnokságban, és mellette még négyen pont/meccs fölött teljesítenek. Már 16-an szereztek gólt a csapatban, és egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is 13-mal többet ütöttek, mint a Brassó. Minden ok megvan tehát arra, hogy Dunaújvárosban újabb győzelemben reménykedjenek. Ehhez persze tenni is kell sokat, hiszen az ellenfél nyilván mindent megpróbál annak érdekében, hogy végre rátaláljon a helyes útra. A fegyelmezettség fontos lesz, a brassóiak stílusát kellő higgadtsággal kell fogadni. Hátul egyelőre rendben vannak a dolgok, a két kapus, Sevela és a fiatal Garbacz jó százalékkal véd, ezzel megteremtik a siker esélyét.

“El kell kezdenünk végre gólokat lőni egyszerű helyzetekből – idézi Greg Lindqvist vezetőedzőt a Brassó honlapja. – Jobban kell koncentrálnunk, és kevesebb egyéni hibát szabad elkövetnünk. Sokkal több szívvel és eltökéltséggel kell odaállnunk a meccsekre.”

“Nagyon veszélyes játékosok alkotják a Brassó csapatát, ráadásul a hazai pálya előnye is mellettük lesz – mondja Antti Karhula vezetőedző az Acélbikák előzetesében. – Mivel a tabella továbbra is rendkívül szoros, ezért kifejezetten értékes lehet egy idegenben aratott győzelem. Persze a koncentráció most is fontos szerepet fog játszani, azon dolgozunk minden nap, hogy a játékosok minden csere minden másodpercében képesek legyenek fókuszáltan játszani, megfelelő döntéseket hozni, szorult szituációkban is nyugodtnak maradni. Ez egy ilyen mérkőzésen, ahol a tabellán egymás mellett álló csapatok csatáznak, még hangsúlyosabban igaz.”

dabbra

fotó: DAB-facebook

Corona Brassó–DAB 5-4

   

A sírból hozta vissza a meccset a hazai csapat.

A vezetést a Dunaújvárosi Acélbikák szerezték meg Iosaffov révén, és bár Mihály Árpád egyenlített, a fiatal Nagy Márknak köszönhetően a vendégeknél volt az előny az első szünetben. Akik aztán alaposan elhúztak, Franssila után megszerezte első szezonbeli gólját Németh Péter is, 1-4-nél tartottunk a 31. percben. Nem is változott az eredmény egészen az 54. percig, akkor szépített Zsók Levente, ám kisvártatva Jereme Tendler is betalált, így 3-4 után jöhetett a kapuslehozatal. Ami kivételesen eredményre vezetett, 9 másodperccel a végső dudaszó előtt ismét Tendler egalizált. A 4-4 nyomán jöhetett a hosszabbítás, nem hozott eredményt, majd a büntetők, ahol a győztes rávezetést Mihály Ede abszolválta. Hogy ez a bravúr kihozza-e a gödörből a Coronát, rövidesen kiderül. Mindkét csapatra újabb rangadó vár vasárnap, a DAB Csíkszeredában folytatja, a Brassó az UTE-t fogadja.

bradab

Elkezdtünk hinni a hazai pálya erejében

   

Lindqvist számára a DAB elleni szűk győzelem is értékes volt az önbizalomnövelés miatt.

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Jól kezdtünk, még ha az eredmény nem is nekünk kedvezett az első harmad végén. A második játékrészben domináltuk a meccset, de ez nem számított semmit, mivel az ellenfél szerezte a gólokat. Aztán elkezdtünk hinni a hazai pálya erejében, és sikerült betalálni, amivel visszajöttünk a meccsbe. A szűk győzelem is értékes a számunkra az önbizalom miatt, még akkor is, ha küszködtünk a kapu előtt.”

Antti Karhula, vezetőedző, Dunaújváros: „Kicsit lassan kezdtünk, az első harmadban nem voltam elégedett a játékunkkal. A másodikban megpróbáltunk egyszerűbben hokizni, szerencsénk is volt a góljainkkal. A harmadik harmadban aztán úgy éreztem, az ellenfél nem fog tudni fordítani 4-1-ről, de tévedtem, betaláltak, és utána egyenlítettek. Ilyen a hoki időnként, minden megváltozhat másodpercek alatt.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 663 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai.
Polc: 87,9% (Tőke)
K
Sevela: 91,1% (Garbacz)
Carlson, Peretyagin, Tendler, Lidhammar, Gliga
1
Jaborník, Erdélyi, Uski, Turtiainen, Nagy M.
Bíró O., Cescon, Péter, Molnár Zs., Bíró G.
2
Franssila, Léránt, Tóth, Iossafov, Azari
Mihály E., Nagy I., Bíró M., Tranca, Zsók
3
Lencsés, Mestyán, Borbás, Saluga, Török
Vasile, Boriszenko, Mihály Á.
4
Hruby, Szabó, Pinczés O., Németh, Makovics
Lindqvist Greg Kjell
E
Eerme Mart
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:33 DAB PP Iossafov Jaborník Turtiainen
1-1 04:39 BRA PP Mihály Á. Gliga
1-2 09:26 DAB Nagy M. Erdélyi
1-3 21:57 DAB Franssila Németh Léránt
1-4 30:57 DAB Németh Mestyán Iossafov
2-4 53:09 BRA PP Zsók Gliga Mihály Á.
3-4 56:49 BRA SH Tendler Cescon Polc
4-4 59:51 BRA Tendler Gliga Carlson
5-4 65:00 BRA GWS Mihály E.
55 Kapura lövések száma 33
12 Kiállításpercek 14

A Brassó–DAB 9 percben

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum