Ilyen az Extraliga a kapusok szemszögéből

 

Több mint egy hónapja vitézkedik két magyar csapat a szlovák bajnokságban, ideje volt vetni egy pillantást a játékra hátulnézetből.

A MAC Újbuda és a DVTK Jegesmedvék csapata nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elindult a szlovák Extraligában. Mindenki tisztában volt vele, hogy ez ? főként az elején ? nem lesz fáklyásmenet, hiszen a magyar játékosoknak szintet kell lépniük a helytálláshoz. Igaz ez a kapusokra is, akiknek a korábbinál több minőségi lövés útját kell elállniuk.

Farkas Tamás, a DVTK Jegesmedvék és a magyar válogatott kapusedzője mindezt testközelből látja, így érdekes lehet a véleménye. Például arról, hogy miben különbözik a szlovák kapusok háló előtti munkája a mieinkétől? ?Nem érzem úgy, hogy sok mindent másképp csinálnának, mint az extraligás magyar kapusok, ami a felkészülést illeti, és nem látok óriási eltérést a szlovák és magyar kapusképzés között sem. Egyszerűen az a nagyon fontos különbség, hogy a szlovák csapatok kapusai évek óta magasabb szinten játszanak megfelelő mennyiségű mérkőzést, miáltal rengeteget fejlődnek, kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudnak nyújtani. Illetve az sem egy elhanyagolható, hogy Szlovákiában már sokkal korábban működött a kapusképzés, mint nálunk, és a mai felnőtt kapusok egész utánpótlás-pályafutásuk során kapusedzők kezei alatt tanulhatták a szakma csínját-bínyját, míg magyar kollégáikról ez sajnos nem mondható el minden esetben.?

Fordítsunk a perspektíván, vizsgáljuk meg a kérdést a csatárok szemszögéből. Mit csinálnak másként a szlovák csatárok, amire a magyar kapusoknak fel kell készülniük? ?Ami igazán különbséget jelent az Erste Ligához képest, az az, hogy ezen a szinten minden gyorsabban és pontosabban történik. Ellenfeleink túlnyomó részét olyan játékosok alkotják, akik ehhez a játékhoz a legfontosabb készségekben, képességekben magasabb szinten állnak. Ilyen a korcsolyázás, a passzok és a lövések pontossága, illetve ereje, a kreativitás, a döntéshozatalok gyorsasága. Ezáltal többször tudnak gólhelyzetbe kerülni, amelyeket nagyobb százalékkal váltanak gólra, tehát az egyik legfontosabb, amire fel kell készülni, a nagyobb sebesség.?

Ami az Erste Ligában elég volt, az nem feltétlenül az a szlovák topbajnokságban. Ennek javításához a kapusok felkészítésén is változtatni kellett. ?Természetesen ahhoz, hogy versenyképesek tudjunk lenni ebben a ligában, szintet kellett lépnünk a felkészülésben is, beleértve a jégen és a szárazon történő speciális kapusedzéseket. Még részletesebben gyakoroljuk a technikai elemeket, a játékszituációkat. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a videóelemzésekre, a játékolvasás fejlesztésére, hogy egy-egy szituációra a lehető leghamarabb fel tudjunk készülni. Kiemeltebb szerepet kap a kapus és védekező játékosok együttműködésének fejlesztése is, és ide sorolnám az edzések mellett még az életvitellel kapcsolatos tennivalókat, mint a megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés, regeneráció, táplálkozás, a mentális felkészülés.?

adorjanrajna

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB) és Manases István (MAC)

Maradjunk akkor még a hátvédek és a kapus együttműködésénél, hiszen a hokiban a hálóőr egyedül nem képes pontokat menteni csapatának, ha a védelem nem dolgozik jól. ?Azt már az eddigi mérkőzéseken is láttuk, hogy a szlovák csatárok nagyon jól tudnak forgalmat generálni a kapu előtt, ami megnehezíti a kapusok dolgát. Remekül érzik, mikor kell beállni a hálóőr elé, mikor elég csak annyi, hogy keresztülkorcsolyáznak előtte. A hátvédek és a kapus összhangja itt igazán lényeges, a bekkeknek is meg kell tanulniuk, mikor harcoljanak egy ott ólálkodó csatárral, és próbálják kinyomni onnan, és mikor lépjenek inkább ki, hogy a hálóőr lássa a lövést. Ha ugyanis rosszkor kezd el lökdősödni a támadóval, lehet, hogy még nagyobb takarást biztosít a kapura tartó pakknak. Ezt a fajta helyezkedést is meg kell tanulni, ahogy azt is, hogy a kapus segíteni tudjon ebben a hátvédnek.?

A két magyar csapat kapusai az Erste Ligában nem voltak hozzászokva a több kapott gólhoz, a nagyobb számú vereséghez, illetve hogy akár mérkőzés közben lecserélhetik őket. Mindez másfajta lelki felkészítést, illetve támogatást igényel. ?Ha jól emlékszem, az elmúlt években nem volt példa arra, hogy az Erste Ligában kapust kelljen cserélnünk. Adorján Attilának is talán a második ilyen alkalom volt egész pályafutása során, amit a Besztercebánya ellen Glan Hanlon meglépett. Hangsúlyozni szeretném: egy kapus lecserélése nem biztos, hogy az adott pillanatban ?ellene? szól. Lehet olyan olvasata is a vezetőedző döntésének, hogy az új hálóőr egy-két jó védéssel új impulzust adhat a csapatnak, amely így túllendülhet a holtponton. Az biztos, hogy egy kapus nehezen éli meg, ha mérkőzés közben le kell ülnie a kispadra. Ilyen szinten azonban ez benne van a játékban, hiszen mint korábban említettem, ebben a ligában kimagasló tudású játékosok vannak, akik gyakrabban kerülnek helyzetbe, és képességeik miatt azokat nagyobb hatékonysággal értékesítik. Ez magával hozza, hogy a hozzánk hasonló ?tanuló csapatok? egy meccsen kaphatnak 4-5 gólt, és ezt a kapusnak is kezelnie kell. A legfontosabb feladatunk az, hogy a kapott gólok számát leszorítsuk egyre-kettőre, mert mérkőzést nyerni csak akkor lehet.?

A magyar jégkorong szerencsére bővelkedik remek képességű kapusokban, ám mégis felvetődik a kérdés, hogy a világbajnokságon lehet-e hozadéka ilyen szempontból az Extraliga-szereplésnek? ?Hosszú távon kell gondolkodnunk. Minél több szezont kellene eltöltenünk ezen a szinten, hogy mindez eredményekben is mérhető legyen. Ám az itteni szereplés mindenképpen előrelépést jelent, és talán ez volt az egyik fő szempont, amikor megfogalmazódott a szlovák bajnokságban való indulás gondolata. Hogy a lehető legtöbb olyan magyar játékos játszhasson magasabb szinten hétről hétre, akik segítségére lehetnek a nemzeti csapatnak is, már az asztanai világbajnokságon. Ez a kapusokra is igaz, ezért a válogatott kapusedzőjeként külön öröm számomra, hogy a két extraligás csapatban négy magyar hálóőr kaphat szerepet, akik közül Adorján Attila bár idén még nem, de a következő szezonban már a válogatott rendelkezésére állhat, növelve a versenyhelyzetet.?

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum