Nehéz szavakat találni az Avtomobiliszt startjára

 

A jekatyerinburgi KHL-csapat közel került a SZKA rekordjának megdöntéséhez.

A KHL 2018/19-es szezonjának eddigi legnagyobb meglepetését a 16 mérkőzés után is veretlen Avtomobiliszt okozza. A KHL-hez a második szezonban csatlakozott jekatyerinburgi klub sikerének nincs komolyabb előzménye, eddigi 9 idénye során ötször jutott be a rájátszásba, és mindannyiszor búcsúzott az első körben. Az alapszakaszokat tekintve csakis kétszer zártak több győzelemmel, mint vereséggel: a 2013/14-es és a 2017/18-as kiírás során.

Az Avtomobiliszt az idén betartotta az “először is végy egy jó kapust” előírást. A cseh Jakub Kovár 2013 óta ? egy 2016/17-es szezonbeli Szeversztal-kitérőt leszámítva ? végig első számú kapusként élvezte a bizalmat; a 2014/15-ös idényben például gyakorlatilag csapágyasra járatták, a jekatyerinburgiak mindegyik mérkőzésén védett. Hatékonysága mindvégig 91% fölött volt, idén pedig kiemelkedően jól teljesít: 95,2%-os teljesítményénél csak a SZKA-s Igor Sesztyorkin és a CSZKA-s Lars Johansson jobb, 1,37-es kapottgól-átlagánál szintén csak a két katonacsapat hálóőre teljesít jobban.

kovar-avto

A hátvédek nem a ponttermeléssel, inkább a szorgos munkával segítik a csapatot. A bekkek közül egyedül Ivan Visnyevszkijnek van 3-nál több pontja, igaz, neki egyenesen 2+8 gyűlt össze a neve mellett eddigi 10 mérkőzésén. A pont/meccses átlagot hozó új igazolás a legutóbbi szezonban a Traktorban jégkorongozott, azt megelőzően három idényen át a Szalavat Julajevben volt. Innen említést érdemel még a csapatkapitány Nyikita Trjamkin, aki 200 centiméteres magasságán és a 120 kilogrammos súlyán kívül 23 kiosztott ütközésével és a 20 blokkolásával is kiemelkedik. A 16 mérkőzésen kapott 23 gól kiváló mutató, náluk kevesebbet ? szám szerint 21-et ? csak a CSZKA és a SZKA mutathat fel.

A jekatyerinburgiak remek légiósokat választottak nyáron. Dan Sexton a Nyeftyehimik legjobbjaként érkezett, Nigel Dawes hét Barisz-szezon után távozott a kazahoktól, Da Stéphane Costa a CSZKA korábbi csatáraként egyéves svájci kitérő után játszik újra a KHL-ben. Külföldi mezőnyjátékosaik közül egyedül Francis Paréval hosszabbítottak szerződést, aki az elmúlt szezonban a csapat harmadik legponterősebb jégkorongozója volt. Ők mindannyian remekelnek: Sexton 8+9, Dawes 6+11, Da Costa 7+9, Paré 7+7 ponttal segítette eleddig az Avtomobilisztot. Az együttes 61 góljából 28-at a 4 légiós hozott össze, mégsem közülük kerül ki a házi gólkirály: Anatolij Golisev bár Permben született, 2012 óta az Avtomobiliszt kötelékéhez tartozik. A 23 éves csatár az elmúlt években a csapat egyik vezérévé lépett elő, idén eddig 14 meccsen 9 gólt szerzett, amivel a KHL góllövőlistáján a 2. helyen áll a 11 gólos rigai svéd, Linus Videll mögött.

avtomobiliszt2018

Az Avtomobiliszt a csapatmutatókban is kiemelkedőt nyújt. 56 emberelőnyükből 20-at kihasználtak, ez több mint 35%-os mutató, ezzel vezetik a KHL ide vonatkozó statisztikáját, de emberhátrányban nyújtott teljesítményük is imponáló, 59-ből 51-et kivédekeztek. Ezt az egységet egy olyan szakember hozta össze, akinek mindösszesen 3 évnyi tapasztalata van a KHL-ben. Az 55 éves Andrej Martyemjanov Jekatyerinburgban született, játékosként 1991-ig a helyi csapatban játszott, aztán megfordult az Olimpija Ljubljanánál, a DEL-ben és más orosz kluboknál. Vezetőedzőként 2011-ben debütált az Avtomobiliszt élén, de egy szezon után megköszönték a munkáját, ezt követően alacsonyabb ligákban dolgozott. A 2016/17-es szezonban tért vissza a KHL-be az Amur padján, ahonnan idén nyáron visszahívták szülővárosába.

A jekatyerinburgi együttes 16 forduló után még veretlen, minden meccsét nyerte, 14-et rendes játékidőben. A 62 mérkőzéses alapszakasz első negyedében olyan élcsapatokat győzött le, mint a CSZKA Moszkva, a Jokerit Helsinki, a Lokomotiv Jaroszlavl vagy legutóbb a Metallurg Magnyitogorszk. Pénteken a ligautolsó Szibirt fogadják, majd a következő nagy feladatot vasárnap kapják, amikor a Szalavat Julajev érkezik hozzájuk. Ha a baskírokat legyőzik, majd ezt követően a Bariszt is, akkor a szezonbeli 20. mérkőzésükön, október 19-én, a Szeversztal otthonában a SZKA győzelmi rekordját is beállíthatják. Ha a huszadik siker is összejönne Martyemjanov csapatának, akkor október 21-én a Lokomotiv ellen dönthetné meg a szentpéterváriak csúcsát.

redmachine

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum