Egyszerre 3 nemzetközi torna lesz Budapesten

 

A nagyválogatott november 7?10. közötti EIHC-tornája mellett a női és az U20-as szelekció is a magyar fővárosban készül azokban a napokban.

Mint arról már beszámoltunk, november 7-én délután 4 órától Kazahsztán ellen kezdi a szezont Magyarország felnőtt férfi válogatottja. A Tüskecsarnokban rendezendő négy nemzet tornán Dél-Korea és Olaszország lesz még ellenfelünk. A jégkorongszövetség honlapján most közzétették november második hétvégéjének teljes magyar érdekeltségű nemzetközi programját, minthogy ugyanabban az időben még két fontos torna is lesz Budapesten.

Magyarország női válogatottja, amely nem titkoltan az A csoportba jutást tűzte ki célul tavaszra, hat nemzet tornán vesz részt Káposztásmegyeren. Pontosan ott, ahol áprilisban sor kerül majd a divízió 1/A csoportos világbajnokságra. Az ellenfelek novemberben is rangosak lesznek, így igen hasznosnak ígérkezik az esemény Jari Risku csapata számára.

A Vas Márton edzette juniorok a divízió 1/B-ben szerepelnek az idén, a világbajnokság a lengyelországi Tychyben lesz decemberben. A budapesti négy nemzet torna az utolsó erőfelmérő a szezon legfontosabb U20-as megméretése előtt, az ellenfelek a következők: Olaszország, Szlovénia és Franciaország.

A káposztásmegyeri és a pesterzsébeti tornákat ingyenesen tekinthetik meg a szurkolók, a Tüskecsarnok-belivel kapcsolatos jegyvásárlási tudnivalókról itt írtunk már, de most röviden megismételjük: első körben, október 11-én estig a magyar érdekeltségű találkozókra szóló bérleteket vásárolhatják meg azok, akiknek van regisztrációjuk az MJSZ-nél. E bérletek ára 8990 forint a hosszanti szektorokba, az A, B, H, I, J és P jelűekbe pedig 7490 forint. 14 év alatti gyerekeknek 4090-ért vásárolható bérlet. 4 év alattiakért nem kell fizetni, ha nem foglalnak el önálló helyet. Ma este nyílik meg a bérletvásárlási lehetőség mindenki előtt az Eventim.hu rendszerében. Az egymeccses jegyek árusítása október 25-én kezdődik. Két árkategória lesz, a drágább belépők 3390, az olcsóbbak 2990 forintba kerülnek. A gyerekjegyekért 14 éves kor alatt 1490 forintot kell fizetni. A nem magyar meccsekre 990 forintba kerül a belépő, de a magyar bérletek tulajdonosai ingyen bemehetnek, a szabad helyek függvényében.

hunita-2018vb-ml

fotó: Mudra László/MJSZ

Négy nemzet torna, Tüskecsarnok

November 7. szerda 16:00 Magyarország?Kazahsztán
November 7. szerda 19:30 Olaszország?Dél-Korea

November 8. csütörtök 19:30 Dél-Korea?Kazahsztán

November 9. péntek 16:00 Kazahsztán?Olaszország
November 9. péntek 19:30 Magyarország?Dél-Korea

November 10. szombat 16:00 Magyarország?Olaszország

Női hat nemzet torna, Káposztásmegyer

November 7. szerda 15:30 Franciaország?Szlovákia
November 7. szerda 19:00 Magyarország?Kína

November 8. csütörtök 15:30 Norvégia?Szlovákia
November 8. csütörtök, 19:00 Dánia?Kína

November 9. péntek 12:30 Szlovákia?Kína (a torna eredményébe nem számít bele)
November 9. péntek 15:30 Norvégia?Franciaország
November 9. péntek 19:00 Magyarország?Dánia

November 10. szombat 12:00 A3?-B3, az ötödik helyért
November 10. szombat 15:30 A2?B2, a harmadik helyért
November 10. szombat 19:00 A1?B1 döntő

U20-as négy nemzet torna, Pesterzsébet

November 8. csütörtök 15:30 Franciaország?Szlovénia
November 8. csütörtök 19:00 Magyarország?Olaszország

November 9. péntek, 15:30 Olaszország-Franciaország
November 9. péntek, 19:00 Magyarország?Szlovénia

November 10. szombat 12:00 Szlovénia?Olaszország
November 10. szombat 15:30 Magyarország?Franciaország

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum