Mindenki keményen dolgozik, igazi csapat vagyunk

 

Máris jól érzi magát a Vasasban Schmál Kristóf, aki a több játéklehetőség miatt váltott klubot.

Schmál Kristóf egy szűk hónappal a szezonkezdet után igazolt az UTE-ból a Schiller-Vasas HC-hoz, ahol a hét végén be is mutatkozott. A klubváltás hátterében egyszerű ok áll: a jégidő. ?Az Újpestben az utóbbi időben nem kaptam annyi játéklehetőséget, amennyit szerettem volna ? kezdte a 23 éves hokis. ? Emiatt pedig nem tudtam úgy fejlődni sem, ahogy szeretném, hogy minél jobb lehessek.?

A játékos karrierje ígéretesen indult, a MAC-ban végigjárta az utánpótlás-korosztályokat, szerepelt U18-as és U20-as világbajnokságon, majd 2015-ben a felnőttek között is bemutatkozott, az új Erste Liga-csapat nyitó szezonjában. A MAC-ban két idényt húzott le, ám ott korlátozott szerep jutott neki. ?Majoross Gergely leginkább a hagyományos és emberhátrányos védekezést, ütközést, a csapatunk magas energiaszineten tartását várta tőlem. Elmondta nekem, hogy tudja, kicsit beskatulyázott a szerepbe, de ebben számított rám. Én azonban szerettem volna kitörni innen, másik szerepkörbe kerülni, bizonyítani magamnak, hogy nem csak erre vagyok alkalmas. Ezért döntöttem két év után a váltás mellett.?

Schmál tehát maga mögött hagyta nevelőegyesületét, és az egyre nagyobb álmokat szövögető Újpesthez igazolt, ahol tavaly 32 alapszakasz-mérkőzésen lőtt 3 gólt és adott 1 gólpasszt. ?A tavalyi szezonom kicsit kétarcú volt. A bajnokság elején több jégidőt kaptam, ám ahogy haladtunk előre, és egyre fontosabb lett a pontszerzés, majd utána a rájátszás, úgy tevődött át a hangsúly az első két-három sorra. Ezt természetesen elfogadtam, hiszen a csapat eredményessége a legfontosabb. Szilassy Zoltán vezetőedző a szezon értékelésekor azt mondta nekem, hogy a feladatomat elvégeztem, hiszen a plusz-mínusz mutatóm nulla, elégedett volt velem, de nekem maradt némi hiányérzetem. Bíztam abban, hogy idén többet játszhatok, ám nem ez történt. Úgy éreztem, ismét váltanom kell, ha nem szeretnék megrekedni ezen a szinten.?

schmal

Az elhatározás megszületett, az Újpesttel is sikerült megegyezni a szerződésbontásról. Hogyan került képbe a Vasas? ?Próbálok tudatosan élni, fontos számomra a diplomaszerzés is. Mivel Budapesten járok egyetemre, az volt a legfontosabb prioritás, hogy itt találjak csapatot. A Vasas filozófiája nagyon tetszett nekem. Ők egyértelműen a fiatalok felnőttbajnokságba történő integrálását tűzték ki célul, amihez minden segítséget megadnak. Nekem pont erre van szükségem. Hozzá kell tennem, nagyon hálás vagyok az újpesti vezetőknek, hogy gond nélkül elengedtek, a Vasasnak pedig a játéklehetőségért.?

A 23 éves csatár a hét végén már be is mutatkozott új csapatában, és második meccsén megszorongatták a jó nevekből álló Brassót. ?Csütörtökön kezdtem az edzést a Vasasnál, már az első benyomásom az volt, hogy mindenki maximálisan odateszi magát, és ezt tapasztaltam a DAB elleni pénteki meccsen is. Erősen álltunk bele az összecsapásba, majd a második harmadban hullámvölgybe kerültünk. De úgy akartuk befejezni, ahogy a Brassó ellenit kezdeni szerettük volna, ez sikerült, a harmadik harmadban megint jobbak voltunk. A Brassó ellen aztán javítottunk a hibákon, közel álltunk a meglepetéshez, ám hiányzott egy kis rutin. Ez majd az idővel, a több meccstapasztalattal megjön.?

Az újrakezdés tehát megtörtént, a kérdés most az, hogy meddig juthat a Vasas és Schmál Kristóf a szezonban? ?Azt már most megtapasztaltam, hogy itt mindenki betartja a taktikai utasításokat, keményen, kellő alázattal dolgozik, igazi csapatként működünk. Ha így haladunk előre, és megtanulunk jó döntéseket hozni a kritikus szituációkban ? ez lehet a kulcs ?, akkor a rájátszást is elérhetjük. Én személyesen abban is bízom, hogy sok jégidőt kaphatok, és új szerepeket is, amelyekben segíthetem a csapat munkáját.?

A Schiller-Vasas HC következő mérkőzésén ? péntek este ? a közvetlen rivális Fehérvári Titánokat fogadja.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum