Kazahsztánnal kezdünk november 7-én

   

Megvan a budapesti EIHC-torna meccsbeosztása, rövidesen jönnek a jegyek is.

Mint arról több alkalommal is beszámoltunk, ebben a szezonban három nemzetközi tornán is részt vesz az asztanai divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő magyar jégkorongválogatott. Ezek közül az elsőt mi rendezzük ? a másodikat a norvégok decemberben, a harmadikat a szlovénok februárban ?, a helyszín a Tüskecsarnok, az ellenfelek Kazahsztán, Dél-Korea és Olaszország.

Időközben elkészült a mérkőzésbeosztás, amelyből kiderül, hogy négynapos lesz a rendezvény. A nyitó találkozó november 7-én, szerdán esedékes, mi játszunk a kazahokkal. Még aznap jön egy olasz?koreai összecsapás ? örök riválisaink így tudnak ideérni és kiállni, ezért nem fordított az első két meccs sorrendje ?, majd 8-án Kazahsztán?Dél-Koreára, 9-én Kazahsztán?Olaszországra és Magyarország?Dél-Koreára kerül sor, végül 10-én a magyar?olasz presztízsrangadóval zárul a négynapos hokifesztivál. Mint ismert, a kazah válogatott alapját a KHL-es Barisz Asztana adja, amelynek november 5-én Pozsonyban lesz meccse, onnan érkezik Budapestre a játékosok zöme, majd 12-én már a Szibirt fogadják hazai jégen, így az olaszok elleni pénteki összecsapást követően haza is utaznak.

HUNKAZ Levi

A mérkőzésekre rövidesen elérhetőek lesznek a jegyek is. Első körben a magyar érdekeltségű találkozókra szóló bérleteket vásárolhatják meg azok, akiknek van regisztrációjuk az MJSZ-nél. Akinek még nincs, az ide kattintva pótolhatja. E bérletek ára 8990 forint lesz a hosszanti szektorokba, az A, B, H, I, J és P jelűekbe pedig 7490 forint. A I szektor és ?vidéke? immár hagyományos módon a törzsszurkolóké. 14 év alatti gyerekeknek 4090-ért vásárolható bérlet. 4 év alattiakért nem kell fizetni, ha nem foglalnak el önálló helyet. A regisztráltak szerda este kapnak emailben egy linket, amelyen keresztül egy napon át kizárólagosan tudják elérni a bérletértékesítést. Október 11-én, csütörtökön este nyílik meg a bérletvásárlási lehetőség mindenki más számára is.

Az egymeccses jegyek árusítása október 25-én kezdődik, annak függvényében, hogy hogyan foglalták le előzőleg a helyeket a bérletesek. Két árkategória lesz, a drágább egymeccses belépők 3390, az olcsóbbak 2990 forintba kerülnek, utóbbiak az A, B, H, I, J és P szektorokba érvényesek. A gyerekjegyekért 14 éves kor alatt 1490 forintot kell fizetni, 4 év alatt semmit.

A nem magyar meccsek jegyára 990 forint. A ?magyar? bérletek tulajdonosai azonban ingyenesen is bemehetnek ezekre. Minden nem magyar meccs előtt fél órával lezárják az értékesítést, akkortól lehet bérlettel ingyen jegyet kiváltani a szabad helyek függvényében.

A torna pontos menetrendje:

november 7. szerda 16:00 Magyarország?Kazahsztán
november 7. szerda 19:30 Olaszország?Dél-Korea

november 8. csütörtök 19:30 Dél-Korea?Kazahsztán

november 9. péntek 16:00 Kazahsztán?Olaszország
november 9. péntek 19:30 Magyarország?Dél-Korea

november 10. szombat 16:00 Magyarország?Olaszország

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum