25,75 milliárdért épülhet fel az Alba Aréna

   

A multifunkciós csarnokot a Market Zrt. hozza tető alá, a munkaterület átadásától számítva 18 hónapon belül végeznek.

A székesfehérvári önkormányzat képviselő-testülete szeptember 14-én zárt ülésen tárgyalta és egyhangú döntéssel elfogadta azt a javaslatot, amely a multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítását célozta ? írja a Szekesfehervar.hu. A nyertes ajánlatot a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. adta be. A nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint.

A Modern Városok Program keretében megépülő, közel 6000 fő befogadására alkalmas Alba Aréna építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás, jegyzi meg a portál. A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnok építése kapcsán korábban megítélt félmilliárd forintnyi állami forrás a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, míg az építkezés költségeit az állam biztosítja.

Alba Arena 2

fotó: Szekesfehervar.hu

Az új aréna kérdése évek óta napirenden van. A magyar miniszterelnök 2013 augusztusában kihelyezett kormányülésen jelentette be, hogy a kormány hamarosan beépíti a költségvetésbe a létesítmény felépítésének költségeit, amelyek az akkori előzetes számítások szerint 5-7 milliárd forintra rúgtak. Az év decemberében azt írtuk, hogy 2014-ben még csak a tervezési munkákat végzik el, így az aréna 2016 végére lehet készen.

2016 decemberében aztán ?Még három évet kell várni a fehérvári arénára? címmel közöltünk cikket, ekkor már látványterveket is publikáltak a tervezők. Az akkori hír szerint a beruházás 13 milliárd forintba került volna, és 2019. szeptember 1-jét valószínűsítették az átadás dátumaként. A legfrissebb fejlemények viszont már kétségkívül arra utalnak ? a kivitelező kilétével is kalkulálva ?, hogy az Alba Aréna a 2020/21-es szezonra valóban elkészülhet. A korábbi információk tükrében változatlanul bízunk abban, hogy a létesítmény multifunkcionalitásával egyetemben jégkorong központú lesz, és a Fehérvár AV19 ? úgy is, mint az egyetlen magyar EBEL-csapat ? állandó otthonaként szolgál majd, sőt a magyar válogatottat is fogjuk benne látni rendszeresen.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum