Tavalyi döntőssel meccselnek a Jegesmedvék

   

A Dukla Trencín közvetlen tabellaszomszédjuk, győzelemmel előznének.

Két olyan csapat találkozik Trencsénben, amelyek jószerével felváltva aratják győzelmeiket és szenvedik el vereségeiket. A miskolciak eddig négy alkalommal hagyták el győztesen a jeget, a trencséniek ötször, mégis azonos pontszámmal állnak. Ennek az a magyarázata, hogy a magyar csapat mindannyiszor rendes játékidőben nyert, ellenfele viszont két ízben is túlórában húzta be a pluszpontot. Az egyik ilyen a MAC Újbuda elleni mérkőzésük volt szeptember 21-én, azt hosszabbításban hozták. Legutóbb Gyetván játszottak, ott 4-2-vel eltették mind a három pontot. Hektikus teljesítménye ellenére nagyon komolyan kell venni a Duklát, hiszen háromszoros bajnokról és az előző szezon döntőséről van szó. Egy olyan gárdáról, amelynek legjobb pontszerzői nagyon-nagyon jól csengő nevek: Branko Radivojevic 3+7-nél, Milan Bartovic 6+3-nál, Mario Bliznak 2+4-nél tart.

A DVTK Jegesmedvék egyértelmű hazai vereség után megy csatába, bár a bajnoki címvédő Besztercebánya nehezen lendült bele a pénteki meccsbe, idővel átvette az irányítást, és uralta a jeget. Ezzel együtt a miskolciak már megmutatták, hogy bárki ellen képesek helytállni, az akkor listavezető Érsekújvárt is legyőzték, és van idegenbeli sikerük is, a Liptószentmiklóst intézték el Iglón. Az előrejátékban kifejezetten impresszív produkcióra képesek a piros-fehérek, több támadójuk pont/meccsen vagy annak a közelében áll – Pance, Kulmala, Vas János –, amennyiben ők ma sem lesznek kevésbé agilisak, és ha hátul is összeszedett tud lenni a csapat, eredményes lehet.

“A Besztercebánya elleni meccsünk nem sikerült jól, a játék minden szegmensében alulmaradtunk – mondta blogunknak Strenk Hunor másodedző. – A Dukla Trencín csak egy hellyel előz meg bennünket, ugyanannyi pontunk van, mint nekik, de ez nem szabad, hogy megtévesszen bennünket. A tavalyi ezüstérmesről van szó, és ebben a bajnokságban mindenki meg tud verni mindenkit, ezt láttuk a besztercebányaiak eredményein is. A góllövéssel nem állunk rosszul, de rengeteg gólt kapunk, ebben mindenképpen javulnunk kell. A legnagyobb problémánk az emberhátrányos játék, ezt sokat gyakoroljuk, a szezon eleji 57%-ról sikerült felhoznunk a hátrányok kivédekezésének mutatóját közel 74%-ra. Csak akkor érhetünk el jó eredményeket itt, ha minden klappol a játékunkban, és képesek vagyunk a maximumot nyújtani a mérkőzéseken.”

A találkozó délután 5 órakor kezdődik, jegyeket 6, illetve 8 euróért lehet vásárolni a helyszínen.

dvtk

Fotó: dvtk.eu

Dukla Trencín–DVTK Jegesmedvék 4-0

   

A Besztercebánya után a tavalyi Extraliga-finálé másik döntőse is magabiztosan győzte le a miskolciakat, akik így ütött gól és pont nélkül tértek haza Trencsénből.

A mérkőzést bátran kezdték a Jegesmedvék, az első percekben két nagyobb lehetőségük is volt Kulmala és Loiseau révén, de Valent végül védett, míg Adorján első komolyabb közbeavatkozására az 5. percig kellett várni. A következő cserében azonban megszerezte a vezetést a Dukla. Hecl indult a kapu felé, egy csellel két védőt magára húzott, Adorjánt is oldalra csalta, majd váratlanul, fonákkal középre passzolt, és az ott érkező Bartovic közelről az üresen maradt kapuba emelt (1-0). A 8. percben jegyezhettük fel az első emberelőnyt, amelyet a Trencsén játszhatott meg, eredmény nélkül. Teljes létszámban nagyjából kiegyenlített játékot láthattak a szurkolók, majd a 14. percben a hazaiak elcserélték magukat. Jöhetett tehát a az első miskolci fór, amelyben azonban a legnagyobb helyzetet Bliznák hagyta ki, amikor egy kontra végén kétszer is lőhetett közelről, de Adorjánt találta el mindkétszer. Az utolsó percek veszélyesebb helyzet nélkül peregtek le.

A második harmad nagyon rosszul kezdődött a Jegesmedvéknek, hiszen 28 másodperc elteltével megduplázta előnyét a Trencsén. Saját térfelükön, a palánk mellett vesztettek korongot a miskolciak, Sádecky középre adott, Sojcik pedig kapásból nagy gólt ragasztott a vendégkapuba (2-0). Továbbra is a Dukla diktálta az iramot, de csak kisebb helyzetekig jutottak. A 26. percben egy kiállítás törte meg a lendületüket, de ez csak látszólagos volt, ugyanis ebből is ők lőttek gólt. A Jegesmedvék a menet közbeni cserénél rosszul váltottak, így a bordó-sárgák 2 az 1 ellen vihették a korongot, amit aztán Hudec vágott a kapuba (3-0). A Dukla teljesen kézben tartotta a meccset, és a 30. percben tovább növelte előnyét. Svec vitte be lendületesen a korongot a támadó harmadba, még szabálytalanul sem tudták megállítani – a játékvezető már felemelte a kezét, jelezve a kiállítást –, ám a csatárt ez nem zavarta, két testcsel után kilőtte a hosszú sarkot (4-0). A Jegesmedvéket láthatóan megfogta a 9 perc alatt kapott három gól, és a 34. percig kellett várni, hogy veszélyesebb helyzetet alakítsanak ki. Ekkor először Vincze bombázott közelről Valent hasába, majd nem sokkal később Galanisz centerezését Loiseau tette kapura a vas mellől, már emelte is a kezét, de a hálóőr óriási bravúrral fogta a lövést. Az utolsó percekben ismét fölénybe került a Dukla, komoly lövésszámot produkáltak, de ekkor Adorján a helyén volt.

A harmadik játékrész elején a házigazdák veszni hagytak egy emberelőnyt. A Dukla játékosai elkezdték kicsit túlkombinálni a figurákat, ám így is kontrollálták a meccset, a Jegesmedvéknek kevés lehetőséget hagytak. A harmad közepét megnyomták a házigazdák, komoly nyomást helyeztek a Miskolcra, szükség volt Adorján védéseire. A hajrában sem változott a játék képe, a Dukla dominált, de újabb gólt már nem ütöttek. A Jegesmedvék ritkán jutottak el a hazai kapuig, és bár hagytak ki egy üres kapus helyzetet is, végül nem tudták elrontani Valent shutoutját.

mis_o20

Fotó: Teszárovics Zsuzsa (JKB)

Az ellenfelünk rendkívül gyorsan játszott

 

A DVTK Jegesmedvék vezetőedzője a Dukla Trencíntől elszenvedett vereségről.

Glen Hanlon: “Az ellenfelünk rendkívül gyorsan játszott, amivel nehézségeket okozott nekünk. Jó volt látni olyan játékosokat a jégen, mint Branko Radivojevic és Milan Bartovic, akikkel korábban együtt dolgoztam a válogatottnál. Igazi vezérei voltak a csapatuknak és nagy tempót diktáltak. Mi azon dolgozunk, hogy a játékosaink erre a szintre fejlődjenek fel.”

Extraliga, 2018. okt. 7., vasárnap.
Valent: 100%
K
Adorján: 80,0%
Rygl, Luza, Radivojevic, Sádecky, Sojcik
1
Crawford, Kiss, Harrison, Magosi, Vas
Cebák, Holenda, Bartovic, Ölvecky, Hecl
2
Szirányi, Vojtkó, Pance, Kulmala, Somogyi
Bohunicky, Bokros, Varga, Bliznak, Mikula
3
Láda, Milam, Miskolczi, Galanisz, Loiseau
Spankovic, Hudec M., Hudec D., Pardavy, Svec
4
Rusk, Ritó, Vincze, Hajós
Peter Oremus
E
Glen Hanlon
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:34 TRE Bartovic Hecl
2-0 20:28 TRE Sojcik Sádecky Radivojevic
3-0 26:48 TRE SH Hudec D. Bliznak Cebák
4-0 29:47 TRE Svec Hudec D. Luza
20 Kapura lövések száma 20
6 Kiállításpercek 6

Így győzte le a Trencsén a Jegesmedvéket

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum