Az utolsót várja az első Csíkszeredában

   

Nem sokan fogadnának a vendégcsapatra vasárnap.

Országos egyesnek számít az ilyen összecsapás, mint az SC Csíkszeredáé és a Hokiklub Budapesté, különösen jégkorongban, de láttunk már olyat ebben a szezonban is, amikor a toronymagas esélyesnek kikiáltott csapatot megviccelte ellenfele. Éppen ezért a Sportklub sem veheti fél vállról a HKB-t, ha be szeretné söpörni azt a három pontot, amelyre minden bizonnyal mindenki számít a csapat körül. Meglehetősen gólgazdagok a Szereda meccsei, eddig magasan ők lövik a legtöbb gólt. Így  kell tenniük továbbra is, mert sokat is kapnak, hat csapatnak stabilabb a védelme, mint az övék. Ráadásul oda a korábbi remek büntetésstatisztika, csak a Brassó, a DEAC és a Dunaújváros szedett össze több kiállítást. Minimális elvárásként a tabellautolsó ellen oda lehet és kell is figyelni, hogy lehetőleg minden téren javuljon a helyzet, a liga legkevésbé eredményes csatársorától nem illene sok gólt kapni, és le kellene hozni a meccset különösebb büntetéscunami nélkül.

A Hokiklub Budapest hatalmas pofonba szaladt bele Gyergyóban pénteken, 1-9 lett a vége. “Nem számítottunk ilyen súlyos vereségre – mondta erről blogunknak Dusan Kapusta, a HKB vezetőedzője. – Pedig nem kezdtünk rosszul, de az első gólt követően azonnal kaptunk még egyet. Aztán a második harmad közepéig jól játszottunk, de akkor megismétlődött ugyanez, gólt kaptunk, majd szinte azonnal még egyet. Innen is volt egy fellángolásunk, gólt szereztünk, de a harmadik 20 percre teljesen összeestünk. Ilyenkor nem könnyű sem az edző, sem a játékosok feladata. Meg kell beszélnünk a hibákat, de a tanulságokra kell fókuszálni, nem az a lényeg, ki hibázott, hanem hogy mit és hogy hogyan tenni, hogy legközelebb ez ne forduljon elő. Hamar fel kell dolgozni a vereséget, mert rögtön jön a következő mérkőzés. Ráadásul a Csíkszereda otthonában. Az első az utolsó ellen, nyilvánvaló, hogy nem mi vagyunk a favoritok. De természetesen nem lehet más a célunk, mint jó eredményre törekedni. Nagyon jó játékosaik vannak, óriásit kell javulnunk az emberelőnyökben és a -hátrányokban. Sokat kell korcsolyáznunk, igyekeznünk kell végigjátszanunk a támadásainkat. Meg kell becsüljük a korongot. Az első pillanattól az utolsóig keményen kell dolgoznunk. Nem akarunk újabb nagy vereségbe beleszaladni.”

sccs

SC Csíkszereda–Hokiklub Budapest 8-3

   

Az Erste Liga-újonc fővárosiak két harmadon át megnehezítették a listavezető dolgát.

A mérkőzésen mindkét csapat avatott újoncot: a hazaiaknál első Erste Liga-meccsére készült két 2000-ben született játékos, Ilyés Tamás és Szabó Zsolt-Ákos, míg a vendégek Gadácsi Jánost nevezték cserekapusként. A találkozó első harmadának szorosságát jól jelzik a 13:12-es kapura lövési mutató is, amely 5 gólt hozott. A Sportklub Rokaly Norbert góljával megszerezte a vezetést, aztán Becze Tihamér kiállítása két gólt is hozott: Fodor Csanád emberhátrányban, Csíki Zoltán emberelőnyben volt eredményes. A harmad hátralévő részében a hazaiaktól Részegh Tamás, a vendégektől Orbán Attila talált be. A második húsz percben is tartotta a lépést a Hokiklub Budapest, Radim Valchar hiába növelte kétgólosra csapata előnyét, Orbán Attila 4 az 5 elleni helyzetben betalált Vlastimil Lakosilnak. A hazai kapust ezután lecserélték, Onodi Ottó érkezett a helyére, aki hibátlanul védett. A záró játékrészben beindultak a csíkszeredaiak, Andrej Tataruhin, Becze Tihamér, Konsztantyin Panov és Részegh Tamás is gólt lőtt Kiss Bencének.

A Sportklub 8-3-ra nyert, hétfőn a Gyergyóval játszik rangadót, a Hokiklub Budapest pedig 4:17-es gólaránnyal tér haza erdélyi túrájáról.

Megtörtünk, elfáradtunk, mentálisan nem bírtuk

   

Vezetőedzők a 8-3-as Szereda–Hokiklub meccsről.

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: “Ajándékoztunk pár helyzetet az ellenfélnek, amelyekkel élni tudtak. Volt néhány fiatal nálunk, lehetőséget adtunk számukra is a bizonyításra. Másrészt pedig pihentetni tudtunk ezáltal néhány fontos játékost a hétfői meccsre.”

Dusan Kapusta, Hokiklub Budapest: “A nagyarányú pénteki vereség után most a második harmad után a hazai csapat csak 4–3-ra vezetett. Nagyon szép munka volt ez a fiúktól. Megkaptuk az esélyt az egyenlítésre is, nem voltunk elég pontosak. A harmadik harmad elején jött az ötödik, de ekkor is megvoltak a lehetőségeink. Később viszont megtörtünk, elfáradtunk, mentálisan már nem bírtuk. El kell mondjam, hogy nagyon jó csapat a Csíkszereda. Mikor közel kerültünk, akkor vagy a légiósok, vagy a hazai játékosok remek játékot mutattak.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 1200 néző. Játékvezetők: Gergely, Gergely, Redai, Fehér.
Lakosil: 80,0% (Onodi: 100%)
K
Kiss: 80,5% (Gadácsi)
Salló, Belov, Becze, Valchar, Részegh T.
1
Orbán, Jancsó, Petres, Godó, Szappanos
Sulakov, Györfy, Fodor, Panov, Taratuhin
2
Csíki, Baranyai, Egyed M., Horváth B. D., Szűcs
Farkas, Gecse, Sándor, Antal, Rokaly N.
3
Lakatos, Szopos, Berendi, Vajda, Albert
Horváth L., Szabó, Részegh Zs. A., Egyed R., Ilyés
4
Németh, Köllő, Izsák
Gudas Leo, Hozó Levente
E
Kapusta Dusan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:35 SCC Rokaly N. Antal Sándor
2-0 13:14 SCC SH Fodor Sulakov Lakosil
2-1 14:28 HKB PP Csíki Szűcs Egyed M.
3-1 15:14 SCC Részegh T. Valchar Belov
3-2 19:14 HKB Orbán
4-2 26:22 SCC Valchar Taratuhin Farkas
4-3 28:19 HKB SH Orbán Petres
5-3 42:12 SCC Taratuhin Rokaly N.
6-3 47:31 SCC Becze Valchar Belov
7-3 51:22 SCC Panov Rokaly N.
8-3 55:47 SCC Részegh T. Valchar
41 Kapura lövések száma 30
12 Kiállításpercek 18

Rendre állva hagyta a Sportklub a HKB-védelmet

 

A Csíkszereda–Hokiklub Budapest mérkőzés gólösszefoglalója.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum