Hivatalos tiltakozást jelentett be a Znojmo

   

A osztrák bázisú liga cseh csapata az EBEL vezetéséhez fordult a Fehérvár harmadik, egyben győztes gólja miatt.

Mint arról blogunk is beszámolt, Stipsicz Bence találatát hosszú videózás után adta meg vasárnap este az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban a Vladimir Baluska?Leopold Durchner bírópáros. Az Orli Znojmo játékosai már a mérkőzés közben is nagy erőkkel reklamáltak a döntés miatt, ám a játékvezetők hajthatatlanok maradtak. A Fehérvár AV19 ezzel a találattal vezetett 3-2-re a harmadik harmad elején, a csehek összeomlottak, kaptak még kettőt, 5-2-re nyert a magyar EBEL-csapat, amely így felkapaszkodott a negyedik-ötödik helyre. A Znojmo maradt utolsó a táblázaton, mindössze 2 ponttal.

A Hokej.cz híre szerint az Orli hivatalos tiltakozást jelentett be az EBEL vezetésénél ? de hogy pontosan mit szeretnének elérni, az nem egészen világos.

Az eset több tekintetben emlékeztet a 2012 karácsonyán történtekre, némiképp fordított módon. A Fehérvár AV19?Olimpija Ljubljana mérkőzésen Kovács Csaba 1-0-nál tökéletesen egyértelmű gólt lőtt, ám a játékvezetők hosszas videózást követően nem adták meg azt. A Volán végül 1-2-re elveszítette az összecsapást, és a következő hetekben mély hullámvölgybe került.

A magyar csapat akkor játékvezetői műhiba miatt a találkozó újrajátszását kérte. A lefújást követően haladéktalanul elküldték levelüket az EBEL vezetőségéhez, mellékelve a Sportklub Tv perdöntő felvételeit. Mindezt hiába tették, a lefújáskor rögzített eredmény érvényben maradt.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum