A gól érvényes, a mérkőzés eredménye hivatalos

   

A Fehérvár AV19 honlapján nyilvánosságra hozták Lyle Seitznak, az EBEL operatív igazgatójának az állásfoglalását a Znojmo elleni mérkőzés vitatott góljáról.

A közleményt blogunk is teljes terjedelmében közzéteszi, a fordítást köszönjük:

?Az Erste Bank Eishockey Liga büszke arra, hogy a liga összes mérkőzése fair és korrekt módon kerül lebonyolításra. Időről időre azonban olyan helyzetek fordulhatnak elő, amelyek kimenetele nem korrekt. Legjobb tudomásunk szerint a Fehérvár AV19 harmadik góljához hasonló helyzetek akár többször is előfordulhatnak egy szezonban (olyan mérkőzéseken, ahol nincs televíziós közvetítés). Végtére is, ha a mérkőzést nem közvetítette volna a televízió, senki sem kérdőjelezné meg a gólt. Felróható ez egyrészt az emberi ítélőképességnek és az EBEL videogólbíró rendszer minőségbeli hiányosságainak. Az EBEL és a játékvezetők képességeik legjavát adva dolgoznak azon, hogy minden helyzetet a lehető legaprólékosabb vizsgálatnak vessék alá. Bizton állíthatom, hogy az EBEL minden ligaelőírásának és szabályzatának megfelelő volt, ami történt.

A probléma a technikai oldalon, vagyis ebben az esetben annak hiányában volt. Az emberek azt feltételezik, hogy a technikát használva a helyes választ mindig, száz százalékban megkaphatjuk. Ez egyszerűen nem igaz. Ebben az esetben a technikai feltételek nem voltak elégségesek, ami nem róható fel a Fehérvár AV19-nek, hiszen a videogólbíró rendszer az EBEL sztenderdeknek megfelelően működött. A probléma az, hogy az EBEL-nek kellene fejlesztenie az egész videogólbíró rendszert minden EBEL-ben érintett csarnokban azért, hogy a videogólbíró használatával eldöntött kérdések esetében csökkentsék az ellentmondásos döntések számát.

A mérkőzés során az egyetlen rendelkezésre álló videogólbíró rendszer az EBEL saját rendszere volt. A televíziós közvetítés nem volt elérhető és a büntetőpadon sincsenek televíziós monitorok ahhoz, hogy a játékvezetők azokat a videogólbíró rendszer részeként használják. A tény, hogy a televíziós kamerák felvételéből mi állapítható meg, irreleváns. A játékvezetőknek nem állt rendelkezésre a televíziós opció, ahogy a Situation Roomban (a bécsi központban) sem, akik az EBEL belső rendszerén keresztül élőben nézték a mérkőzést (a belső rendszer része a videogólbíró rendszer). Az EBEL bécsi központja nem tudta mindent kizáróan megállapítani, hogy a korong áthaladt, vagy nem haladt át a gólvonalon. A játékvezetők és a bécsi központ számára elérhető egyetlen technológia az EBEL videógólbíró rendszere volt.

A korong nem látható olyan mértékben, hogy minden kétséget kizáróan eldönthető legyen, hogy bejutott-e a kapuba vagy sem, vagy hogy a kapu a korong bejutása előtt vagy után mozdult-e el.

Az EBEL ilyen esetekben használatos eljárását a játékvezetők helyesen követték, az EBEL Casebook-ja szerint:

? A kapuhoz közelebb álló játékvezető azonnal jelzett, azonnali döntést hozott azzal kapcsolatban, hogy bemutassa a gólt, vagy érvénytelenítse azt
? Ebben az esetben, a játékvezető úgy látta, hogy a korong bent volt a kapuban és bemutatta a gólt.
? A gólt érvényesnek kell minősíteni abban az esetben, ha a videógólbíró rendszer használata előtt mind a négy játékvezető közös döntése alapján azt nem tudják érvényteleníteni. Ebben az esetben, a négy játékvezető nem tudta minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy a korong nem haladt át a gólvonalon vagy a korong a kapu elmozdítása előtt haladt át a gólvonalon (azért, hogy a jégen született döntést, azaz az érvényes gólt megváltoztassák).
? Ha bármilyen kétség vagy bizonytalanság felmerül, a játékvezetőknek lehetőségük van igénybe venni a videogólbíró rendszert (amit meg is tettek). Az, hogy a korong áthaladt-e a gólvonalon, nem képezte kétkedés tárgyát. A kérdés és a videogólbíró rendszer használatának oka a következő volt: a korong a kapu elmozdítása előtt került-e a hálóba.
? A játékvezető a Znojmo és a Fehérvár kispadját is értesítette, hogy a videogólbíró rendszer használatának oka az volt, hogy megvizsgálják, a korong a kapu elmozdítása előtt került-e a hálóba (az sosem volt kérdés, hogy a korong bent volt-e a kapuban vagy sem).
? A videogólbíró rendszer segítségével hosszasan vizsgálták a gólt annak érdekében, hogy a helyes döntést hozzák. A játékvezetők döntése szerint, a videogólbíró rendszer alapján nem volt egyértelmű bizonyíték arra, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítsák, hogy a gól nem érvényes (amire száz százalékosan szükség van ahhoz, hogy a gólt érvénytelenítsék).
? A gólt érvényesnek minősítették.
? Az EBEL bécsi központja ugyanerre a döntésre jutott ? érvényes gól a játékvezető jégen meghozott döntése alapján, minden látható bizonyíték nélkül, ami arra utalt volna, hogy a gólt érvényteleníteni kellene a videogólbíró rendszer alapján megszerzett információ szerint.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a televíziós közvetítés alapján minden kétséget kizáróan látható, hogy a korong nem jutott be a kapuba, a játékvezetők és a bécsi központ (a technológia hiányossága miatt) nem tudták ezt eldönteni. Minden csapatnak/edzőnek lehetősége van kikérni az úgynevezett Coaches Challenge-t. Ezzel a lehetőséggel a Znojmo csapata nem élt. Ezt nem azért jegyzem meg, hogy a Znojmót hibáztassam a gól kimenetelével kapcsolatosan. Amit azonban elárul, mind a játékosok és a csapat reakciója alapján, tudván azt, hogy a videógólbíró rendszert a kapu elmozdítása miatt vették igénybe (nem a korong gólvonalon való áthaladása miatt) és nem használták ki a számukra elérhető lehetőséget (a coaches? challenge-t) annak érdekében, hogy vizsgálják, a korong áthaladt-e a gólvonalon vagy sem, mivel ez a mérkőzés ideje alatt sem a csapatokban, sem a játékvezetőkben nem merült fel.

Összefoglalva, ha a megfelelő HD kamerák és a technológia elérhető lett volna az EBEL videogólbíró rendszer számára, a kimenetel valószínűleg más lett volna. Sajnálatos, hogy az eset nem a megfelelő kimenetellel ért véget. Az is sajnálatos, hogy sem a játékvezetők, sem a bécsi központ nem tudtak megfelelő döntést hozni (bizonytalanok voltak) a történtek pillanatában. A televíziós közvetítés, amely döntő bizonyítékot tartalmazott, nem állt rendelkezésére azoknak, akiknek erre szükségük lett volna (csapatok, játékvezetők, Situation Room).

A gól érvényes, és a mérkőzés eredménye hivatalosnak tekintendő.?

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum