Másfél hét szünet után játszik újra az UTE

   

Ha a lila-fehérek komolyan gondolják, hogy az élmezőnyhöz akarnak tartozni, akkor a Vienna Capitals-farm ellen kötelező három pontot szerezniük.

Legutóbb Debrecenben meccseltek a lila-fehérek, akkor Peter Huba, valamint Nagy Nilan sérülése miatt hat juniorkorú játékos is pályára lépett náluk. A fiatalok szépen helytálltak ugyan – az 1999-es születésű Horváth Ákos gólt lőtt, a 2000-es Szalma Zsolt két gólpasszt jegyzett –, a csapat sokat játszott mezőnyfölényben, de a helyzetek kihasználásában nem volt hatékony, így a Debrecen fordított, elment három góllal, és a késői hajrá csak szorossá tudta tenni a végeredményt, az UTE elszenvedte első rendes játékidős vereségét. Nagy baj nincs, a vesztett pontokat tekintve a Csíkszereda előnye négy, a Ferencvárosé és a DEAC-é mindössze egy egység, de ők – valamint az azonos vesztett pontszámnál járó Dunaújváros – már megszerezték azokat a pontokat, amelyeket a náluk két, illetve három meccsel kevesebbnél járó lilák még nem. A pontgyűjtésre az első lehetőség a Vienna Capitals II elleni  vasárnap esti mérkőzés, amelyen a papírforma szerint akkor is illene nyerni, ha továbbra is hat U20-assal áll ki Szilassy Zoltán csapata.

Az ellenfélnél is rengeteg a fiatal, akik ráadásul pénteken komoly, 1-8-as vereséget szedtek össze a Ferencváros ellen, saját közönségük előtt. Igaz, a Capitalsnak egyelőre idegenben sokkal jobban megy. Hihetetlen vagy sem: amikor utazniuk kellett ellenfelükhöz, négyből háromszor nyertek, a megszerezhető 12 pontból 8-at bezsebeltek, a gólkülönbségük is pozitív. Ezzel idegenben övék a harmadik legjobb százalékos teljesítmény mezőnyben. Mondhatjuk, hogy a Vasas és a KMH ellen könnyebb, de ne feledjük, a másik két meccsüket erdélyi túrán játszották, és onnan is vittek haza győzelmet. A négy légiós közül a csatár Hiltunen és Rejn igen sokat tesz hozzá a csapat teljesítményéhez, ahogy a védő Sätmarkra sem lehet panasz. Érdekes módon a leggyengébben négyük közül a legkomolyabb múltú, a bécsiek nagycsapatában is bemutatkozott Santeri Saari teljesít. Rajtuk kívül a házi gólkirályjelölt fiatalabb Maxa testvér és Schlögl is igen gólveszélyes. Összesen kilencen szereztek legalább 3 pontot. A Capitals-farm kulturált, szervezett játékot játszik, sokat kell dolgoznia annak, aki le akarja győzni őket.

“Sokszor a kötelező feladatok okozzák a legnagyobb gondot – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Márpedig egyértelmű, hogy a Vienna Capitals ellen mi vagyunk az esélyesek. De idén Fehérváron buktunk már el olyan mérkőzést, amelyet a papírforma alapján nyernünk kellett volna. Ezúttal nem akarunk ilyen hibába esni. A sorsolás szeszélye folytán a 6 nap alatt 4 meccses időszakunkat 8 napos meccsszünet követte. Ezt az időszakot regenerációra és edzésekre is használtuk. Vannak sérültjeink, jól jött a csapatnak a rövid pihenő, ami után az egészségesek újult erővel vetették magukat a munkába. Debrecenben a fiatalok jól megállták a helyüket, hat juniorral is mezőnyfölényben játszottunk, de a kapu előtt nem voltunk elég határozottak, kihagytuk a helyzeteink nagy részét. Hogy ez ne így legyen, azon dolgoztunk a szünetünkben. Természetesen három pontot akarunk szerezni. Ami a játékosokat illeti, Peter Huba továbbra is sérült, ahogy Nagy Nilan sem játszhat még. Így fiatal védelemmel fogunk menni, Pokornyi és Fekete is játszani fog, ahogy a csatárok között Kovács, Szalma, Horváth és Mansson is.”

ute

UTE–Vienna Capitals II 7-3

   

Az újpestiek Nemes Benjámin mesterhármasával győztek egy paprikás végjátékot hozó meccsen.

Egy rövid lazább periódus kivételével végig uralta az első harmadot az UTE a Vienna Capitals farmcsapata ellen, és az első szünet részeredménye mindezt pontosan tükrözte is. Alig több, mint 5 perc kellett a liláknak a vezetés megszerzéséhez, Nemes elsőre a kapusba lőtt, másodjára viszont a hálóba. Majd kiállították Kittingert, és ekkor elkezdett lazítani a társaság. Az előny kimaradt, majd kisvártatva a bécsiek mehettek el 2 az 1 ellen, de a helyzet kimaradt. Mire mindenki visszazárkózott, a kapu előtt Bauerhez került a korong, akinek a lövése felpattant egy védő ütőjén és Sila mellett a hálóban kötött ki a pakk. Jó ébresztőt jelentett ez a liláknak, akik visszatértek az első percek fölényéhez. A 18. percben Nemes és Kocsis vitte végig a korongot a pályán egy villámgyors támadással, a végletekig kijátszott helyzetet Nemes váltotta gólra. Még ebben a percben jött az első UTE-kisbüntetés, Stefishen kapta gáncsolásért. Ezt remekül használták ki a lilák, előbb Csányi lőtt a bal oldalról nagy gólt, majd Santeri Saari hozta kihagyhatatlan helyzetbe a letámadó Sikorcint, aki köszönte a lehetőséget. Az EBEL-csapatot, CHL-t és finn élvonalat is megjárt hátvédet aligha dicsérték meg ezért a megmozdulásáért.

A második harmad 8. percében zajlottak az események: előbb Peter Hubát küldték ki a büntetőpadra, aztán 42 másodperccel később Alexander Hofer is kiülhetett. A 4 a 4 elleni helyzetben 4 másodperc kellett ahhoz, hogy Varga Arnold betaláljon Zimmermann-nak. A mérkőzés felénél Timu Hiltunen volt eredményes egy emberhátrányos szóló végén. A harmadik játékrész zöme a játékról szólt. Előbb Nemes talált be Benk kapu mögüli passzából, 3 perccel később Piff Kittinger lövésébe beleérve megszerezte a harmadik bécsi gólt, míg az 53. percben Stefishen beállította a 7-3-as végeredményt. Az utolsó percekben záporoztak a büntetések, a hazaiaktól Huba és Stefishen, a vendégektől pedig Schögl és Kittinger kapott végleges fegyelmit.

ml_160920_012_nemes_benjamin_5_resize

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Erste Liga, Megyeri út, 452 néző. Játékvezetők: Sós, Sós, Berkesi, Molnár.
Sila: 90,0% (Ágoston)
K
Zimmermann: 86,3% (Wraneschitz)
Huba, Szaller, Benk, Sikorcin, Csányi
1
Saari, Pallierer, Hiltunen, Kittinger, Rejn
Kiss, Fekete, Stefishen, Hebar, Ropret
2
Piff, Satmark, Ranftl, Pohl, Maxa
Pokornyi, Varga, Nemes, Kocsis, Sági Martin
3
Pelz, Wolf, Hofer, Schlögl, Rohm
Kovács A., Szalma, Kovács S., Horváth
4
Bauer
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
E
Heiskanen Santeri, Sjöquist Johan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:09 UTE Nemes Kocsis Szaller
1-1 13:46 VIC Bauer Ranftl Maxa
2-1 17:16 UTE Nemes Kocsis
3-1 19:18 UTE SH Csányi Ropret
4-1 19:33 UTE SH Sikorcin
5-1 27:59 UTE Varga Stefishen
5-2 29:39 VIC SH Hiltunen Schlögl
6-2 43:09 UTE Nemes Benk
6-3 46:02 VIC Piff Kittinger
7-3 52:26 UTE Stefishen Hebar
51 Kapura lövések száma 30
62 Kiállításpercek 52

Az UTE Vienna Capitals II összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum