Az a kulcs, hogy maradjunk pozitívak

   

Ezt Hannu Järvenpää, a Fehérvár AV19 vezetőedzője mondta a Znojmo elleni mérkőzés előtt.

Pénteken elszenvedte első hazai vereségét a magyar EBEL-csapat, a bivalyerős Linz nyert az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnokban, de egy pontot sikerült itthon tartani. A hosszabbításos vendéggyőzelemben önmagában semmi tragikus nincs, a szurkolók csak amiatt búslakodhattak, hogy egymás harmadszor egyenlített a Raktár utcában egy ellenfél az utolsó pillanatokban úgy, hogy kapusát lehozva mozgósította erőtartalékait. Ez korábban a Klagenfurtnak és az Innsbrucknak is összejött, ám akkor behúzta a pluszpontot a Volán, ami most már elmaradt. Öröm az ürömben, hogy támadásban továbbra is meggyőző a csapat, amely ötször is eredményes volt, ráadásul újabb játékos iratkozott fel a góllövők közé, Timotej Sille első EBEL-találatát jegyezte a negyedik sorból.

AVS-ZNO_20171230-900

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

A fehérváriak abban bíznak, hogy vasárnap nem lesz túlóra, rendes játékidőben is le tudják győzni vendégüket. Ellenfelük az utolsó helyen álló cseh Znojmo lesz, amely eddig egyetlen mérkőzését sem tudta megnyerni, 2 pontját 2 ráadásos vereség során gyűjtötte. Azokat is az első két körben. Azóta háromszor kaptak ki simán, legutóbb szombat este, amikor saját pályájukon intézte el őket egy egyértelmű 6-2-vel az Innsbruck. Ettől még persze nem szabad lebecsülni őket, minden rossz sorozatnak vége szakad egyszer, a Fehérvár fő feladata megakadályozni, hogy ez a Raktár utcában történjen meg. Nehezítést jelent, hogy néhány kulcsjátékos sérüléssel bajlódik, Eric Meland mellett Anze Kuralt és a csapatkapitány Kóger Dániel is, míg Jonathan Harty szereplése előzetesünk publikálásának pillanatában kérdéses. Andrew Sarauer viszont a Linz ellen már visszatért, asszisztot is jegyzett.

Ami a két csapat közös történetét illeti, miként a Volán honlapján olvasható, eddig 20-szor a csehek, 16-szor a fehérváriak örülhettek, itt a lehetőség szűkíteni a differenciát. A mérkőzés 17:30-kor kezdődik, a Digi Sport élőben közvetíti. Hannu Järvenpää, aki hatvan percen át tartó koncentrált játékot ígért, az alábbi videón beszélt várakozásairól:

Fehérvár AV19–Znojmo 5-2

   

Erdély Csanádék egy remek harmadik harmadnak köszönhetően legyőzték a ligautolsó cseheket.

Jól kezdtek, de gyors egymásutánban két büntetést is összeszedtek magas bottal való játékért a fehérváriak és ez megtörte a lendületüket. Rögtön az elsőt ki is használták a vendégek, Guman vette be Carruth kapuját (0-1). A másodiknál már jól zárt a védelem, felállni sem nagyon tudott a Znojmo. A 7. percben Erdély kis híján egyenlített, de a cseh bekkek szorításában leadott lövését védte Halász. A 36-os helyzete után sem talált fogást ellenfelén a Volán, hiányzott a ritmus Sarauerék játékából, míg a vendégek élesebbek és a kapu előtt veszélyesebbek voltak. A 12. percben Hári léphetett volna ki, de picit hosszú volt az indítás, így Halász tisztázni tudott. A harmad második felében agresszívebbé vált a magyar EBEL-csapat, működött a letámadás, áttevődött a játék a vendégek harmadába. A befektetett energia emberelőnyben kamatozott. Szépen járt körbe a korong, végül Erdély kotorta be a Sofron lövése utáni kipattanót (1-1). Újabb öt a négy elleni játék következett, ebbe a fórba már sok hiba csúszott. Phillips így is közel járt a gólhoz, de a szünetig az eredmény már nem változott.

Volán helyzettel kezdődött a középső játékrész, amire azonnal felelt a Znojmo, de Carruth a helyén volt. A 25. percben újabb emberhátrány következett, Hári passzából mégis Sarauer szerzett kis híján gólt, a hátralevő időt pedig Carruth védéseinek köszönhetően sikerült kihúzni. A küzdelemre nem lehetett panasz, de bántóan sok hibával játszottak a csapatok. A 29. percben Koskiranta betett korongjába Sille szúrt bele. Ezt még védte Halász, de a következőnél már tehetetlen volt. Szita tartotta meg a pakkot a kapu mögött, visszapasszolt, Sille pedig kapásból a hálóba lőtt (2-1). 3 az 1 elleni cseh kontra következett, Carruth több bravúrt is bemutatott, végül Sarauer, ha szabálytalanul is, de takarított a kapu előtt. A 2+2 perces kiállítást viszont nem sikerült kivédekezni: a 36. percben Kalus lövése befért a rövidbe (2-2). A hátralevő időben is becsülettel gyűrték egymást a felek, de a döntés a harmadik harmadra maradt.

Sarauer-helyzettel indult a záró húsz perc is, majd újabb lendületes akció következett. Előbb Erdély, majd Sarauer tüzelt, végül – úgy tűnt – Stipsicz bombázott az üres kapuba. A játékvezetők közel 10 percig videózták az esetet, majd a vendégek heves tiltakozása közepette megadták a gólt (3-2). Ez megroppantotta a Znojmót. Az egyértelmű hazai fölény a 44. percben érett góllá: a Sille által kiküzdött korong a rövidnél érkező Hári elé került, akinek már könnyű dolga volt (4-2). Maradt a lendület, közel járt az ötödikhez a Volán, de nem sikerült bevinni a döntő találatot. A hazai támadásokat egy cseh kapuvas akasztotta meg, ám csak rövid időre, hamarosan újra futószalagon jöttek a fehérvári helyzetek. A hajrára leült a mérkőzés, a Fehérvár nem akart, a Znojmo pedig nem tudott változtatni. Luttinen kiállítása miatt az utolsó percek izgalmassá váltak. A vendégek levitték kapusukat 6 a 4 ellen támadtak, mindhiába. Az utolsó másodpercben Erdély üres kapus gólja beállította a végeredményt (5-2).

A meccs összképét tekintve a Fehérvár elmaradt a Linz elleni teljesítményétől, talán a gyengébb ellenfél is közrejátszott ebben, de az eredmény szempontjából tökéletes estét zárt.

avszno201810

Fotó: Soós Attila (Fehérvár AV19)

Csapatként nyertük meg ezt a találkozót

 

Vezetőedzői kommentárok a Fehérvár–Znojmo mérkőzés után.

Hannu Järvenpää, Fehérvár AV19: “A Znojmo kiválóan játszott, ez nem kérdés, mindenki látta. Mi pedig harcoltunk, kerestük az utat a győzelemhez. Nagyon elégedett vagyok a negyedik sorunkkal, remekül jégkorongoztak. Úgy érzem, csapatként nyertük meg ezt a találkozót.”

Miroslav Frycer, Orli Znojmo: “Az utóbbi három-négy mérkőzésünkön is nagyon keményen dolgoztunk, de ezúttal kétségkívül jól is játszottunk. A hazai csapatnak többször szerencséje volt, ilyen játék a hoki. Még keményebben kell dolgoznunk, hogy a szerencsét a saját oldalunkra állítsuk. Semmi rosszat nem mondhatok a játékosaimról, mindent megtettek a sikerért. De nem tudtunk annyiszor betalálni, ahányszor kellett volna.”

forrás: fehervarav19.hu

EBEL, 3068 néző. Játékvezetők: Baluska, Durchner, Kaspar, Nagy.
Carruth: 93,1% (Kornakker)
K
Halasz: 83,3%
Szabó D., Harty, Szabó K., Hári, Phillips
1
Sedlák, Parkkonen, Kalus, Stretch, Guman
Glenn, Caruso, Luttinen, Koskiranta, Kuralt
2
Lattner, Stehlík, Hlava, Braes, McPherson
Stipsicz, Tikkanen, Sarauer, Erdély, Sofron
3
Tejnor, McEachen, Spacek, Bartos, Novak
Láday, Szita, Reisz, Sille
4
Kruckovyc, Bulín, Nemec, Matus, Mrázek
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:58 ZNO PP Guman Stretch Kalus
1-1 16:08 FHA PP Erdély Sofron Koskiranta
2-1 31:36 FHA Sille Szita Reisz
2-2 35:49 ZNO PP Kalus Stretch Parkkonen
3-2 41:52 FHA Stipsicz Erdély Sarauer
4-2 43:18 FHA Hári Sille
5-2 59:58 FHA Erdély Koskiranta Luttinen
25 Kapura lövések száma 29
12 Kiállításpercek 4
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum